Előadó

Pluto

Bár az alternatív rockot játszó, Nemes András (gitár, ének, dalszerző) vezette Pluto 2005-ben alakult, bemutatkozó nagylemezüknek a frontember egy évvel korábbi anyagát (Oda se neki, itt a Pluto, 2014) tekintik, hisz a zenekarrá – Martinkó Tamás (gitár), Horváth Gábor (basszusgitár), Dudás Zsombor (ütőhangszerek) – bővülő szólóprojekt kezdeti repertoárját annak dalai alkották.

A 2006-os Klub Vittula (rajta Nemes János szaxofonozott) a 303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvbe is bekerült, majd 2009-ben egy groove-os, kísérletezős barkács-pop-rock nagylemezzel (Menedék) hívták fel magukra a figyelmet (a korong a szakma és a rajongók körében egyaránt sikert aratott). A 2011-es Nevem senki sokkalta slágeresebb, könnyebben emészthető lett az elődjénél, az utolsó szám (A nagy szívbűvölő) erejéig Péterfy Bori is csatlakozott hozzájuk, sőt Nemes régi barátja és Biorobot-kollégája, Bérczesi Róbert jegyzi az album egyik legslágeresebb szerzeményét (Hóember). A 2013-as Fedélzetre! után viszont sokáig úgy tűnt, nem lesz folytatás.

„A Pluto-tagok általában öt, de inkább tíz másik zenekarban is játszanak. Én személy szerint nem, de úgy voltam vele, hogy nem fogok erőlködni, hogy bebizonyítsak bármit magamnak és a világnak. Csak akkor készítek lemezt, ha már nem hagy nyugodni, hogy elkészüljön.” – nyilatkozta Nemes 2021-ben a Recordernek, hozzátéve, hogy a hosszú kihagyás után elkészült hatodik Pluto-albumot (Dob 69, 2021) már évek óta tervezték, és végül drámai körülmények között készült el: a producer Szabó Balázs Zalán a maszterelés után halt meg. „Zalán egykori cégtársával hozzáfértünk a laptopján az odaveszettnek hitt keveréseknek. Mindent úgy hagytunk, ahogy Zalán jónak látta. Ez az ő posztumusz lemeze.” – tette hozzá Nemes.

JBSz

Frissítve: 2024-3 , Jávorszky Béla Szilárd