Előadó

Piramis

Az 1970-es évek második felének kétségkívül legnépszerűbb hazai rockcsapata, amelyet akkoriban társadalmi méretekben is divat volt szidni vagy dicsérni, mennybe meneszteni és pokolba taszítani, a zenekar és zenéje ürügy lett a legkülönbözőbb zenei, társadalmi, politikai vitákhoz. 

A Piramis ritka szerencsés pillanatban érkezett a hazai rockvilágba. A társadalmi szervezetektől, intézményektől a szükségesnél és igényeltnél kevesebb figyelmet kapó fiatalok számára az általuk kínált kemény rockzene segített az eszmélésben. Zenéjükkel, dalszövegeikkel ők fejezték ki először ennek az új generációnak a hangulatát, érzéseit, vágyait. Koncertjeik alkalmat nyújtottak a fölös energiák és indulatok levezetésére, néhány órára még valamilyen közösségi összetartozás illúzióját is megteremtették. Így vált szinte hónapok alatt „szükségletzenévé”, a fiatalok kizárólagos zenei táplálékává a kemény rock. S így lett a Piramis „szükségletzenekar”.

Két tapasztalt és tehetséges zenész, Som Lajos (1947–2017, basszusgitár) és Köves Miklós (1949, dob) 1974-ben Svájcban és Nyugat-Németországban vendéglátózás közben határozta el, hogy új rockzenekart alapít. A nevet is kitalálták hozzá: a Piramis megítélésük szerint jól kifejezte, hogy az együttes biztos alapokon nyugszik, egyben az ég, azaz a sikerek felé tör. Elsőként az ekkor a Non-Stopban zenélő Závodi Jánost (1947, gitár) szervezték be, aztán a Nautilus-tag Gallai Pétert (1953–2019, billentyűk, ének), majd 1975 januárjában csatlakozott hozzájuk egy másik billentyűs, a Szabadkán született Lévay Tibor.

Kezdetben instrumentális zenét játszottak, aztán – mivel rájöttek, a sikerhez slágerek kellenek – Gallai lépett elő énekesnek, koncertenként négy-öt szám erejéig. 1975 nyarán a balatoni Koktélhajón „csapattréningeztek”, a nyár végén a jugoszláv állampolgár Lévaynak el kellett hagynia az országot (állítólag valutaügyek miatt utasították ki). És Som ekkor megszerezte a korszak első számú tinédzsersztárját, a Generál énekesét, Révész Sándort (1953).

Bemutatkozó kislemezüket egy sodró rockos és egy lírai dallal (Becsület / Szállj fel magasra) – mintegy meghatározva profiljukat – 1976-ban adták ki, jelentős sikert aratva. 1977 májusában megjelent első nagylemezük mai füllel hallgatva is tele van remek dalokkal és hangszeres futamokkal. Még ebben az évben – a siker fokozása érdekében – elindultak a Metronóm ’77 fesztiválon, ahol Égni kell annak, aki gyújtani akar című dalukért megkapták a közönségdíjat. Az év végi szokásos Popmeccs-szavazáson pedig már négy kategóriában (énekes, basszusgitáros, zenekar, dal) is az élen végeztek.

A Piramis kétségkívül 1978-ra érkezett el pályája csúcsára. A harmadik szolidaritási rockfesztiválon 38 ezer néző ünnepelte őket (illetve az előttük fellépő Minit és P.Mobilt), december 23-án pedig a téli időjárás ellenére is 8 ezer fiatalnak kívánhatott Révész Sándor boldog ünnepeket az Ifipark szabadtéri koncertjén.

Ebben az évben jelent meg a második, meglehetősen egyenetlen színvonalú lemezük is, amelyet a kritika és a rockszakma eléggé fanyalogva fogadott, a közönség viszont – elsősorban a rajta található slágerek, a Gyere közelebb, az Őszintén akarok élni és az Ajándék miatt – továbbra is szeretett, ismét bőven több mint százezer példányban fogyott el. Ugyanez történt a következő évben piacra dobott, technikailag is rosszul szóló Piramis III-mal is, majd – talán kárpótlásként? – még karácsony előtt a boltokba került az ősszel, az Ifjúsági Parkban adott nagysikerű koncertjük esszenciája, A nagy buli.

1980-ban elkészítették az Erotica című anyagot, de ekkor Révész már teljesen eltávolodott társaitól, és végül 1981-ben a keletnémet turné utolsó koncertjén bejelentette, hogy vége. A többiek Piramis Plusz néven még próbálkoztak, de Som Lajos és Köves Miklós „aranyügye” 1982 végén végképp pontot tett a Piramis pályájának végére.

1992-ben még egyszer összeálltak, és az év végén öt alkalommal is megtöltötték a Budapest Sportcsarnokot. Az egyaránt ötvenedik születésnapját ünneplő Som és Závodi 1997-ben Száz év zene címmel adott ki közös nagylemezt, amelyen a Piramis nyolc dalát játszották fel újra, különböző énekesekkel. 2006-ban ismét dupla Piramis-bulit tartottak a Budapest Sportarénában, majd 2009-ben létrejött a Piramis Plusz (Nyemcsók János énekessel), 2016-tól pedig Révész és Závodi Piramis-évek címmel turnézott közösen.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 369–375.

Kapcsolat:

https://piramiszenekar.com/

https://www.facebook.com/piramiszenekar/?locale=hu_HU

 

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János