Előadó

Robot Group

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

A zenekart 1979-ben alapította az erdélyi Zilahon Kövendi Béla basszusgitáros (társai: Luka Ferenc és Valán László – gitár, Domokos Ottó – dob), és neve ellenére nem technót vagy elektronikus zenét játszott, hanem klasszikus rockot, metál ízekkel fűszerezve.

Komoly sikereket értek el a csíkszeredai, nagyváradi, szatmári és temesvári rockfesztiválokon, két alkalommal is első díjat nyertek. 1982-ben tévé- és hangfelvétel készült velük a bukaresti tévéstúdióban, 1983-ban a tengerparton koncerteztek. 1989-ben gyökeresen átalakult a zenekar. Alapítói közül egyedül a basszusgitáros maradt tagja a csapatnak. Ezután vette fel a Robot az első lemezanyagát 1993 novemberében a Migas Real stúdióban. Énekes híján jó barátjukat, Gáspár Zsoltot kérték meg, hogy énekeljen. Tény, hogy a Quo Vadis énekes-basszusgitárosánál jobb hangot nehezen kaptak volna az országban. Ráadásul Zsolt rekordnak is beillően egy nap alatt az egész lemez anyagát két nyelven (románul és magyarul) felénekelte. Két dalukról videoklip készült, ezeket a bukaresti televízió magyar adásának rövid életű rockműsora, a RockTáv mutatta be 1994 őszén.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-6 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok