Előadó

Rival

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

1982 őszén, az akkor még serdülőkorban lévő Marosi Richárd László (dob, zenekarvezető), Lénárd József (gitár), és Jakab Róbert (basszusgitár) az Iron Maiden legfrissebb albumának (The Number of the Beast) megjelenésén felbuzdúlva úgy döntöttek zenekart alapítanak. Mivel Marosi apjának valamikori dzsesszbandáját Rival-nek hívták, így a név adta magát, az ambíciózus fiatalok pedig az első saját dalok megírása után (Sírásó, Zsuzsa, Rég volt kislány) 1983 elején megalapították a kolozsvári heavy metalt játszó együttest.

A formáció melyhez George Ciolac (billentyű) és Kovács László (gitár) is csatlakozott, a híres kolozsvári együttes a Semnal M székhelyén vert tábort. „Ott ismerhettük meg az akkori idők egyik legnagyobb rockzenekarának tagjait: Iuliu Mercát, Boldizsár Istvánt, Nagy Istvánt, Salamon Ferenc „Sacit”. Ott lestük el tőlük, hogyan is csinálják a nagyok. Miután végeztek, mi is játszhattunk az ikonikus amerikai és angol hangszereken, erősítőkön. Igazi álom volt!” - emlékezett vissza Lénárd. Első koncertjüket a Bălcescu-líceum tornatermében adták, a Beatles, Black Sabbath, és Rolling Stones daloktól pedig úgy bezsongott a közönség, hogy a milíciának is bőven akadt dolga.

 A következő mérföldkövet az Adrian Păunescu költő vezetette fiatal tehetségek toborzóján (Cencalul Flacãr) való fellépés jelentette. Az zenekar több ezer ember előtt mutathatta be az Omul Zeu és a Catrene című dalait. Az 1984-es év több szempontból is meghatározó volt: a bandához Miklós Csaba (Fáraó, Bicolor) énekes csatlakozott, Jakabot pedig jó barátja Gondos János (Compact) váltotta. A formáció ezután a a Babeș–Bolyai Egyetem Echinox Klubjába költözött, ahol havi két fellépési lehetőséget és egy próbatermet kapott, mindemellett pedig meghívták őket a Kolozsvári Rádióba, ahol a hangfelvételi lehetőség mellett egy 40 perces rádióműsor is készült az együttessel. Egy évvel később már a Compact előzenekaraként léphettek fel a Kolozsvári Filharmónia nagytermében. 

1985 nyarán Lénárdot behívták a román seregbe, helyére pedig Szalma Péter került, azonban a zenekar pályafutása egy év múlva véget ért. 1986 őszén a kolozsvári Diákművelődési Ház nagytermében tartott koncert után Borza Péterrel (ének) közölték, hogy a zenekar többé nem létezhet, és az együttest betiltották. A Rival tagjai nem sokkal később a Trans Express nevü bandában egyesültek újra. 

BBB

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2023-11 , Bagossy-Biró Barbara