Előadó

Sakk-Matt

A Sakk-Matt – Radics Béla (szólógitár), Csuha Lajos (gitár), Miklóska Lajos (basszusgitár), Harmath Albert (ének), Váradi László (dob) felállásban – 1968. május 1-jén telt ház, tízezer ember előtt debütált a Budai Ifjúsági Parkban. A koncerten Cream-, Jimi Hendrix-, John Mayall-dalokat, valamint Dancsák Gyula és Miklóska Lajos szerzeményeit adta elő, és az új hangokra, sztárokra vágyó közönség rögvest a kegyeibe fogadta. 1968 őszén a csepeli Radnóti Miklós Művelődési Házban már megkezdődtek a „bélázások”, minden koncertre óriási tömeg gyűlt össze, Radics játéka, gitárjának hangja, az új zene hangzása valósággal megbabonázta a tinédzsereket.

Alig szerette meg a közönség az új sztárcsapatot, az máris átalakult. Előbb frontembere, Harmath Albert távozott (helyére Demjén Ferenc érkezett a Liversingből), majd a doboknál került sor cserére (Hőnig Rezső helyére Váradi „Vadölő” László). A Sakk-Matt ennek ellenére még lehetett volna országos hírű együttes, ha a tömegkommunikáció tudomást vesz róla. De nem vett. Hiába volt a szájpropaganda, hiába telt meg 1969. május 1-jén ismét zsúfolásig a Gellérthegy oldala, lemezek, felvételek nélkül akkor már nehezen lehetett labdába rúgni. Így Radics végül döntött és 1970 januárjában feloszlatta a zenekart. Miklóska, Csuha és Dancsák megalakította a Korongot, Demjén Rózsi előbb a vendéglátóiparban (Moulin Rouge) zenélt, majd csatlakozott Bergendyékhez, Radics pedig Váradi Lászlóval és Som Lajossal létrehozta a Tűzkereket.

JBSz-SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 179.

Frissítve: 2023-7 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János