Előadó

Slogan

A hivatalosan 1988 óta létező Slogan kísérletező, folytonos mozgásban lévő, behatárolhatatlan stílusa a techno-thrash (technikás thrash metal), a progresszív metal, a progresszív rock, és az avantgárd- vagy experimental metal sajátos elegye.

Az együttes három alapítója, Horváth Endre (gitár), Valachi László (ének) és Valachi Attila (dob) már 1985-től együtt zenéltek, majd Bartucz Zoltán (basszusgitár) és Pál Attila (gitár) csatlakozásával létrejött a zenekar klasszikus felállása. Az immár Slogan névre keresztelt formáció bemutatkozó, a pszichedelikus progresszívrockot sci-fi thrash metallal ötvöző kazettáját (Message For The Human Beings From The Human Beings, 1989) jól fogadták hazai underground körökben. Akárcsak az ennek alternatív változataként kiadott újabb hanghordozót (Forgotten Moods, 1990) és a még szintén demónak szánt kazettát (Art Of Ego, 1992). Mígnem a korszak talán legfontosabb punkkiadója, a Trottel Records 1994-ben meg nem jelentette az archív felvételekből és poénokból összeállított vicckazettát (Special Vászontekercseknek és Gyurmahabarcsoknak ’94, 1994). És bár ezzel párhuzamosan Voluntary Swoon címmel kiadtak még egy kazettát, a Slogan ezt követően menthetetlenül szétesett.

Bő másfél éves leállás után Valachiék újraaktivizálták magukat, 1997-ben a Trottel Records Nincs címmel egy remake CD-t, melyen a korábbi kazetták legsikeresebb tíz szerzeményét értelmezték át, és vették fel újra. Az anyagot még megturnéztatták, aztán, úgy tűnt, végleg búcsút intenek egymásnak a tagok. De csak tíz évig bírták, előbb 2008-ban, majd másodszorra 2013-ban tért vissza a színtérre a részben megújult felállású Slogan, mely utóbbi korszakába újabb CD-t (Előbújhat minden állat, 2016) jelentetett meg.

JBSz

Frissítve: 2023-6 , Jávorszky Béla Szilárd