Előadó

Pannonia Allstars Ska Orchestra

A 2003 tavaszán megalakult Pannonia Allstars Ska Orchestra már az első demó első számában (P.A.S.O.) megfogalmazta ars poeticáját: „Itt nem a düh hajtja a lábat, hanem a ritmus. Elvetélt gondolat a rasszizmus”. Olyan, fúvósokkal megtámogatott tánczenét játszanak, amelyben direkt vagy burkolt társadalomkritikus üzenetek hallhatóak, valamint olyan értékek közvetítése, mint az egymás iránti tisztelet, az egyenlőség és a diszkrimináció elítélése. Tradicionális jamaicai stílusok (ska, dancehall, reggae, dub) hazai népszerűsítését vállalták fel, ugyanakkor jókedvű, táncra ingerlő, fesztiválkompatibilis zenéjük az évek során egyfajta sajátos magyaros ízzel (például a hegedű használata, népszerű magyar dalok feldolgozása) is gazdagodott.

A gyakran változó felállású zenekar középpontjában az énekes-táncos Krsa (Tóth Kristóf) áll, aki jellegzetes, elegáns fekete-fehér (a 2 Tone stílus és kiadó színeiben pompázó) öltözékében, egyedi „helyben futós”, „ugrálós” táncával, valamint magyar, angol és patois nyelvű szövegeivel azonnal felismerhető. Társai a Csizmáskandúr, a Deadbeats, a Kevés, a Böiler és a MeSKAlin zenekarokból érkeztek, és már indulásuk évében megtöltötték a Vörös Yukat vagy a Kultiplexet.

Első demójukon (néhol Demo, máshol Pannonia Allstars Ska Orchestra cím alatt fut) már ott hallhatóak a korai korszak védjegyszerű slágerei (az említett P.A.S.O. mellett a Gagarin, a Bemegyek a városba, a Rosszfiúk vagy a Lehettem volna). 2004-ben leszerződtek az egyik legnevesebb amerikai ska kiadóhoz (Megalith Records), ott adták ki bemutatkozó lemezüket (All Night Long – Live At Artemovszk), rajta olyan koncertklasszisokkal, mint az All Night Long, a Rudie’s Got A Soul, vagy a Police In Helicopter.

2005-ben jött az első stúdióanyag (Budapest Ska Mood), amin az említett dalok mellett a Balkan Fever és a Ska-Bah-Dub is hallgató. Miközben folyamatosan koncerteztek idehaza és Európa különböző országaiban, 2007-ben egy kislemezt (Biblical), egy EP-t (Babylon Focus), egy remixalbumot (Re: BSM), és egy újabb nagylemezt (The Return Of The Pannonians) jelentettek meg, utóbbiról a Tenkes kapitánya és a Summertime (Kiss Erzsivel, Harcsa Veronikával) lett emlékezetes sláger.

2008-ban eljutottak a Sziget Nagyszínpadon, 2009-ben az újabb nagylemezen (Feel The Riddim!) a hagyományos ska dalok (Budapest, Hungaroan Dish) mellett folytatták a stíluskalandozásokat (lásd a Macskafogó-ból ismert Miu-miújság). 2010-ben jött az MR2 Akusztik, 2011-ben felléptek a Szimfonik Live produkcióban a Szigeten, valamint a Magyar Rádió Szimfonikusaival a Cipősdoboz koncerten a Papp László Sportarénában. A 2012-es esztendő pedig elhozta az első duplalemezt (Lovemonster).

Az újabb albumra viszont egészen 2016-ig kellett várni: a Ghost Train minden korábbinál eklektikusabb, ugyanakkor közérthetőbb lett. Nagy sláger lett róla a Részeg (Klipszemle-díjas videóval), a Balkán Dancehall és a Denizzel közös Én utam, a Prieger Fanni által énekelt Üres szoba, a Szűcs Krisztián által énekelt Csók és könny, és persze a Star Wars főcímdal-feldolgozás, az Imperial Reggae.

Csendesebb éveket követően – a zenekar felállásának 15. évfordulójára – még kihoztak egy dalt (As One, 2019), egy ötszámos EP-t (Travelling Man, 2020) és egy gyereklemezt (PASO Kids – Karibi gyerekbuli, 2021), de a PASO sosem törekedett arra, hogy sikert sikerre halmozzon: számukra mindig is az autentikus jamaicai tánczene közvetítése volt a legfontosabb.

SzL

 

A zenekar Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/pannoniaallstars/

Frissítve: 2024-1 , Szigeti László

Kapcsolatok