1954. április 12.: Bill Haley ezen a napon rögzítette a Rock Around The Clock című felvételt. Ezzel nemcsak a szórakoztató zene történetében kezdődött új fejezet (a rock and roll Beethovent és Frank Sinatrát egyszerre küldte múzeumba), hanem társadalmi vonatkozásban is. Magyarországon ekkor nem éppen a rock and rollnak és az ifjúsági életmód-forradalomnak kedvező időket éltünk, mégis, 1957 tavaszán nálunk is elkészült a Rock Around The Clock egy felvétele (Martiny együttes: Rock and roll). Ez a 78-as fordulatszámú, törékeny korongon (Qualiton, T 7298) megjelent felvétel – melyből több tízezer példány fogyott, és később a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat egy tánczenei LP-válogatásra is rátette – azonban voltaképpen egy divatos amerikai sláger manifesztima. És sokáig nem követte semmi. Csak a hatvanas évek derekán bukkannak fel azok a kislemezek, amelyen már valóban rock and roll, illetve beatzene szólt. 

Amikor a Martiny együttes ezt a felvételt rögzítette (azon tévesen Elvis Presleyt tüntették fel szerzőként), nálunk éppen a szocialista realista táncdalok utalták a listákat és az étert. A presszókban, kocsmákban, ötórai teákon, és más táncos rendezvényeken zongora–dob vagy zongora–dob–bőgő felállásban kisegyüttesek játszották kiválogatott dalaikat a bélyegzővel szentesített kottákból.  Aztán az ötvenes évek végén Budapest belvárosában egyre nagyobb számban jelentek meg a „fiatalos” fiatalok, akik új magatartási és szórakozási formákat alakítottak ki maguknak, új hóbortoknak szentelték a szabad idejüket, új divat szerint öltözködtek (salimatyik), új ideálokat követtek (jampecek), új magatartásformákat vettek fel (huligánok), új nyelvet kezdtek beszélni, és csak egymás között, a hasonlóak társaságában érezték jól magukat. Az iskolai mosdókban kézről kézre adták Brigitte Bardot, az „isteni” Gina Lollobrigida és más szexbombák fürdőruhás fényképeit. Számukra a hangzás után leírt rock and roll slágerek dalszövegei – amit pénzért árultak – szentírásnak minősültek. S ha valaki gitározni tudott, már nemcsak a baráti társaságban, hanem akár a gimnáziumban is nagymenő lehetett. Egy Terta, Mambo vagy Vörös Szikra magnó hosszú évekre biztosította a tekintélyt a haverok előtt, egy szabad kégli pedig megnyitotta az utat a lányszívekhez. S aki egyszer megkóstolta az új dolgok ízét, az nem tudott többé betelni velük. A Coca-Cola mámora, a tiltott gyümölcs édessége nálunk is vonzónak bizonyult.

A felnőttek (az apák) az ötvenes évek második felében az örömöt, mámort, felszabadultságot, elsősorban a sportpályákon – a focistáktól (Aranycsapat), az atlétáktól (Iharos, Rózsavölgyi), az ökölvívóktól (Papp László), az úszóktól, az aranyérmeket begyűjtő olimpikonoktól – kapták meg. Számukra a sport és annak varázsa-mítosza tette teljesebbé az életet, a fiatalok viszont emellett, illetve ehelyett fedezték fel maguknak az új zene, az új bálványok mítoszát és az új ifjúsági kultúra „csodáját”.

Bródy János: „A házbeli srácokkal a Majakovszkij utcai tánciskolába jártam. Itt már nagy táncőrületek voltak. Akkoriban a tánc, a mozgás fejezett ki mindent. De a partnert elengedni, „kidobni”, vagy „mélyre lemenni” tilos volt. Sok gyereket kitiltottak a tánciskolából illetlen viselkedés miatt. De aki tudta ezeket a figurákat, annak nagy tekintélye lett közöttünk.”

Radics Béla: „Tizenkét éves voltam, amikor a televízióban, egy műkorcsolya-bemutató közvetítésekor meghallottam Bill Haley Rock Around The Clock című számát. Valaki egy csodálatos gitárszólót játszott benne: ekkor szerettem bele a gitárba.”

Illés Lajos: „Nehéz eldönteni, hogy ki volt az első. Az biztos, hogy 1956-ban, amikor az általános iskolát elvégeztem, javában zenélgettem. A gimnáziumban aztán rendszeressé vált, hogy különböző iskolai rendezvényeken, főképpen pedig a tánciskolák össztáncain játszottunk a zenekarral. Akkoriban ezek a tánciskolák voltak azok a helyek, ahol a fiatalok összejöhettek, és a hozzájuk közel álló zenére táncolhattak. Klubrendszer még nem létezett. 1956 és 1960 között rendszeres tánctanítás folyt az iskolákban és engem is nyakon csípett egy tánctanárnő, és attól kezdve az ő táncóráit követő össztáncokon mindig mi játszottunk.”

JBSz