Előadó

Péterfy Bori & Love Band

A Péterfy Bori & Love Band a 21. század egyik legjobb magyar popzenekara.

Pedig amikor 2007 áprilisában Tövisházi Ambrusék bejelentették az Amorf Ördögök feloszlását, még kevesen sejtették, hogy az annak romjain alakult, az Amorf Ördögök legutolsó formációjának nagy részét magába foglaló formáció – élén az addigi hobbiénekes színésznővel – néhány év leforgása alatt az egyik legizgalmasabb, egyben legnépszerűbb popprodukcióvá nővi ki magát.

Azon a nyáron még maga a Kaukázusi Krétakör megbecsült tagja, Péterfy Bori sem tudta, hogy mit akar, hogy kell-e neki ez egyáltalán. Debütáló nagylemezének anyaga nagyjából készen állt, igazi csajos produkció volt, de hát mégiscsak pasik írták neki a dalokat, mégha értelemszerűen az ő személyiségére, habitusára faragva. Mondta, hozzá a leginkább a nyolcvanas évek magyar undergroundja áll közel, annak is elvágyódós, melankolikus, szplínes vonulata, a Trabant és a Balaton világa. Esetleg olyasmi, amit akkoriban az amerikai Elysian Fields képviselt.

Ehelyett a három alkotótárs, Tövisházi Ambrus, Lovasi András és Tariska Szabolcs energikus, rockos életprogramot próbált beleültetni, ő meg sokáig tétován téblábolt a színpadon, igyekezett belepörögni abba, ami körülötte zenében örvénylett. Aztán ahogy érett, úgy tisztult a mozgása és az éneke, úgy találta meg a maga előadói stílusát. A kilenc életű macskanőt, mely egyfelől roppant szívós és erős, közben meg rendkívül törékeny és sebezhető.

Miközben szerencséje is volt: az épp profilt váltó Petőfi Rádió benne találta meg a maga ideális popdíváját, aki úgy közérthető és közszerethető, hogy közben nem a kereskedelmi médiából ömlő egyenpop része. Persze, kezdetben főként a Hajolj bele a hajamba című számát rotálták, koptatták közhelyesre, s vezettek félre sokakat, hisz aki csak ezt a könnyed kézzel odavetett slágert ismerte tőle, a koncertjén simán becsapva érezhette magát. De hát mégiscsak általa ismerte meg a nagyközönség, lett a színésznőként már régóta jól jegyzett Péterfy Boriból országosan ismert popdíva, aki a következő években bármerre ment, mindenhol telt ház fogadta és vastaps búcsúztatta. Az életkor, nemi és zenei hovatartozás szempontjából egyaránt heterogén közönség részéről.

Az együttes első, címnélküli albuma 2007 októberében jelent meg, és három év alatt elérte a platina fokozatot. A már említett Hajolj bele a hajamba mellett különösen a Vámpír, az Ópium és A pénz miatt maradt emlékezetes. Amikor két évvel később kijött a 2, Péterfy Bori már országos sztárnak számított, erről a korongról mindenekelőtt a Bűvös vadász és a Téged nem lett nagy sláger. Aztán fél évre rá érkezett a 2B, néhány belassult friss dallal és pár régebbi hasonszőrű újraértelmezésével. Az együttes – az énekesnő terhessége miatt – 2011 januárjában két teltházas A38-koncerttel búcsúzott el időlegesen a közönségétől, de 2012 májusában a Péterfy Bori & Love Band visszatért a színpadra, nem sokkal később pedig a boltokba került az újabb, slágeresebb CD (Fehér éjszakák), melynek valamennyi dalához készítettek videóklipet.

A zenitre nagyjából ebben az időszakban jutottak el. Ezt követően a kísérőzenekar addigi alapvető egysége is megbomlott, előbb a gitáros Mészáros Ádám, majd a dobos Laskai Viktor is távozott a csapatból, már nélkülük vették fel a 2016 áprilisában publikált ötödik albumot (Szédülés). A Péterfy Bori & Love Band azóta további két CD (Bori X, 2017, Szikra, 2020) jelentetett meg, és ha az eddigi anyagokat szépen egymás tesszük, azt lájuk, hogy Péterfy Borinak annyi arca van, ahányféleképpen nézünk rá. Sőt több.

Miközben 2022-ben az év könyve lett az önéletrajzi Boriköny.

JBSz

Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    123