Előadó

Riot

Az erdélyi rockzenekar 2008-ban alakult Kolozsváron. 2010-ban saját próbatermet kaptak, és egyre több saját dalt készítettek. „Olyan nevet kerestünk, ami rövid, jól szól, és mond is valamit. Aztán egy nap, amikor hazamentem, édesapám felírta egy nagy lapra, hogy RIOT, azaz Rock Is Our Town. De a riot azt is jelenti, hogy lázadás, tehát jól tükrözi, hogy megpróbálunk kitörni a sztereotípiákból, valami újat létrehozni.” – mesélte a névválasztásról Horváth Hanna, aki korábban a Speardropban énekelt.

2011-től Rehab Nation néven játszanak, ugyanebben az évben jelent meg első lemezük (International) is. „Riot néven működtünk, de 2010 őszén egy időre eltűntünk a közönség elől. 2011 tavaszán már a Rehab Nation név alatt jöttünk vissza egy új albummal, új repertoárral, új stílusban.” – nyilatkozta a változásokról Hosszú Áron (szólógitár), aki mellett Horváth Hanna (ének), Gagyi Botond (ének), Zsigmond Norbert (dob) és Kis Tamás (basszusgitár) alkotja az együttest.

 

BB

Frissítve: 2024-1 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok