Előadó

Mystery Gang

Ahogy az egyszerű, de jól kitalált fogások gyakran népszerűbbek az egzotikus összetevőkben bővelkedő, különleges módszerekkel előállított ételkölteményeknél, úgy a zenében sem kell okvetlenül túlgondolni a szerzeményeket a siker érdekében. Ezt látszik alátámasztani legalábbis a Mistery Gang története, melyet nem tarkítanak különböző korszakok, a budapesti trió repertoárját ma is ugyanúgy a rock and roll ősének tekinthető rockabilly, illetve az 1950-es évek Amerikájában szintén közkedvelt jungle és garage stílusok határozzák meg, mint 1998-as megalakulásakor. Ami változott, az a csapat összetétele: a kezdő felállásból ma már csak a zenekarvezető Egri Péter (Tattooed Pete) énekes-gitáros-dalszerző része a formációnak, a dobnál és a bőgőnél – a tagcseréket követően – jelenleg Tamási László, illetve Németh Zoltán teljesítenek szolgálatot.

Kezdetben a nagy példaképek örökzöldjeit dolgozták fel, első két albumukon (Hot’n Wild Rockabilly Cuts, 2001, Dig That Rock!, 2003) olyan feledhetetlen slágerek hallhatók, mint a Rocket 88, a Good Rockin’ Tonight vagy a Seven Nights To Rock. Harmadik, Jungle Fever című 2006-os korongjukon már saját szerzemények szólnak, míg a Live And Wild egy fergeteges hangulatú koncertlemez 2010-ből.

Első magyar nyelvű albumuk, a Megőrülök érted 2012-ben látott napvilágot, majd a Hello-Hello (2014) és az Eszpresszó Negro (2016) következtek, szintén magyar szerzeményekkel. 2017-ben ismét angol nyelvű lemezt adtak ki (Wild 50's Night Part 1-2), melyet a három évvel később Rockin' Anthology: Studio Live követett. Ekkoriban indult be a zenekar tengerentúli karrierje is. Visszatérő vendégei lettek a világ legnagyobb rockabilly seregszemléinek, felléptek a Viva Las Vegas fesztiválon, Egri Péter pedig már két alkalommal is elnyerte a Los Angeles Academy Music Awards szerzői nagydíját.

A Mystery Gang mindamellett, hogy az eltelt évtizedek alatt több mint ezernyolcszáz koncertet adott, a mozi világába is belekóstolt: filmzenét írtak az amerikai Townies vígjátékhoz (2004) és Till Attila Pánik (2008) című filmjéhez, megjelennek Goda Krisztina Csak szex és más semmi (2005) és Kasvinszki Attila Paraziták a Paradicsomban (2018) című alkotásában, míg a zenekarvezető fontos karakterszerepet alakít Fonyó Gergely Made In Hungaria (2009) című filmjében.

Egri Péter munkásságának részeként megemlítendő, hogy 2017-ben egy másik együttest is elindított Memphis Moon '55 néven Bognár Balázs gitárossal és Allisson Guimarães Santos nagybőgőssel – mely formációban a rockabilly őskorának megfelelően a gitár és a csattogó nagybőgő biztosítja a dalok ritmusát –, illetve, hogy zenei tevékenysége mellett társadalmi szerepet is vállal, mint a Budai Értelmiségiek a Kultúráért Egyesület alelnöke.

CsO

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/mystery.gang/

Frissítve: 2024-2 , Csikor Ottó

Kapcsolatok