Band/name

Az 1966-ban alakult zenekar az első pillanattól kezdve saját dalokkal kereste az érvényesülést. Felállás: Soltész Rezső (1945, gitár, ének), Soltész Gábor (1948, fuvola), Tomka Tibor (orgona), Megyesi Péter (dob), Novai Gábor (basszusgitár). 1967-től már több daluk aratott sikert, amikor 1968-ban, a Ki mit tud?-ra nevező, a KISZ-szervezetek által támogatott zenekarnak nevet kellett változtatnia (a név a Vietnamban harcoló amerikai tengerészgyalosokat idézte). Ekkor választják az Ifjúsági Magazin olvasóinak javaslataiból a Corvina nevet. Rövid ideig szólistaként Nagy Judit is velük énekelt.
Már Corvinaként játszottak, amikor 1969-ben előbb Fonyódi Péter (1947, dob), majd Szigeti Ferenc (1949, gitár, ének) csatlakozott a zenekarhoz. Első saját szerzeményeik még nem arattak átütő sikert, de 1970 őszétől könnyed popdalaik (Tizedes elvtárs, Elszáll az idő, Három aranyásó, Oszkár, Hóesésben) már feltűntek a sikerlistán. Érdekes módon a zenekarnak a konkurenciát tönkretevő beatkáosz adott lendületet, miután sikerrel csatlakozott rá a trendként jelentkező middle of the road-pop zenére. Az összeszokott társaság így az 1972-es fesztiválsikerével (Egy viharos éjszakán) a hetvenes évtized egyik sikeres karrierjét indíthatta el <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-corvina-rangers-307">(lásd)</a>.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 148.

Rangers/Corvina

Leginkább a bluesrock vonalba sorolható a pályája során már sokféle zenét játszó Felkai Miklós (1950, gitár, ének). Ő még a debreceni Lux-ban kezdte, majd a hetvenes évek második felében játszott az Apostolban és az Astorban, 1980 és 1983 között a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-color-7111">Color</a> gitárosa volt, majd szólópályára lépett. Az ő ötlete volt a Gitárpárbaj koncertsorozat. FF Miki néven kiadott két szólólemezt (A magyar tenger, 1988, Baby jazz, 1990). 1993-tól létrehozta saját együttesét, a Felkai Blues Brothers-et, majd 1998-től a Felkai Jamet, mellyel gitárcentrikus rockos blueszenét játszik.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 334.
 
Kapcsolat:
<a href="https://www.felkai.hu/">https://www.felkai.hu/</a>

Felkai Miklós

Soltész Rezső (1945, Budapest) énekes, gitáros és dalszerző. A Corvina együttes tagja volt, majd szólókarrierbe kezdett, amelynek során ő lett az 1980-as évek egyik legnépszerűbb hazai slágerénekese.
Filmes családból származott, emiatt is a Pannónia Filmstúdió volt az első munkahelye. Ebben az időszakban nyúlt először gitárhoz. 1966-ban testvérével, Soltész Gáborral (1948, gitár, fúvós hangszerek) megalakították a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-rangerscorvina-6665">Rangers</a> együttest. Rezső gitározott és énekelt a formációban. Az önálló koncertek mellett iskolabálokon és ORI-turnékon is felléptek, feldolgozásokat játszottak (sok más mellett Beatles-, Animals- és Shadows-dalok), de saját számaik is voltak. 1968-ban a formáció nevet váltott: ők lettek a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-corvina-rangers-307">Corvina</a> zenekar.
A Corvinában Soltész Rezső énekelt és basszusgitározott, a gitárt átvette tőle Szigeti Ferenc. Ők ketten voltak a zenekar meghatározó egyéneségei. A 70-es évek volt a popzenét játszó együttes legjobb időszaka: fesztiválsikerek, turnék itthon és külföldön, nagylemezeik megjelenése.
Soltész Rezső a Corvina feloszlása után, 1979-ben szólópályára lépett. A siker nem váratott sokáig magára: egy évvel később fazont váltott, dauerolt hajjal, elegánsan állt a közönség elé. Először egy angol nyelvű lemeze jelent meg az akkori Csehszlovákiában. Szlovák és magyar szerzők dalait énekelte angolul.
Az 1981-es táncdalfesztiválon a Szóljon hangosan az ének! című slágerével aratott sikert, 1982-ben aztán itthon is megjelent – a dal címét viselő – első nagylemeze. Innentől a 80-as évek egy diadalmenet volt számára. Milliószámra fogytak el az albumai.
A kétezres évek elején jött egy kis megtorpanás, Berkes Gáborral (Első Emelet) készített 2001-es albuma (Az élet szép) nem találta meg a közönségét, alig pár ezer példányban kelt el. Ezután 2007-ig kellet várni a rajongónak egy újabb Soltész-kiadványra: ez volt a Rejtély című album, amelyen 14 régi, nagy slágert énekel, elismert hazai jazzmuzsikusok közreműködésével. 2019 óta ismét több lemezzel jelentkezett a máig népszerű énekes.
A karácsony témaköre visszatérő motívum zenei életművében. Több kiadványa is erről az ünnepről szól - Boldog karácsonyt! (1989), Vár reánk az ünnep (2020), Érzem jön a karácsony (2021). És idén nyáron kerül felvételre a Szimfonikus Karácsony című albuma.
Karrierje során - hazai, NDK-beli, bolgár és amerikai - fesztiválsikerek mellett, az itthoni Popmeccs szavazáson három egymást követő évben őt választották az Év Énekesének (1981, 1982, 1983). Kansas állam (USA) 1982-ben díszpolgárává fogadta őt, idehaza pedig megkapta A Magyar Köztársaság Elnöki Aranyéremet (2000).
A 80-as évek végén saját kiadót alapított, amellyel nagyrészt fotóművészettel és zenével foglalkozó magazinokat ad ki. A káros szenvedélyektől mentesen élő előadó ma is nagyszerű formában van. Rendületlenül járja az országot, műsoraival találkozhatunk retró bulikon, falunapokon és főzőversenyeken is.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/SolteszRezsoHivatalos">https://www.facebook.com/SolteszRezsoHivatalos</a>
<a href="https://www.instagram.com/solteszrezso_official/?hl=hu">https://www.instagram.com/solteszrezso_official/?hl=hu</a>
<a href="https://solteszrezso.hu/">https://solteszrezso.hu/</a>

Soltész Rezső

Szigeti Ferenc (1949, Budapest) a magyar rockélet egyik legaktívabb szereplője, zenészként a Corvina, a Karthago, a Känguru és a Krokodyl vezetője, aki a nyolcvanas évektől producerként is egyik meghatározó személyisége lett a műfajnak. 1982-től az 1.2.3…Start válogatássorozat zenei producere, mintegy hetven lemez létrejöttében közreműködött. 1985-től a Magyar Rádió és a Hungaroton zenei rendezője. 1988-ban egyik kezdeményezője A rock gyermekei tehetségkutató akciónak, ő szervezte az azonos nevű táborokat Tokajban. 1989-től a Proton Zeneműkiadó Kft. igazgatója, a MAHASZ egyik alapítója, több rádió és televízió műsor (A rock gyermekei, Vasárnapi turmix, Halló Vasárnap, Képes nóták, Rockstúdió, Sztárszáj, Premier Plan) vezetője, a Zebra Kiadó cégvezetője, 1993-tól a Magyar Polygram Hanglemezkiadó Kft. művészeti igazgatója. 19 arany- és platinalemezt jelentetett meg. Sikerprodukciói: 100 Folk Celsius, Dolly Roll, Groovehouse, Hobo, Irigy Hónaljmirigy, KFT, Ladánybene 27, L’art pour L'art Társulat, kitalálója és producere volt a több százezres eladású Supra Hits, a Summer Hits, a Sztárkarácsony, a Legszebb TV-filmslágerek, A '60-as évek legszebb dalai és a Teenager Party című válogatásoknak. Két szólólemeze (Érzelem húrjain, 2002, Örök Karácsony, 2004) jelent meg.
Kőbányán nőtt fel, nyolcadikos koráig zongorázni tanult, azután kezdett énekes-gitárosként együttesekben játszani. 1966-ban került a Sigma zenekarba, amely akkor az Egyetemi Színpadon futó zenés darabokhoz adta a kísérőzenét, de kéthavonta önálló fellépést is tarthattak ott. Az együttesnek egy kislemeze jelent meg, amelynek egyik oldalán Szigeti Ferenc instrumentális szerzeménye volt Nyári emlék címmel, Shadows-szerű gitárjátékkal. Ez volt az akkor 17 éves zenész első stúdiófelvétele.
Időközben Szigeti Ferenc „civilben” híradástechnikai szakközépiskolát végzett, majd pedig közgazdász diplomát szerzett.
1969-ben hagyta el a Sigmát, ugyanis Soltész Rezső elhívta őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-corvina-rangers-307">Corvina</a> zenekarba szólógitárosnak. 1972-ig rengeteg fellépésük volt, többnyire táncdalénekeseket (Aradszky László, Koós János) kísértek vidéki haknikon, de az együttesnek voltak önálló külföldi turnéi is - hónapokig játszottak a Szovjetunióban. Az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számukra az igazi áttörést, az Egy viharos éjszakán című dalukkal (zene: Szigeti Ferenc, szöveg: Soltész Rezső) harmadik helyezés értek el, és egy ország megismerte meg őket. Nagylemezeik jelentek meg, és immár Nyugat-Európában is voltak fellépéseik. A Corvina egy sikeres popzenekar volt, egészen az 1978-as megszűnéséig, ami Szigetit nagyon rosszul érintette, elmondása szerint utána tíz évig nem állt szóba Soltész Rezsővel, de aztán újra jóbarátok lettek.
A gitáros meghallva az idők szavát, 1979-ben egy kemény rockot játszó bandát hozott össze, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-karthago-9325">Karthago</a> együttest, amely időnként tartott ugyan leállásokat, de mind a mai napig létező formáció, méghozzá - ami nagy ritkaság - 1979 óta ugyanaz az öt zenész játszik együtt. Extrém színpadi megjelenés, igényes muzsika west-coast beütéssel - ez tette a Karthagót a 80-as évek egyik legnépszerűbb rockzenekarává. Legalábbis a közönség számára, a kritika nem volt annyira „elájulva” a zenéjüktől. Szigeti Ferenc szerzőként is kivette részét a sikerből, többek között ő írta a legnépszerűbb Karthago-dal, a Requiem zenéjét.
A zenekarvezető Szigeti Ferenc ujjbalesete miatt 1985-ban leállt a Karthago, és csak 1990-ben léptek újra színpadra. Szigeti pedig új formációkban próbálta ki magát. 1986-ban összehozta a Duran Duran ihlette, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kanguru-11941">Känguru</a> névre keresztelt fiúzenekart. Az együttes azonban hamar megszűnt, de előtte felvettek egy rockosabb hangzású lemezanyagot, ami sohasem került kiadásra. Ezután Szigetinek Krokodyl néven volt egy duója a későbbi Republic-énekessel, az azóta elhunyt Bódi László „Cipő”-vel, aki már a Kängurunak is írt dalszövegeket. A Krokodylnak egyetlen felvétele készült, a Számolj el tízig című dal.
Szigeti Ferencnek a 80-as évek közepétől sok más elfoglaltsága is van a zenei életben, azért a Karthago időről-időre összeáll néhány nagy koncertre. Így volt ez 2009-ben a 30., majd a 40. születésnapjukon 2019-ben. Legutóbb 2022-ben adtak ki lemezt, amelyet régi zenész barátjuk, Máté Péter (1947-1984) szerzeményeiből állítottak össze.
Szigeti Ferenc 2015-ben kiemelkedő művészi pályájának elismeréseként megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. 2021-ben - megosztva a Karthago együttes tagjaival - Máté Péter-díjban részesült.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/FerencSzigeti1/">https://www.facebook.com/FerencSzigeti1/</a>

Szigeti Ferenc

Az első televíziós tehetségkutatók (Ki mit tud?)
Az 1962-ben induló, 1996-ig összesen tíz alkalommal megrendezett tehetségkutató sorozat, a Ki mit tud? a hatvanas évek végére a Magyar Televízió legnézettebb műsora lett. A döntő nézettsége – a korabeli kezdetleges statisztikai módszerek szerint – elérte a 88 százalékot, többen nézték, mint az esti Híradót.
A Magyar Televízió 1961. december 22-én hirdette meg a fiatal amatőrművészek számára az első Ki mit tud?-ot. Több kategóriában lehetett jelentkezni, és a helyi, a járási, a megyei és a területi döntők után a legjobbak 1962 nyarán a televízió nyilvánossága előtt mérhették össze tudásukat. Az első vetélkedő kategóriagyőztesei: Németh Imre (versmondás), Gloviczky Péter (bűvész), Bakacsi Béla (ének), Benkó Dixieland Band (zenekar); különdíjasok: Angyal János (parodista) és Hacki Tamás (füttyművész); a közönség kedvencei: a két gézengúz (Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes), valamint a Pintér Gábor-Kern András parodista pár. A győztesek jutalma: helsinki utazás és szereplés volt a világifjúsági találkozón. A legnagyobb elismerést azonban a közönség szeretete és az ezzel járó népszerűség jelentette, amely a mai napig elkíséri az első és a későbbi győzteseket.
Ez a korszak volt a magyar televíziózás hőskora, és benne a Ki mit tud? az első „össznépi műsor”. Akkoriban mindössze 325 ezer televíziókészülék üzemelt az országban, ennek ellenére az egész ország a fiatalok produkciójára volt kíváncsi, az elsők között volt Zorán is, aki egy malőr miatt nem került képernyőre.
A hatvanas években még három alkalommal rendezték meg a vetélkedőt. Az 1963. évi győztesek: Supala Kolos (ének), Keveházi Gyöngyi (zongora), Mlinarik József (versmondó), Sztevanovity Zorán (dalénekes), Szegedi Molnár Géza (parodista) és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kamaratriója, a XIII. kerületi Dixieland Band (Express). 1965-ben többek között a pécsi Bóbita bábegyüttest, Ungár Anikó bűvészt, Kovács Kati énekest, Gálvölgyi János parodistát ismerhette meg a közönség. Az 1968-as Ki mit tud? azonban még az előzőeken is túltett, és többek között olyan zenekarokat dobott a köztudatba, mint a Hungaria, a Neoton, a ZéGé, a Tolcsvay vagy a Rangers. Az 1968-as sorozat arról is híres, hogy a Táncdalfesztivál mellett ez volt a legnagyobb nézettségű műsor, és a nézők a szavazataikkal ugyanúgy „gyakorolták a demokráciát”, mint a táncdalénekesek esetében.
A Ki mit tud? későbbi népszerűségére jellemző, hogy míg első alkalommal minden tizenegyedik jelentkező juthatott a kamerák elé, addig 1963-ban már csak minden huszonharmadik, 1965-ben minden ötvenedik, 1968-ban pedig csupán minden századik versenyzővel találkozhattak a nézők a képernyőn. A produkciókat szigorú zsűri ítélte meg, de a közönség is tovább juttathatott versenyzőket. Az első Ki mit tud? alkalmával közel harmincezer, a másodikon közel hetvenezer, a harmadikon kilencvenezer, a negyediken már háromszázötvenezer szavazat érkezett, és mindvégig a táncdal és tánczenekar kategória versenyzői szerepeltek az első helyen.

Ki mit tud?

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

Nagy-Britanniában 1962. október 5-én a Beatles Love Me Do című kislemezének megjelenésétől számítják a beatkorszak kezdetét. Magyarországon ilyen pontos időpontot nem ismerünk, de 1963–64-től már számos jelből lehetett következtetni arra, hogy nálunk is változnak az idők, nálunk is beköszöntött a beatkorszak. Hétvégeken ekkor már nemcsak az egyetemi és a külvárosi klubokban, hanem az Ifjúsági Parkban is liverpooli hangulat uralkodott. Az egyetemi és főiskolai klubokban, a gimnáziumi klubdélutánokon, a vállalati rendezvényeken, az üzemi kultúrházakban, a szalagavató bálokon mindenhol zene szólt. Az új klubok előtt hétvégeken mindig hosszú sorok álltak, pedig csak szájpropaganda útján terjedt a hír, hogy hol lépnek fel az új kedvencek – az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-illes-klasszikus-178">Illés,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metro,</a> az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-omega-51">Omega,</a> az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlantis-6500">Atlantis,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-scampolo-160">Scampolo</a>, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kek-csillag-6239">Kék Csillag,</a> a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">Syrius,</a> az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlas-6538">Atlas</a> vagy az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-echo-6700">Echo.</a>
Az új ifjúsági zene kibontakozása, érvényesülése korántsem volt zavartalan Magyarországon. A hatalom veszélyt látott – nem is oktalanul – ezekben a be nem tervezett új „jelenségekben”, és az érték- és életformaváltásért, a szokatlan magatartásformákért, a tabukat döntögető viselkedésért, a „botrányos” öltözködésért, a nemek között a korábbi erkölcsöket elvető kapcsolatokért egyaránt a zenét és a zenészeket okolták (ki mást?). Minduntalan a pontosan soha nem körvonalazott jó ízlés vagy a szocialista erkölcs nevében kötöttek bele a hosszú hajúakba, az új életformát választókba, a hagyományokra hivatkozva tiltották be a koncerteket, a klubokat, a megszokást hangoztatva közösítették ki az újnak hódolókat.
Magyarországon az ifjúsági kultúra és zene kezelésében a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) mindvégig különleges szerepet töltött be. Egyrészt az éles helyzetekben képviselnie kellett a felsőbb szervek álláspontját, másrészt – mint a fiatalok tömegeivel közvetlen kapcsolatban álló szervezetnek – mindig ügyelnie kellett a tömegbefolyásra. Mivel utóbbit a hatvanas évek közepétől leginkább a fiatalokat vonzó zenei hullámok meglovagolásával tudta elérni, ezért a következő évtizedekben a KISZ magatartásában a „húzd meg, ereszd meg” taktika mindig jól nyomon követhető. Funkcionáriusai hol támogatták, hol tűrték, hol pedig tiltották az új jelenségeket. Utóbbi azt jelentette, hogy miközben jókora késéssel elfogadtak egy évek óta létező, sokak által követelt irányzatot, egyúttal szűrték, szelektálták is az új, alternatív vagy underground művészeti-zenei törekvéseket.
1965-től a beat viszont már nemcsak országos érdeklődést kiváltó zenei-társadalmi jelenség volt, de a széles rajongótáborral rendelkező zenekarok esetében egyre nagyobb üzlet is lett, így előbb a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat, majd a Magyar Rádió tárta szélesebbre a kapuit, végül pedig az ORI és a Magyar Televízió műsoraiban is egyre több fellépési lehetőséget kaptak a beatelőadók. Ám a hatvanas évek közepén lényegében csak a legnépszerűbbek, a „beatszentháromság” (Illés–Metro–Omega) és a „beatlányok” (Koncz–Kovács–Zalatnay) élhettek a lehetőségekkel.
JBSz

Beat (Nagy Generáció)

Az 1970-es évek sok szempontból konszolidációt hozott a hazai popéletbe. Mindenekelőtt középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes popdalokat. Bár nagyon nem alkotnak homogén tömböt, mégis azt kell mondanunk, hogy a klasszikus popban ők lettek az etalonok.  Ennek az évtizednek az első felében futotta legfényesebb köreit az egyik legrégebben létező, és legváltozatosabb életművet jegyző <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326">Bergendy</a> és a nemzedéki ikonná emelkedő <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa</a>, miközben az évtized végén újjászületett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zoran-6270">Zorán,</a> felbukkant <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cserhati-zsuzsa-11337">Cserháti Zsuzsa</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-katona-klari-7156">Katona Klári,</a> a számos tagcserét és stílusváltást megélt <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton</a> pedig sikeresen lovagolta meg a diszkóhullámot. 
Az első évek viszonylag szabadabb légköre után az 1968-as csehszlovákiai bevonulás és az annak nyomán kiéleződött kül- és belpolitikai helyzet miatt az állambiztonság fokozottan ellenőrzése alá vonta ügynökeivel és besúgóival a beatmozgalmat. Az egyetemeken uralkodó élénk vitalégkörnek, a klubokban kialakult szabad szellemnek vége szakadt, a korábban engedékenynek látszó hivatalok visszakoztak.
Ezek a társadalmi-kulturális életben mutatkozó változások egybeestek a nemzedékváltással. A beatzenét ügynek tekintő, felemelő, diadalra juttató, a zenészekkel a hatvanas évek elején-közepén induló Nagy Generáció kiöregedett a tizenéves korból, és tanulmányait befejezve munkába állt, belevetette magát a lakásszerzés, a munkahelyi beilleszkedés, a családalapítás problémáiba. 1971-ben disszidálási hullám jelezte, hogy vannak, akik perspektívátlannak ítélik a helyzetüket, egy másik kisebbség a kívülállást, a szabadúszást választotta, a nagy többség azonban különböző munkahelyekre vonult vissza, és az előző évek utópiáitól eljutott a napi realitásokig.
Magyarországon a hetvenes évek elején a pop- és rockzene tehát újabb fordulóponthoz érkezett. Olyan átalakulási hullám söpört végig a zenei életben, amelyre azóta sem volt példa. Az Illést kivéve gyakorlatilag minden élvonalbeli zenekar stílust és/vagy tagságot váltott ebben az időszakban, de a másod-harmad vonalban is rengeteg mozgás történt a különböző formációk között.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a nemzetközi popéletben trenddé formálódó middle of the road pop (a szakmában a hagyományos tánczenére is használt kifejezés, magyarul talán középutas popnak fordítható) viszonylag gyorsan tért hódított Magyarországon. Az irányzatot középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes dallamok jellemzik és nálunk ennek hátán kerültek az élvonalba a pályájukat a hatvanas években kezdő, akkoriban a második-harmadik vonalhoz tartozó előadók (Bergendy, Gemini, Neoton, Non-Stop, Corvina), amelyek a hetvenes évek első felében a hazai supergroupok mellett uralták a sikerlistákat.
JBSz

Klasszik pop

Fonyódi Péter

Soltész Gábor

Novai Gábor (1949, Budapest) basszusgitáros, énekes, dalszerző és producer. Az 1970-es évek Generáljában ő volt „Apó”, a ’80-as évek Hungariájában a „Twistkirály”, majd a Dolly Rollban „Nova”.
18 évesen első zenekara a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-rangerscorvina-6665">Rangers</a> volt, ahol a fiatal basszusgitáros 1967-69 között játszott. A zenekarból aztán Corvina lett, az eredeti basszusgitáros pedig visszatért a katonai szolgálatból, ezért Novai Gábor a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zege-6684">ZéGé</a> együttesbe ment, amelyből aztán az 1970-es évek egyik hazai sikerzenekara, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-general-390">Generál</a> lett.
A Generálban basszusgitáron játszott és vokálozott, de a zeneszerzésből is kivette a részét, az ő szerzeményei voltak például: a Százéves kút, a Kérdés, Felelet. Mivel az 1971-ben frissen alakult formációban ő volt a legidősebb, a többiektől megkapta az „Apó” becenevet.
1979-ben feloszlott a Generál, Novai pedig az épp basszusgitárost kereső <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-hungaria-6630">Hungaria</a> együttesbe ment, és következett egy újabb sikerkorszak a zenei pályafutásában. Fenyő Miklóssal remek szerzőpárost alkottak, ontották a rock and roll-slágereket, a Hungaria az ország egyik legnépszerűbb zenekara volt akkoriban. Novai Gábor énekelte – többek között – a máig majd’ minden házibuli sikerszámát, a Casino Twist-et.
1983-ban a Hungaria több egykori zenészével együtt megalakították a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dolly-roll-9641">Dolly Roll</a> zenekart, amellyel fényes sikereket arattak. Több arany- és platinalemezt ért el a formációval.
1989-től mint producer és zeneszerző is tevékenykedett. Zenét írt a Pa-Dö-Dő duónak és a Galla Miklósnak is, majd 1991-ben a Rákóczi Kiadó zenei vezetője lett. A következő évben elhagyta a Dolly Rollt, és több előadó nagylemezének producere és menedzsere lett.
1995-ben egy nagysikerű koncertre ismét összeállt a Hungaria. 1997-ben Fenyő Miklóssal együtt megalkották a Hotel Menthol című musicalt, amely hatalmas sikert lett. A Budapesti Operettszínház tűzte először műsorára, de játszották a győri teátrumban is.
2003-ban megalakította a Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekart, mely főként az ötvenes évek rock and roll dalait, a hatvanas évek magyar slágereit, a Generál és a Hungaria együttes dalait adja elő, teljesen újszerű módon.
Novai Gábort szerény, de szókimondó embernek ismerik. „A művészvilágban mindenkinek a saját projektje a legjobb. Minden más rossz. Amit te csinálsz, ami a te gondolatod és a koncepciód, az a legjobb, a többi le van ejtve. Amikor látod itt-ott társasági helyen, médiában, hogy ölelgetik egymást, legjobb barátok, azért az nem úgy van, az csak a látszat. De ez teljesen normális is, mert konkurens viszonyban vannak.” – mondta el egy 2023-as interjúban.
Fia, ifj. Novai Gábor szintén zenész, billentyűsként láthattuk őt többek között a Mörk zenekarban, de a papájával is voltak már közös produkciói.
2023 tavaszán jelentették be, hogy egy koncert erejéig ismét összeáll a Hungaria. Dolly, Fenyő Miklós, Szikora Róbert és Novai Gábor 2024 júniusának első napján várja a rajongókat a budapesti Puskás Arénába.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/novaigabor/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/novaigabor/?locale=hu_HU</a>

Kapcsolatok

Felkai Miklós

Soltész Rezső

Szigeti Ferenc

Ki mit tud?

Táncdalfesztivál

Beat (Nagy Generáció)

Klasszik pop

Fonyódi Péter

Soltész Gábor

Novai Gábor

Tizedes elvtárs

Elszáll az idő

Három aranyásó

Oszkár

Hóesésben

Egy viharos éjszakán