Előadó

Odd ID (Ethnofil)

A 2009-ben Egerben alakult, 2019-ben megszűnt, majd Odd ID néven újjáalakult Ethnofil egyszerre kortárs és archaikus, progresszív és hagyományőrző. Produkciójukat nevezhetnénk eklektikusnak is, de ebben a pszichedeliába és elektronikába oltott világzenében idővel szépen összeértek az ízek. Miközben az évek során a folklór és a magyar nyelvű szövegek egyre jobban kikoptak egyre egyedibb hangzásvilágú zenéjükből.

A négytagú instrumentális formációként indult zenekar – Weil András (billentyűsök), Simon Ádám (hegedű), Kocsis Levente (basszusgitár) és Okos Gergely (dob) – tinédzser tagjai számára az alapot a magyar népzene és a jazzes improvizáció szeretete jelentette, ebből csiszolták ki a maguk egyedi és eklektikus hangzását. Majd miután 2010 nyarán csatlakozott hozzájuk a hegedűs/énekes Okos Viola, folyamatos koncertezésbe kezdtek. Az elkövetkező években számos fővárosi és vidéki klubba, művészeti központba, illetve nyári fesztiválra jutottak el, többek között a Csík zenekar előtt játszattak, miközben 2011-ben megjelentették debütáló albumukat (Fülön csíp), melyen a Gajdos együttes vezető Okos Tibor (Viola és Gergely édesapja) is közreműködött.

Az időközben héttagúra bővült és külföldön is sokat megforduló zenekar újabb anyaga (Kókuszmúzeum, 2013) kellően színgazdag, sok irányba bátran kitekintő album lett, remek hangszeres és hangulati megoldásokkal. Nem utolsósorban mindezt kellő játékossággal és jóízű humorral tették. Mégis öt évet kellett várni a következő hanganyagra, az elektronika, a progresszív jazz-rock és ethnic/tribal zenék hátáron mozgó The Edge-re. Mígnem 2019 végén elérkeztünk a vízválasztónak tekinthető Azimut-ig, mely után bejelentették, hogy 2020-tól négyesben, új névvel, új üzenettel folytatják.

„Hosszú ideje érlelődő gondolatok csapódtak le év elején. Kötődünk ehhez a névhez, de be kellett látnunk, a benne rejlő műfaji meghatározás teljesen más képet fest a zenénkről, mint amilyen most valójában, emiatt pedig nagyon sok ember odáig sem jut, hogy meghallgasson bennünket” – kommentálta a döntést Weil András. Egyben kiderült, hogy Zahár Fanni (fúvósok), Őrsi András (scratch, sampler) és Moldván Zsolt (ütőhangszerek) kiválásával az újabb évtizednek immár csak négyesben – Okos Viola (ének, hegedű), Weil András (billentyűsök), Kocsis Levente (basszusgitár) és Okos Gergely (dob) – futnak neki.

JBSz

Kapcsolat:

https://ethnofil.hu/

https://www.facebook.com/ethnofil/

 

Frissítve: 2024-6 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok

    12