A Scampoló (korábban Tacskó) a beatkorszak előtti idők hangulatát kifejező, zenéjét megszólaltató legnépszerűbb zenekar volt. Legnépszerűbb felállása: Faragó „Judy” István (1944–2003, gitár), Komár László (1944–2012, ének), Atkári Lajos (gitár), Varga Tibor (zongora), Markója József (szaxofon), Selmeczi Sándor (basszusgitár). Törzshelyük a Földmunkát Gépesítő Vállalat Vigyázó Ferenc utcai, 200 nézőt befogadó klubja lett. Rajongói bázisukat a Paul Anka Fan Club tagjai alkották, és 1962–63-ban a legjobb rock and roll zenét játszották Magyarországon. Faragó „Judy” gitárjátéka mellett a Carl Perkins, Cliff Richard és Elvis Presley sikereit éneklő Komár László volt a fő vonzerő, aki olyan tökéletesen utánozta Elvist, hogy a hallgatóság eleinte azt hitte, a dalok magnóról szólnak.

A Scampolo fellépett a Dáliában, a Budai Ifjúsági Parkban, versengett gitárpárbajokon, és ott volt 1963 májusában a Sportcsarnokban megrendezett fesztiválon is. 1963-ban Markója és Selmeczi helyére az Omegából Harmath László igazolt át, november 3-án pedig a Toldy gimnázium bálján felfedezték Zalatnay Saroltát (1947), aki 1964-től duóban lépett fel Komárral. A „rokizó énekes” és a „filigrán csajszi” duettje tovább növelte a zenekar nimbuszát, amely 1964 nyarán, az Ifiparkban érte el karrierje csúcsát, amikor valóságos népünnepélyt rendeztek a tiszteletére.

A Vigyázó Ferenc utca – a nagy beatklubok megalakulásáig – legendás hely volt Budapesten, és a Scampolo továbbra is az élvonalba tartozott. Ősszel eljutottak a hanglemezgyárba is, ahol megkezdték első kislemezük (Üzenet a Shadowsnak, Judy boogie) felvételét, de Faragó „Judyt” behívták katonának, s ezzel a Scampolo karrierje derékba tört. Fejük fölött ráadásul 1965-ben átcsapott a beathullám, az a „luxemburgi stílus”, amelynek már az Illés–Metro–Omega triumvirátus alkotta az élmezőnyét.

A Scampolo megmaradt klubos rock and roll bandának, de a Hanglemezgyár már nem számolt vele. Hiába tért vissza Faragó „Judy” a bevonuló Harmath helyére, a lépéshátrányt nem tudták ledolgozni. Ezt a sikertelenség miatti gyakori tagcserék is akadályozták. 1966-ban Mihály Tamás, 1967-ben Presser Gábor is tagja volt rövid ideig a zenekarnak, és ekkor slágeres felvételeket (Ne írjon fel rendőr bácsi, Maradj egy percig) készítettek. 1967-ben új felállásban a korszak változó zenei divatjához alkalmazkodva átálltak előbb a rhythm and blues vonalra (Jimi Hendrix, Cream, Fleetwood Mac), majd 1969-ben ismét újabb összeállításban Led Zeppelin-, Moby Grape- sikereket játszottak. Dalszerző hiányában azonban a Scampolónak nem lett igazi saját slágere (Egy öreg barátomnak, Sietős emberek, Levegőben, Aranyásó balladája, Belváros), így az évtized végétől végleg eltűntek az élvonalból, és állandóan változó összeállításban besoroltak a „parkos” bulizenekarok közé. Többször feloszlottak, majd új tagokkal folytatták, egészen 1981-ig.

1998-ban a Budapesti Kongresszusi Központban egy nosztalgiaest erejéig újra összeálltak.

Első és egyetlen nagylemezüket (Under The Rainbow) 2009-ben jelentette meg a Moiras Kiadó.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 48.