Előadó

Mörk

Az énekes-frontember Zentai Márk 2007-ben Márk néven tinipop stílusban jelentetett meg nagylemezt (Ments meg szerelem), indult a Megasztárban is, ám aztán állítása szerint egy londoni kiruccanás során rádöbbent, hogy más zenei stílusban lenne érdemes kipróbálnia magát. Így született meg az öndefiníció szerint pszichedelikus soul-t játszó Mörk, mely első szobakoncertjét 2014. december 15-én adta.

A Zentai Márk (ének), Novai Gábor (billentyűsök), Szeifert Bálint (basszusgitár, vokál), Szabó Dániel Ferenc (dob) felállású formáció húzós, groove-os, nehezen meghatározható stílusú, angol nyelvű zenéjében – ahogy maguk megfogalmazták – „túl kapós dallamok vannak ahhoz, hogy jazz legyen, túl eklektikus a pophoz, túl groovy az indie-hez, túl trippes a funkhoz, túl mély egy partira. És túl fura ahhoz, hogy komolyan vegyük.”.

A bemutatkozó, igazi eklektikus stíluskavalkádot felvonultató albumukat (You Are Free To Choose, 2016) a SilverHill stúdióban vették fel, Vígh Arnold hangmérnök felügyelete mellett (ő volt az anyag producere, valamint ő keverte és maszterelte az összes dalt). A Mörk 2015-ben már a Generállal turnézott (Novai Gábor édesapja a hetvenes évekbeli zenekar basszusgitárosa), majd 2016-ban és 2017-ben már olyan együttesek előtt melegíthette a közönséget a Budapest Parkban, mint az Irie Maffia vagy a Margaret Island. 2017-ben elindultak a Nagy-Szín-Pad tehetségkutatón, és a döntőben annak ellenére arattak nagy sikert, hogy Zentai Márk hangszálgyulladása miatt nem tudott énekelni. Még ugyanebben az évben lengyelországi és baltikumi turné következett, valamint felléptek az Eurosonic fesztiválon.

A 2018-as esztendőt egy háromszámos EP-vel (SuperSize Live Sessions) indították, majd az év végén (egészen pontosan Halottak napján) jelent meg a morbid című, a korábbiaknál visszafogottabb, Jim Macrae által producerelt The Death Of Mörk, amit aztán 2019 húsvétján (feltámadáskor) az ismét játékosabb The Resurrection Of Mörk követett. Utóbbi vitalitását két remek élő felvétel (Nutella, You And Me) fokozta.

Németországba – hála a Hangfoglaló program támogatásának – többször is visszatérhettek turnézni, olyan fesztiválokon léphettek fel, mint az Elbjazz vagy a Leverkusener Jazztage, valamint példaképük, Jamie Cullum előzenekarként hívta őket. 2019-ben Fonogram- és Artisjus-díjat nyertek, utóbbit Az év junior könnyűzenei alkotója kategóriában. 2019 óta minden évben fellépnek a Művészetek Palotájában.

A korábban az albumformátumban hívő zenekar 2021-ben némi meglepetésre dalonként kezdte csepegtetni új lemezét, sorrendben a Like A Bird, az If Our Love, a Going Too Far, az All Alone és a Baby jelentek meg a régen várt új korong, a korábbiaknál jólfésültebb, neosoulosabb In The Golden Hour előtt.

Novai Gábor 2021 végén távozott a zenekarból, hogy onnantól kizárólag a szólóprojektjére koncentráljon. A Mörk új billentyűse Ocsovay Damján lett.

SzL

 

https://hu-hu.facebook.com/thisismork/

Frissítve: 2023-3 , Szigeti László

Kapcsolatok