Sing Sing
1988-ban alakult százhalombattai metálegyüttes.
A gitáros Kun Pétert az év végén Pataky átcsábította az Eddába, az énekes Csordás Levente később Amerikába távozott. A maradék két taghoz – Csarnoki Antall (gitár) és Hagymássy László (basszusgitár) – ekkor a szekszárdi Abaházi-fívérek, Csaba (ének) és Zoltán (gitár) csatlakoztak, és ezzel új lendületet vett a csapat. Számtalan dobos csere után pedig 1992 januárjától Váry Zoltán került be.
Az első Sing Sing album (Életfogytig Rock’n Roll) 1990-ben jelent meg, de csak a sokadik korong, az 1993-as Bűn az élet lett aranylemez, rajta az egyik legnagyobb slágerükkel (Halál a májra). Az 1996-os Tettes vagy áldozat még jól fogyott, az 1998-as (mint utóbb kiderült: utolsó) albumuk, a Sztrájk viszont már alig. Ezt követően Abaházi Zoltán kilépett és megtért. Az 1999-es nagyszámú születésnapi PeCsa-bulijuk után pedig Abaházi Csaba is bejelentette, hogy vége, és végül a Danubius rádiónál kötött ki.
Aztán 2013-ban – Abaházi Csaba nélkül – újrakezdték, évente néhány koncertet adnak, 2015-ben pedig Visszaesők címmel új nagylemezt jelentettek meg.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 196–197.
Zeneszöveg
- Mindíg
- Tölts el velem egy éjszakát
- Ugyanúgy
- Nem érdekel a holnap
- Valami más
- Bűn az élet
- Életfogytig rock 'n Roll
- Lángolj fel újra
- Életfogytig Rock 'n Roll
- Visszaesők
- Lázadó vér
- Lázadó vér
- Hideg éjszakák után
- Életfogytig Rock 'n Roll
- Jailhouse Rock
- Nagy játszma
- Életfogytig Rock 'n Roll
- Fülig Jimmy
- Hideg éjszakák után
- Hideg éjszakák után