Republic
Bár a rendszerváltozás idején alakult, sok szempontból az előző évtized popzenéjéhez kötődik a Republic – klasszikus felállása: Cipő (Bódi László, 1965–2013, ének), Patai Tamás (gitár), Tóth Zoltán (gitár, zongora, ének), Boros Csaba (basszusgitár), Nagy László Attila (dob) –, mely könnyen befogadható, dallamos, de energikus popzenéjével a kilencvenes évek első felének egyik legünnepeltebb zenekara volt.
Frontembere és elsőszámú dalszerzője, Cipő az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Ungváron született, de Kisvárdán nőtt fel, tizenéves korától írta egyszerű szerkezetű és szókimondó szövegű dalait, majd tizennyolc évesen 1983-ban felköltözött Budapestre. Miközben vasutasként és újságkihordóként tartotta fenn magát, kereste a kapcsolatot a popszakmával. Bródy János, Szigeti Ferenc és Nagy Feró egyaránt támogatta első lépéseit, mígnem a Republic élén szárnyalni kezdett.
A bemutatkozó albumról (Indul a Mandula!!!, 1991) különösen a Repül a bálna aratott meglepő sikert, a szinte hónapok alatt befutott zenekar a még élő Hungaroton szerződéséből egy negyvenperces dobszólós anyaggal igyekezett kibújni (ami aztán hatalmas meglepetésére Üss a kazettára címmel a boltokba is került), és még ugyanabban az évben kigurított egy újabb korongot (Hoppá-Hoppá!!!) a Quintnél, amelyről a Jó reggelt kívánok és Szeretni valakit valamiért lett sokak által dúdolt sláger. Ettől kezdve minden évben legalább egy új albumot jegyeztek, az 1994-es Disco LP-re már több mint százezren voltak vevők, róla a Ha itt lennél velem és A 67-es út heteken át uralta a slágerlistákat. A pontot az i-re pedig az 1995-ös Tüzet viszek-en hallható Szállj el kismadár tette fel.
A kilencvenes évek derekára a Republic az egyik legkelendőbb hazai pop produkció lett, folyamatosan úton volt és iparszerűen termelt, 2000-ben még Cseh Tamással is készített közös korongot (Levélváltás). Az új évezredben sem lankadtak, évenként újabb és újabb anyaggal jelentkeztek, és bár rajongótáboruk egyre fogyatkozott, még a kétezres évek végén is sokfelé hívták őket. Aztán úgy tűnt, a régóta szívproblémákkal küszködő Cipő 2013-as halála a Republic pályafutásának a végét is jelenti. Társai azonban másként gondolták.
A többség a folytatás mellett döntött, míg Tóth Zoltán kilépett a zenekarból. A jelenlegi Republicban Boros Csaba basszusgitáros énekel, Tóth Zoltán helyét pedig Halász Gábor gitáros vette át. Az elmúlt 10 évben három korongot készítettek, a Rajzoljunk álmokat! 2015-ben, a Kimondom a neved 2017-ben, a Magyarazűrben 2019-ben látott napviágot. Tóth Zoltán a Köztársaság Park zenekarral, illetve a Kék és Narancssárga Produkcióval folytatta pályafutását, mindkét formációval ápolva, őrizve Cipő és az 1990-2013 közötti Republic emlékét.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 174.
Popkulturális Blog
Zeneszöveg
- 67-es út
- Ha még egyszer láthatnám
- Szállj el kismadár
- Engedj közelebb
- Ha itt lennél velem
- Szeretni valakit valamiért
- Neked könnyű lehet
- A csend beszél tovább
- Erdő közepében
- 16 tonna fekete szén
- Kirúgjuk magunk alól a Földet
- Micimackó
- Nagy kő zuhan
- Emberlelkű földeken
- Repül a bálna
- Tyereskova
- Varázsolj a szívemmel
- Gyere közelebb, menekülj el
- Dudu
- Csak a szívemen át