Előadó

Ossian

Minden idők talán legnépszerűbb hazai heavy metál zenekara az Ossian. Különösen az első, 1986-tól 1992-ig tartó korszakában.

A Pokolgépből kivált Paksi Endre (1958, ének) először a Rockwell együttesben folytatta, majd amikor megkereste a KMK nevű fiatal csapat tagját, Maróthy Zoltánt (1967, gitár), elhatározták, hogy létrehoznak egy új bandát. Az Ossian 1986. július 13-án az Almássy téri Szabadidőközpontban debütált, ahol a két alapítón kívül Kovács T. Péter Koko (basszusgitár) és Galántai Zsolt (1962, dob) játszott. 1987-ben Kovács T. Pétert behívták katonának, helyére Pálvölgyi László (1963) érkezett. 1987-ben előzenekarként részt vehettek a Helloween magyarországi turnéján, ennek sikerét látva kezdett el velük tárgyalásokat a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat.

1988 márciusában jelent meg az első Ossian-album (Acélszív), mely 40 ezer példányban ment el. Augusztusban az Iron Maiden budapesti koncertjén ők voltak az előzenekar. 1989-ben jött a második LP (Félre az útból), majd a lemezbemutató turné után kivált Galántai és Pálvölgyi, helyükre a Szekeres Tamás Project két muzsikusa, Vörös Gábor 1965, basszusgitár) és Nagyfi Zoltán (1965, dob) lépett. Az új felállásban mentek – a magyar heavy metál bandák közül elsőként – Erdélybe koncertezni, a hazatérés után viszont Nagyfi az akkor alakuló Omenbe igazolt át, helyére Tobola Csaba (1971) került.

A következő két évben még rendszeresen koncerteztek, két viszonylag sikeres albumot (Ítéletnap, 1991, Kitörés, 1992) is megjelentettek, 1994-ben viszont személyi és anyagi ellentétek miatt feloszlott az Ossian. Paksi megalapította a Wellingtont, Maróthy, Vörös és Tobola pedig a Fahrenheit zenekart.

Aztán 1998-ban Paksi teljesen új fiatal tagokkal újjáélesztette az együttest, mellyel azóta is rendületlenül koncertezik, és szinte évente ad ki nagylemezt, legutóbb 2021-ben Most mi jövünk! ‎címmel.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 184–186.

Frissítve: 2023-11 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok