Előadó

Rapülők

Az 1990-es  évek elején a profik által alapított Rapülők  igazi sztáregyüttes volt, amely a partihangulatba oltott rapet a rétegkultúrából beemelte a mainstreambe, és százezres lemezsikereket produkált. A T. Boy (Berkes Gábor, 1962), MC Gesztenye (Geszti Péter, 1964) és Michel De Lux (Szentmihályi Gábor, 1964) alkotta trió 1992 és 1994 között a Bonanza Banzai és a Manhattan mellett uralta a hazai poppiacot, mindenekelőtt a profi menedzselés diadalának és Geszti Péter különleges tehetségének és kommunikációs képességének köszönhette népszerűségét.

Geszti a hetvenes években Berkessel együtt gyermekszínészként szerezte a hazai show biznisszel kapcsolatos tapasztalatait, majd 1983-tól Berkes zenekarának, az Első Emeletnek írt dalszövegeket. Később bedolgozott a reklámiparba, volt műsora a rádióban, a televízióban (Ász, Megáll az ész), majd megalapította saját reklámügynökségét, és felismerve a hazai poppiacon kínálkozó lehetőséget, Berkessel létrehozták a Rapülőket, amelybe az Első Emelet dobosát, Szentmihályit is bevették.

Az együttes a Magneotonnál adta ki első albumát (Rapülők, 1992), amelyről szinte minden dal (Nem adom fel, Áj lav jú, Zúg a Volga, Némber One, Party Zóna) sláger lett, és ezzel elindította a rapdivatot Magyarországon (bár az ekkor már működők ős-repperek szerint sokat ártottak a műfajnak, évekre visszavetették természetes fejlődését). A lemezért a szakma eMeRTon-díjjal jutalmazta az együttest, a közönség pedig idolokká választotta a tagokat, mindenekelőtt Gesztit.

A Rapülők első lemezéből bő kétszázötvenezer hanghordozót adtak el, két évvel később – már a BMG-nél – ezt a második albummal (Rapeta, 1994) megismételték. Ez is gyémántlemez lett, a zenekar pedig Huszka Jenő-díjat kapott. Ilyen teljesítményre utoljára a Hungaria volt képes, ám Fenyőékkel ellentétben a Rapülők abba tudta hagyni a csúcson, pozitív imázst és rajongóikban szép emlékeket hagyva maga után.

Berkes producerként az Emberekkel folytatta, Geszti pedig Dés Lászlóval előbb megírta A dzsungel könyve című musicalt, majd csinos és jó hangú lányok társaságában megalakította a Jazz+Az formációt. (A Rapülők azóta kétszer – 2006-ban és 2017-ben – állt újra össze.)

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 419–420.

Kapcsolat: https://www.facebook.com/rapulokofficial

 

Frissítve: 2023-12 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok