Előadó

Odett

Polgár Péter zeneszerző, gitáros, producer lánya, Odett (1988, Budapest) első albumát (Pontos, 2008) az Odett és a Go Girlz! zenekarral adta ki, amelyen Takáts Eszter és Varga Zsuzsa is közreműködött. Odett 2010-től popzenei szólókarrierbe kezdett, ebben az évben el is készítette a Pötty a kockán című EP-t. 

A Fonogram díjjal is jutalmazott, első stúdióalbumát (Hanyatt, homlok, egyenest) 2011-ben jelentette meg, amelyről így nyilatkozott: „Ezen a lemezen komoly zenei producerrel dolgoztunk, Takács Zoltán Jappánnal (Heaven Street Seven, Soerii & Poolek), aki sokat segített a számok átgondolásában.” 

Odett 2013-ban szerepelt A Dal című műsorban, ahol Ne engedj el! című számával az elődöntőig jutott. Három évvel később újra elindult a versenyen a Stardust című slágerrel, 2018-ban pedig az Aranyhallal. Második albuma (Csillagtérkép) 2014-ben látott napvilágot, ezt követte az Ébredj rám! 2016-ban, amelyen szerepelt a Sziget-himnusznak is megválasztott Be With You. „Kevésbé koncepciózus, mint a Csillagtérkép, de legalább annyi szerző, producer megfordul rajta. Ennek az anyagnak a dalait 90%-ban ismeri a közönségem, hiszen kislemezeken már kiadtuk őket.” - mesélte Odett a 2016-os nagylemezről.

2018-ban jelent meg az Odett10 című jubileumi nagylemez, amelyen már ismert Odett-dalok hallhatóak új formában: akusztikusan, acapella verzióban vagy éppen vonósnégyessel kísérve.

BB

 Kapcsolat:

https://www.facebook.com/odettOFFICIAL/

https://www.instagram.com/odettofficialinstagram/

Frissítve: 2024-11 , Bánóczi Bea

Kapcsolatok