Előadó

Nemadomfel Együttes

A Nemadomfel Együttes olyan integrált zenekar, amelyben a szólisták kivétel nélkül sérült (mozgáskorlátozott, értelmileg akadályozott és látássérült) előadók. Az együttes a Down Alapítvány Művészeti Műhelyéből nőtt ki, ahol már hosszú évek óta énekeltek, színházi darabokat mutattak be közösen az ottani előadókkal. 2002-re kialakult egy olyan baráti és alkotó közösség, amelynek értelmileg akadályozott tagjai mind kiemelkedő zenei és előadói képességekkel rendelkeztek. A csapat rutinos zenészekkel, valamint professzionális hang- és fénytechnikával dolgozik, mely lehetővé teszi, hogy bármilyen színpadon, sztárelőadók mellett is bátran megállja a helyét.

Repertoárjukban saját szerzemények, valamint ismert klasszikus slágerek is megtalálhatók. Több mint 20 éve folyamatosan koncerteznek itthon és külföldön egyaránt, több tízezer ember előtt léptek már föl. Színvonalas zenéjükkel, elgondolkodtató dalszövegeikkel, őszinte lelkesedésükkel és az elmaradhatatlan „nemadomfel” életérzéssel mindenhol emlékezetes élményt nyújtanak a közönségnek. 2020 novemberében egy kicsiknek szóló műsort is előadtak az A38 Hajón, a Hej, Dunáról gyerekprogram keretében.

A zenekar jelenlegi tagjai: Zakál Zoltán (frontember), Vaskó Mária (ének), Nagy Kriszta (ének), Hermann Tibor (rap, ének), Huszka Zoltán (ének), Bődi András (ének), Kocsis Nikol (ének), Kiss Barna (dob, zenei vezető), Mihályi Norbert (konferanszié), Bakró Zsuzsi (táncos) és Györke Nóra (vokál, tánckar vezető).

Eddig négy lemezük – Egy napon várlak téged... (2005), Soha nem adjuk fel (2007), Jobb velünk a világ! (2012), Nemadomfel 4. (2019) – jelent meg, melyeken olyan előadók közreműködtek, mint Révész Sándor, Illényi Katica, Caramel, Rúzsa Magdolna és Kiki.

Az értelmileg akadályozott embereknek van mondanivalója a világ számára, hiszen speciális helyzetükből adódóan, sajátosan látják a világ dolgait, de gyakran pont ez a rendhagyó látásmód ébresztheti rá az átlagembert arra, hogy melyek is az igazán értékes dolgok a világban. A nehézségek idején a 'Nem adom fel!' lelkületre, a bátorításra minden embernek szüksége van, és nincs aki hitelesebben képviselhetné mindezt, mint a fogyatékos emberek. A színpadon teljes mértékben érvényesül a zeneileg valóban tehetséges tagok egyénisége. Ők konferálnak, önmagukat, a saját gondolataikat közvetítik őszintén, egyre nagyobb sikerrel.

HZ

 

https://www.facebook.com/nemadomfel

https://www.instagram.com/nemadomfelegyuttes/?hl=hu

https://nemadomfel.hu/zenei-programok/#nevergiveupband

Frissítve: 2023-5 , Hőgye Zoltán

Kapcsolatok