Előadó

MattSet

A Kőbányai Zenei Stúdióból indult MattSet zenekart Szakadáti Mátyás (Hobo és Bandája, Póka Egon Experience) énekes, dobos, dalszerző alapította 2016-ban. A trió akkori tagjai a gitáros ifj. Tornóczky Ferenc (P. Mobil, Póka Egon Experience) és a basszusgitáros Temesi Bertalan (Black-Out, Kowalsky meg a Vega) voltak.A modern popzene és a klasszikus rock ötvözetéből álló zenéjükben sok stílus vegyül, több felől jön az inspiráció. A kezdetektől magyar nyelvű dalokkal állnak a közönségük elé.

A zenekar első nagylemeze 2018-ban jelent meg (Egy másik életben). 2019-ben Budapest című szerzeményükkel szerepeltek a Budapest Dal 2019 válogatásalbumon. 2020-ban adták ki második lemezüket, Apák napja címmel, amely egy zeneileg egységes hangvételű anyag lett, és amiben megfér egymás mellett néhány ízig-vérig popdal és egy Tarkovszkij versfeldolgozás is.

2021-ben részt vettek az A38 Hajó Raktárkoncert-sorozatában és számos hazai fesztiválon szerepeltek. 2022-ben a Most vagy soha című számukkal A Dal 2022 tehetségkutatón az elődöntőig meneteltek.

A formáció közben öttagúvá bővült, jelenleg Szakadáti Mátyás (ének, gitár), Szabolcsi Bence "Fészek" (gitár), Fésűs Ádám (billentyűs hangszerek), Papp Csaba (dob) és Molnár Péter (basszusgitár) felállásban játszanak.

HZ



Kapcsolat:

https://www.facebook.com/MattSetBand/

https://www.instagram.com/mattsetband/

Frissítve: 2024-12 , Hőgye Zoltán