Előadó

Pajor Tamás

Dalszerző, énekes, költő, producer, prédikátor, a Neurotic (1980–1987) és az Amen frontembere (1988 óta).

Budai neológ zsidó polgárcsaládba született, egyedüli gyerekként. Nyughatatlan, lázadó magatartása miatt rendre eltanácsolták iskoláiból. Tinédzserként Nietzschét, Dosztojevszkijt és Újszövetséget olvasott, és az életet egyetlen hatalmas performansznak fogta fel. Gimnazistaként előbb Apokalipszis Riders néven alapított fantom-zenekart, majd 1981-ben létrehozta az egyik első hazai punkegyüttest, a Neurotic-ot, mely 1981 februárjában a Kassák Klubban (az URH előtt) lépett a nyilvánosság elé. Igazi zúzós, darálós neobarbár punkzenét játszottak, Damned-módra festették magukat és elhitték, hogy három akkordot megtanulva is lehet punkzenekart alapítani. A Neurotic koncertjei rendszeresen botrányba fulladtak, és csak a feloszlásuk előtt adtak ki egy szamizdat albumot, Rocktérítő Soundtrack (Budapesti Látnok) címmel.

Ennél azonban fontosabb, hogy Pajor Tamás a korszak egyik legsziporkázóbb dalszövegírója volt. Nem mellékesen a magyar rap elindítója, legalábbis az undergroundban. (Az overgroundban Fenyő Miklósé az érdem.) Szócsavaró képessége, utánozhatatlan nyelvi leleményei szövegírók sorára (Geszti Péter, Lovasi András, Kiss Tibor, Lukács László) hatott inspirálóan.

Pajor Tamás féktelen, excentrikus természete révén hamar kultikussá vált, a lázadást a permanens közbotrányokozás szintjén művelte, mozgó autókon ugrált részegen, toronyházak ablakából lógott ki, drogos-alkoholos bódulatban teltek mindennapjai. Majd 1987 októberében egy filmforgatás alatt látványosan megtért. Ahogy ő fogalmazta a Rock térítő-ben: „a drog helyébe beült a Szentlélek”.

Pajor az akkor még félillegalitásban működő Hit Gyülekezete tagja lett, egyik napról a másikra a deviancia legszélsőségesebb formáinak képviselőjéből hívő kereszténnyé vált. Elutasította és feladta addigi életformáját, családi életét rendezte, ekkoriban vette feleségül addigi barátnőjét, Mónus Klárát.

1988-tól az Amen együttes vezetője lett, mely a következő években egyre nagyobb mértékben elmozdult a rap, a funky, sőt helyenként a szintipop és a disco irányába. Pajor legfőbb zenei alkotótársa Szentkirályi György zeneszerző, emellett sok közös dalt jegyez Balogh Ferenccel és Fejes Zoltánnal is. Miként a róla szóló Wikipédia-oldalon olvasható: „Pajor Tamás munkáit a gyakran utánozhatatlan szójátékokban testet öltő irónia, önreflexió, társadalomkritika éppúgy jellemzi, mint a néhol szívfacsaró lírikus láttatás. Gyakran az egészet pedig egy spirituális-apokaliptikus-prófétikus szemléletmód fűzi egybe. Világa semmiképpen nem a kommersz, mainstream pop, hanem mindig a különböző divatokat rendre megelőző, avantgard maradt, így hozott létre egy meglepő elemeket tartalmazó és kultúrtörténeti hatásában erőteljes nyelvet.”

Közéleti szerepvállalásai közül kiemelkedik a Rosenberg Dani című, Bódi László Cipővel, Bródy Jánossal, Demjén Ferenccel, Koncz Zsuzsával és Somló Tamással közösen előadott 2005-os dala, amely amolyan holokauszt-himnusszá vált. 2010-ben Első vidám vasárnap címen flash mobot szervezett a budapesti Hősök terén, amelybe egy évvel később már többezer táncos kapcsolódott be a világ negyven különböző városából. 

Jelenleg a dalköltészet, a slam poetry, a rap, a sanzon és stand-up comedy sajátos ötvözetét jelentő szózene estéket tart, illetve a Spirit FM rádióján vezeti a Rocktérítő+ című rádióműsort (és podcastet). 

Két verseskötete jelent meg: Kötetlen kötet, 2007, Haladó magyar, 2019.

JBSz

 

Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd