Előadó

Random Trip

A kétezres évek legvégén a Random Trip a budapesti éjszaka egyik legkülönlegesebb, heti rendszerességű örömzenebulijaként indult, aztán idővel minden szempontból kinőtte saját kereteit, nemcsak az A38-on talált állandó helyet magának, de jó ideje a legnagyobb hazai fesztiválok és a legjobb vidéki klubok szívesen látott vendége. Miközben ebben a műfaji határokon (pop, rock, jazz, hiphop, blues, elektro) átívelő improvizációs koncertsorozatban a húszas-harmincas-negyvenes generáció szinte minden tagja megfordult.

A Random Trip az egykor klubszinten roppant népszerű, hasonló koncepción – állandóan változó felállás, folytonos szabadzenélés – alapuló jazzes Random Szerdából sarjadt, amely anno igazi kollektív közösségi koncertélményt adott, mégis a többség az azt vezető, frontemberként tündöklő Barabás Lőrinccel azonosította. Mondhatjuk úgy is, benne találta meg a maga személyes hősét. Így amikor a fiatal trombitás hosszabb időre Londonba költözött, a produkció egyfelől gazdátlan lett, másrészt sokat lanyhult iránta az érdeklődés. Ezért döntött úgy egyik társa, a dobos Delov Jávor, hogy új helyszínen, új néven próbálja meg ezt az alapkoncepciót megtartó, mégis más csapásvonalon mozgó bulizene sorozatot létrehozni.

Némi keresgélés után a Nagymező utcai romkocsma, az Instant pincéjére esett a választása, és ott házasította össze az egykorvolt Random Szerda jazzes rögtönzéseit a szintén múltidejű Gimmeshot klubok freestyle világával. Az első Random Tripet 2009. január 27-én tartották, és az azóta eltelt közel másfél évtizedben megszámolni is reménytelen, hány muzsikus fordult meg benne. Az oldalra tett dobszerkó mögül irányító Delov Jávor mellett többek között rendszeresen felléptek a Brains, az Akkezdet Phiai, a Carbonfools, a Zagar, Ivan & the Parazol, a Supernem, a United, a Hősök, az Irie Maffia és a Quimby tagjai, de az elmúlt évek során számtalan jónevű, kalandvágyó külföldi zenész is csatlakozott ehhez a szabadon szárnyaló örömprodukcióhoz.

JBSz

 

https://hu-hu.facebook.com/randomtrip/

https://www.instagram.com/randomtripofficial/?hl=hu

https://www.randomtrip.hu/

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok