Pataky Attila
Pataky Attila (1951) az Edda 1983-as feloszlása után egy darabig eljátszott a szólópálya lehetőségével, de aztán mégis úgy döntött, nem hagyja veszni az egyszer már bejáratott nevet, és 1985 májusában újraindította a csapatot. Ekkor már Budapesten élt, a miskolci mítosz veszített erejéből, de közben figyelmesen járta a nyolcvanas évek második felében zajló tehetségkutató versenyeket. Három kitartó évbe telt, mire a nála jórészt nemzedékkel fiatalabb (szintén fővárosi) társakkal sikerült stabilizálni a felállást: Alapi István (gitár), Pethő Gábor (basszusgitár), Gömöry Zsolt (billentyűsök), Donászy Tibor (dob). Rajongóik szerint az ekkor, 1988-ban készült Változó idők az egyik legerősebb Edda-album.
1991-ben Pethő és Alapi Kanadába mentek szerencsét próbálni, helyükre Kicska László (basszusgitár) és Kun Péter (gitár) érkezett, de utóbbit – akit generációja egyik legígéretesebb rockgitárosaként tartottak számon – 1993-ban máig tisztázatlan körülmények között halálra gázolták. Ekkor lett újra csapattag a tengerentúlról visszatért Alapi István, s azóta egyetlen poszton történt változás: 1997-ben Donászy helyett Hetényi Zoltán ült a dobok mögé.
Pataky kitartó munkával, meg-megújuló nyomulással, kiváló üzleti érzékkel és morális szempontokkal nemigen törődő rámenősséggel elérte, hogy az elmúlt húsz évben ez a nem igazán megújuló zenei és szövegvilágú csapat végig a felszínen tudott maradni. Rendszeresen megjelenő albumaikra mindig akadt elég számú vevő, és több mint húsz éve változatlan összeállítású kísérőcsapattal az ország szinte minden pontján szívesen látott vendég. És mennek is mindenhová, ahol csak kíváncsiak rájuk. Közben pedig 2-3-4 évente kigurítanak egy újabb albumot (a 2018-as Dalok a testnek, dalok a léleknek már a 33. volt a sorban).
JBSz–SJ
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 271–272.
