Előadó

Sárosi Katalin

Az 1950–1960-as évek egyik legismertebb táncdalénekese.

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta. Énekesi pályafutását 1954-ben a Napsugár női énektrióban kezdte revü- és varietészínpadokon. 1957-ben a Polydor Bécsbe szerződtette őket. 1958-ban a tagok önállósították magukat, és Sárosi a továbbiakban szólóban lépett fel a Budapest kávéházban. Első rádiófelvétele (Sajnos szeretem) 1959-ben került adásba. A következő években a Magyar Rádió legfoglalkoztatottabb énekesnője lett. Csaknem száz hanglemezfelvétele készült az évtized első felében, a magyar Caterina Valenteként emlegették. Sikereiben jelentős szerepet játszott férje, Zsoldos Imre, a Stúdió 11 egyik vezető egyénisége.

Slágerei: Különös éjszaka volt, Mikor jössz már, Imádok élni, Ugye te is akarod, Mintha tegnap történt volna, Úgyis kiderül, Száguldó időgép, Állj most elém.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 30–31.

Frissítve: 2023-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok