Rákfogó
A Rákfogó-t az 1960-1970-es évek fordulójának forrongó, új utakat kereső zenei világa hívta életre. Közvetlen előzménye, hogy 1971-ben Szakcsi Lakatos Béla (1943–2022) fél évet vendéglátózott New Yorkban a dobos Jávori Vilmossal (1945–2007). Mindketten ott ámultak a Mahavishnu Orchestra bemutatkozó koncertjén, mely akkora hatást gyakorolt Szakcsira, hogy – a magyar jazz-zenészek közül elsőként – vett magának egy elektromos Fender zongorát. Hazatérve pedig csak olyan zenét akart játszani. Miután a Mahavishnu Orchestrában is szólt hegedű, Szakcsi Lakatos Béla a „Mátyás téri” brancsból elsőként Kathy Horváth Lajost (1952–) szervezte be. A gitáros Babos Gyulát (1949–2018) Jávori ajánlotta figyelmébe, meghallgatta és egyből bevette. Babos pedig hozta magával a basszusgitáros Lakatos „Bögöly” Bélát (1948–).
Szakcsi Lakatos Béla: „Írtam számokat, elkezdtünk próbálni, és felmerült, hogy mi legyen a zenekar neve. Bögöly mondta, hogy ők régebben csináltak egy Új Rákfogó nevű zenekart Orszáczky Jackie-vel, amiben ő dobolt és Mogyorósi László gitározott. Csodálkoztam, hogy miért hívták a zenekart Új Rákfogónak, amikor ez volt az első ilyen nevű együttes. Bögöly megkérdezett, hogy mit szólnék ahhoz, ha ez a zenekar Rákfogó lenne. Mondtam, jó, legyen. (…) Jól szólt a zenekar, a gitár és a hegedű uniszónóban játszotta a témákat. Először a Petőfi Sándor utcai klubban léptünk föl, nagy sikerünk volt. A Syrius együttes tagjai eljöttek az egyik koncertünkre, és mondták, hogy ők is ilyen zenében gondolkodnak. Orszáczky Jackie-nek nagyon megtetszett a zenénk, mert a Syrius inkább a modern popzene felé ment, mi meg inkább a jazz felé. Jackie mondta, hogy Ráduly Misivel kedvük lenne velünk játszani. Jávori Vili elment a zenekarból, a helyére Kőszegi Imrét hívtuk.”
A Rákfogónak végül is ez az 1972-ben létrejött felállása – Szakcsi Lakatos Béla (zongora), Babos Gyula (gitár), Ráduly Mihály (szaxofon), Orszáczky Jackie (basszusgitár), Kőszegi Imre (dob) – lett az, amelyik beírta magát a hazai jazztörténetbe. Mindössze két évig működött, de számos emlékezetes koncertet adott, nemcsak az emlegetett Petőfi Sándor utcai Építők Klubjában, hanem például az 1973-as debreceni jazzfesztiválon is, amelyet szokásához híven rögzített és később leadott a Magyar Rádió. Még Drezdában és az egyik nyugat-berlini jazzklubban is zenéltek pár napot, mielőtt Ráduly, majd Orszáczky Jackie elhagyta az országot. Előbbi az Egyesült Államokba tartott, utóbbi – hivatalos munkavállalási engedéllyel a zsebében – Ausztráliába távozott. Már Ráduly nélkül, de még Orszáczkyval a varsói Jazz Jamboree-n szintén hatalmas sikert arattak. Mindez egyben a Rákfogó hattyúdalát is jelentette. De csak időlegesen. Merthogy bő egy évvel később a Babos–Szakcsi tandem mellé visszatért Jávori Vilmos és Lakatos „Bögöly” Béla, az új fúvósuk pedig Németh János lett. Az akkoriban roppant népszerű Mini együttessel turnéztak együtt, de a Babos és Szakcsi közötti nézeteltérések végképp pontot tettek a Rákfogó pályájának a végére.
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 291–292.