Előadó

Monyo Project

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

A Monyo Projectet 1999-ben alapította Molnár Endre "Monyó” gitáros, zeneszerző az erdélyi Székelyudvarhelyen. Kezdetben instrumentális zenét játszottak, majd 2002-ben Baba (Fazakas Ilona) énekes, szövegíró és szintetizátoros csatlakozott hozzájuk. Azóta Monyó és Baba adja a zenekar gerincét, koncertjeiken általában vendégzenészekkel egészül ki a formáció.

Molnár Endre "Monyó" az 1992-ben alakult Kopó Blues Band, valamint az 1997-ben összeállt - rövid életű - Easy Riders progresszív hard rock zenekar gitárosaként vált ismertté az erdélyi rockkörökben. A Kopó BB leállása után, 1999-ben megalapította a nevét viselő bandát, a Monyo Projectet. Ekkor már Monyó a Kőbányai Zenei Stúdió gitár szakos hallgatója volt, ő az első erdélyi gitáros, aki elvégezte ezt az iskolát.

1999-ben megjelent a Freedom című album - amelyen Monyó szerzeményei hallhatók, és ez volt az első, erdélyi zenésztől kiadott, kizárólag instrumentális felvételeket tartalmazó lemez. 2002-ben lett a zenekar tagja - a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem egykori hallgatója - Baba, aki röviddel ezután ösztöndíjat nyert a Kőbányai Zenei Stúdió ének szakára, és a Monyo Project áttette székhelyét Budapestre.

2007-ben jelent meg az első énekes album, Szlogenek, szlengek, vakerok címmel. Ezt több instrumentális és énekes lemez követte jazz, blues, valamint rock stílusban, de felléptek szimfonikus zenekarral is. A 2010-ben kiadott Cold Rock című lemezük zenei stílusváltást hozott, az általunk cold rocknak nevezett irányzatot a frissesség, a hűvösség, az új zenei irányzatokra való nyitottság jellemzi, és amelyben tudatosan kerülik a tradicionális elemeket. Érdekesség, hogy a lemezbemutató koncerten Monyó és Baba a színpadon összeházasodtak.

A zenekart több díjjal is jutalmazták az évek során: a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjjal ismerte el a Monyo Projectet, a Tuborg Sound a 10 legjobb román zenekar közé válogatta őket. Az elismeréseknek köszönhetően 2012-ben a Magneoton szerződést kötött velük a lemezeik magyarországi kiadására, valamint klipek forgatására. Dalaik több mozifilmben, rövidfilmben is szerepeltek. 2013-ban elnyerték a Transylvanian Music Awards különdíját. Voltak fellépéseik Londonban, Berlinben és Bécsben is.

2019-ben Run Baby Run című számukkal szerepeltek A Dal című televíziós versenyen. Az elmúlt években is sorra jelentek meg albumaik - 2021 óta 12 (!) nagylemezt adtak ki különböző stílusokban: a modern rocktól a kísérleti, elektronikus zenéig terjed a skála. Legutóbb kiadványuk a 2023-as Egyszer élünk, a zenekar eddigi 23 lemeze közül a harmadik, amelynek dalai magyar nyelven íródtak.

HZ

 

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/monyoproject/?locale=hu_HU

Forrás:

  • Nagy Daniella, Monyo Project: „Nagy hatással volt ránk Van Gogh, az impresszionizmus”, hajogyar.hu, 2023-08-25
  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-2 , Hőgye Zoltán