Előadó

Romantic

A Romantic sztárjának, Győzikének (Gáspár Győző, 1974) már kultikus státusz jutott a szappanoperák és valóságshow-k lefutása után.

A Salgótarjánból Budapestre költözött Győzike 2000 elején hozta létre együttesét, amelynek nyáron megjelent bemutatkozó nagylemezén (Romantic) a cigány folklórból vett zenei elemeket párosította a trendi (rap, world, latin) zenei betétekkel, és a populáris ritmusképletekkel. A különös társulat 2000 szeptemberében a Petőfi Csarnokban már Enrique Iglesias előzenekaraként léphetett fel.

A trió a következő években az egyik legsikeresebb együttessé lépett elő (Nap, Hold, csillagok, 2001, A kelet fényei, 2002, A szerelem hajnalán, 2004, Kell ez a nő, 2006), nem utolsósorban Győzike személyének köszönhetően, aki előbb médiasztárrá lépett elő, majd önálló családi showműsora 2004-től az ország legnézettebb televíziós műsorának számított.

2006 áprilisában a lányok a Győzike-show miatt megváltak Győzikétől. ezzel a csapat tulajdonképpen megszűnt.

2009-ben az együttes újra összeállt annyi változással, hogy Völgyi Zsuzsa helyett Toldi Anna került a csapatba. 2015-ben immáron az eredeti felállással: Kunovics Katinkával, Völgyi Zsuzsával és Gáspár Győzővel folytatódott újra a Romantic.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 399.

Frissítve: 2024-7 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János