Az új évezredben szárnyra kapó folkformációk közül az egyik legfontosabb a „gitárprímásként” elhíresült Both Miklós (1981, ének, gitár) csapata, a Napra. A népi és modern hangszerek érzékeny egyensúlyára törekvő, 2004-ben startoló formációt az „etnorock zenei életünk legnagyobb ígéreteként” tartották számon, és igazából már azelőtt kultikussá vált, mielőtt 2007 őszén megjelentette Jaj, a világ! című bemutatkozó nagylemezét. Tény, hogy az akusztikus és az elektronikus megszólalás korábban nemigen hallott szintézisét megvalósító, a Kárpát-medence népzenei hagyományaiból merítkező, de azt szabadon értelmező formáció újszerű, karakteres színt hozott a hazai világzenei palettára. A világzenei kategóriában Fonogram-díjat beseprő debütáló albumuk a nemzetközi szaksajtóban szintén kedvező visszhangra talált, még a rangos angol Songlines magazin is méltatta.

A 2010 tavaszán érkező folytatásban (Holdvilágos) a hívószavak – bartóki és hendrixi örökség, magyar népzene, kortárs kísérletezés – tulajdonképpen változatlanok maradtak, de az eredmény lényegesen kiforrottabb és változatosabb lett. Az a bizonyos érzékeny szintézis pedig hatásosabb és professzionálisabb. Olyannyira, hogy ezzel, úgy tűnik, ki is merültek a társulatban rejlő további lehetőségek.

A 2010-es évek második felétől a zenekar motorját, Both Miklóst már teljes egészében a saját projektjei (Palimo Story, Both Miklós Folkside, ukrán népzenei gyűjtés) foglalták le, többször szerepelt A Dal zsűrijében, 2021. novemberétől pedig a Hagyományok Háza főigazgatója lett, így a Napra szép lassan elhalt.

JBSz