Előadó

Pál Utcai Fiúk

A Leskovics „Lecsó” Gábor (1966, gitár, ének) vezette együttes 1983 nyarán alakult Szigetszentmiklóson. 1985-re jött létre az első stabil felállás: Leskovics mellett Potondi Anikó (ének), Bárány Tamás (gitár), Turjánszki György (basszusgitár), Majoros Éva (billentyűsök), Eőry Tamás (szaxofon), Zelenák Tibor (dob). Zenei világuk leginkább a funky, a pop és a rock között mozgott.

A nyolcvanas évek második felében két demóanyagot is felvettek, de az első albumuk (Ha jön az álom) csak 1990-ben jelent meg. Ekkor már a budapesti klubok egyik kedvelt zenekarává nőtték ki magukat. A következő években sorra jöttek az új korongok (A bál, 1991, A nagy rohanás, 1992, Szerelemharc, 1993), számos Arany Zsiráf-díjat besepertek, több világsztár (Ten Years After, Steppenwolf) előtt ők melegítették a közönséget, sőt, 1993-ban önálló koncertet adtak a Budapest Sportcsarnokban, melynek anyagát egy évvel később Szajhák és Partizánok címmel jelentették meg. Aztán – főként magánéleti problémák miatt – pár évre leálltak.

A kilencvenes évek második fele a Pál Utcai Fiúk életében nem sok újat hozott, legfeljebb jó néhány tagcserét és egy válogatáslemezt. 1999 nyarára állt össze az a felállás – Leskovics, Potondi és Turjánszki mellett Molnár Balázs (gitár), Farkas Zoltán (dob) –, mely a 2000 tavaszán megjelent Ha jön az élet-et felvette. Leskovics Gábor a kétezres évek elején az amúgy szintén a Fekete Lyukból indult Kispál és a Borz „állandó vendégművésze” volt, annak 2010-es leállásig, miközben 2005-ben Lovasi Andrással megalapította a Kiscsillagot.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 226–227.

 

https://www.facebook.com/palutcaifiuk/

https://xn--plutcaifik-s4a22a.hu/

 

Frissítve: 2024-5 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok

    12