Band/name

Marcellina (Babits Marcella, 1953-) énekes, szaxofonos. 14 éves korában lépett először színpadra. A nagy nyilvánosság 1972-ben ismerte meg őt, amikor a Ki mit tud?-on a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kocbabak-6833">Kócbabák</a> énektrió tagjaként szerepelt Csepregi Évával és Fábián Évával együtt. A Kócbabákból történt távozása után 1974-1983 között külföldi klubokban zenélt az Apostol, valamint a Full-Tone együttessel. Európa több országágában szerepeltek, de felléptek Kínában, Jamaicában és az Egyesült Államokban is. Marcellina énekelt, táncolt, szaxofonozott, dobolt, konferálta a zenekar számait és több nyelven is kommunikált a közönséggel.
1983-ban visszatért Magyarországra és a dobos Kaszás Péterrel, valamint a billentyűs Molnár Jánossal megalapította a Marcellina PJT együttest, később csatlakozott hozzájuk a szólógitáros Marschalkó Zoltán és a basszusgitáros Temesvári András is. Első sikerük az 1983-ban megjelent a Te vagy a sztár című daluk volt. A saját hangstúdiójukban rögzített slágereik folyamatosan a sikerlistákat ostromolták (Ne sírj szaxofonom, Szexy Lady, Fohász a szerelemért, Újságárus Lady).
A Marcellina PJT az 1980-as évek végén feloszlott. Marcellina ezt követően egyedül lépett fel, szólólemezeket jelentetett meg, és turnézott szerte a világban. 1992-ben egy korábbi német nyelvű lemeze után megjelent első önálló angol nyelvű CD-je is, amely Németországban és Svájcban került a boltokba. Az 1992-ben Egerben rendezett Táncdalfesztivál-on elnyerte a legegyénibb előadó címet. Kínában hat alkalommal is szerepelt, két dalát is megtanulta kínaiul. És egy világcsúcs is fűződik a nevéhez: A Pray Of Love című dalt 27 nyelven adta elő. Ruhatervezőként is ismert, saját készítésű modelljeit Ausztriában is terjesztették. Találkozhattunk vele jótékonysági rendezvényeken, rendszeres szereplője a kereskedelmi televíziók műsorainak, sőt, egy zenei csatornán saját műsora van, és az internetes bulvármédiában is közkedvelt szereplő.
A mai napig aktív művésznő 70 év alatt az egész világot bejárta, regényt ír a sztorikról, melyek megtörténtek vele, egy szőke nővel, akinek a kezében egy hófehér szaxofon van.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/marcellina.c.babics?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/marcellina.c.babics?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.facebook.com/Pjt.hu/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/Pjt.hu/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/marcellina.sax/?hl=hu">https://www.instagram.com/marcellina.sax/?hl=hu</a>
<a href="http://marcellina.net/newsite/">http://marcellina.net/newsite/</a>

Marcellina

Marcellina előadói fotók

Magay Klementina (1949, Budapest) táncdalénekesnő, az 1960-as évek egyik legsikeresebb női előadója. Zongorázni tanult, azután a Magyar Rádió Gyermekkórusában énekelt. Középiskolás korában a Budapest leánykórus elnevezésű formációval lépett fel, majd az öttagú Rózsa vokál tagja lett, amellyel fellépéseiken többszólamban adták elő az éppen futó slágereket. Tizenhat éves korától különböző beatzenekarokkal (Metro, Omega, Pannónia, Scampolo, Atlantis, Echo, Expess) ORI-műsorokban lépett fel. 1967-ben a szövegíró Huszár Erika mutatta be őt az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlas-6538">Atlas zenekar</a> tagjainak, ők kísérték a pol-beat fesztiválon, ahol a legjobb női előadó címet kapta a Kettő, egy, fél című daluk előadásáért. Ennek köszönhetően részt vehettek 1968-ban a szófiai Világifjúsági Találkozón (VIT). Egy moszkvai turnéján megismerkedett Jurij Gagarin szovjet űrhajóssal.
Az Atlas zenekarral rögzítette 1968-ban a Magyar Rádióban legnagyobb slágerét, a Nevető almák-at („Almát eszem, ropog a fogam alatt”), Payer András és Huszár Erika szerzeményét. A dalt azután a Hanglemezgyár kívánságára az akkor már nagy sztárnak számító Omega együttessel vette fel újra, így jelent meg kislemezen, ami hatalmas siker lett, több mint 80 ezer eladott példánnyal, és a rádió egyre-másra játszotta a slágert. 1968-70 között tíz kislemeze jelent meg (Elmúlt már az első szerelem, Nem én döntöm el, Nem nagy dolog, Egy láda arany, Zsákutca), de nagylemez kiadásáról nem is tárgyaltak vele a Hanglemezgyár illetékesei, majd már a rádiós felvételek lehetőségét is elvették tőle. Miután elváltak útjaik az Atlas zenekarral, Magay Klementina a szólókarrierjét építette. Rengeteg fellépése volt, indult fesztiválokon, többször szerepelt külföldön is. Az Apostol zenekarral és Marcellinával 1972-ben három hónapig Stockholm egyik elegáns szállodájában zenéltek esténként. Finnországban egy éven át vendéglátózott. De szerepelt a szocialista-tábor államaiban, és Nyugat-Németországban, az Egyesült Államokban, valamint Kanadában is. Itthon - már a hatvanas évek végétől kezdődően - a Béke Szállóban, a Moulin Rouge-ban, az Astoria bárban és sok más szórakozóhelyen énekelt.
Magay Klementina szinte minden stílusban kipróbálta magát: az éjszakai revüszínpadokon, ORI-turnékon, vidéki kultúrházakban és a külföldi vendéglátóiparban egyaránt, majd a rendszerváltás után tíz évig népdalokat és magyarnótákat énekelt, ezután pedig színházi szerepeket is kapott. És az ő fotójával a borítóján jelent meg 2018-ban a londoni Ace Records kiadványa, amely a hatvanas évek magyar énekesnői előtt tiszteleg (She came from Hungary! 1960s Beat Girls from the Eastern Bloc), és amelyen Magay Klementina három dala is szerepel.
JBSz, HZ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 112–113.

Magay Klementina

A Mikrolied tagjaihoz hasonlóan Babits Marcella (Marcellina), Csepregi Éva és Fábián Éva szintén a Magyar Rádió gyermekkórusában kezdett énekelni. Nevüket Patty Pravo korabeli híres dalának (La Bambola) szövege alapján választották, első dalaik olasz slágerek átdolgozásai voltak. Az 1972-es Ki mit tud?-on a Mikrolied mögött végeztek. Ezt követően az Apostollal külfödön turnézó Marcellina helyére Pál Éva lépett.
1973 nyarán kereste meg őket Pásztor László, mert a Neoton női vokált keresett a Tessék választani című rádiós versenyhez, majd hamarosan létrejött az a fúzió, amelyből a hetvenes évek második felében a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-familia-9497">Neoton Família</a> született.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 234–235

Kócbabák

Csepregi Éva (1953, Budapest) énekesnő több évtizede jelen van a magyar könnyűzenei életben. A legtöbben a Neoton Família tagjaként ismerik.
Általános iskolás korában zongorázni, majd hegedülni tanult. Egy évig a Magyar Rádió gyermekkórusában énekelt. A gimnáziumi évek alatt merült fel, hogy énekesnő legyen. Később az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) Stúdiójában végezte tanulmányait, ahol 1973-ban ORI- és OSZK-vizsgát tett. Közben 1973-ban hét hónapon keresztül dolgozott titkárnőként egy gyógyszergyárban.
Az 1972-es Ki mit tud? tehetségkutató versenyen tűnt fel, ahol a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kocbabak-6833">Kócbabák</a> tagjaként Babits Marcella (Marcellina) és Fábián Éva társaságában énekelt, éppen a gimnáziumi érettségijét megelőző napon. Ugyanezen a Ki mit tud?-on Csepregi Éva a Stereo együttessel is szerepelt. A Kócbabák - ahol időközben Marcellina helyére Pál Éva lépett - 1973 végén társult a Neoton együttessel, majd 1977-ben hivatalosan is a Neoton Família néven működő formáció tagjai lettek. Az egykori Kócbabák közül Fábián Éva 1979-ben, Pál Éva pedig 1983-ban kilépett a zenekarból. Csepregi Éva a Neoton Famíliával maradt és mellette szólókarriert is folytatott.
A <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-familia-9497">Neoton Família</a> - Erdős Péter menedzselésének köszönhetően - az 1970-80-as évek fordulójának legnépszerűbb hazai diszkóformációjává nőtte ki magát, és nemzetközi szinten is figyelemre méltó sikereket ért el. 1979-89 között több országban (Japán, Spanyolország, Németország, Dánia, Oroszország, Dél-Korea) jelentek meg albumaik és játszották slágereiket a rádiók. 1980-89 között minden évben ellátogattak Japánba, hol promóciós körúton, hol filmzene bemutatón, hol országos turnén vettek részt, Newton Family néven.
1990-ben a Neoton Família kettévált: a zenekar egyik része - Pásztor László és Jakab György vezetésével - Neoton néven folytatta tovább, másik része – élén Csepregi Évával – megalapította az Éva-Neotont, amellyel 1992-ig hat kiadványt is megjelentettek. Emellett az énekesnő szólóban is rendszeresen fellépett, sőt a nyolcvanas évek közepe óta számos szólóalbumot készített, valamint Végvári Ádám gitáros-énekessel közösen – Ádám és Éva néven - is jelentettek meg lemezeket. 1985-től kezdődően Csepregi Éva a skót származású dalszerző-producerrel, Bob Heatlie-vel dolgozott együtt, aki az énekesnő szólókarrierjét egyengette. Éva 1988-ban fellépett a szöuli olimpia nyitóünnepségén a Korea című dallal, melyet Mándoki Lászlóval közösen adtak elő.
A Neoton Família 1998 áprilisában a Budapest Sportcsarnokban tartotta búcsúkoncertjét. Hét évvel később, 2005-ben még egyszer színpadra lépett a zenekar, maratoni, háromórás koncertet adva. Azóta Csepregi Éva, Végvári Ádám és Baracs János basszusgitáros Neoton Família Sztárjai néven szoktak együtt fellépni. 2007-ig a szintén egykori Neoton Família-tag Bardóczi Gyula dobos is velük játszott, akit Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid váltott fel. Egy nagylemezük is megjelent (Újratervezés, 2021).
Csepregi Éva a mai napig aktívan koncertezik. Zenekarával nagyrészt a Neoton Família repertoárját játsszák. Színészként is bemutatkozott, 1995-től 1999-ig a Ruttkai Éva Színház tagja volt. 2009-2016 között a Budapesti Operettszínház Szép nyári nap című musicaljében játszott, amely a Neoton Família legnépszerűbb dalai alapján íródott. Televíziós showműsorok állandó szereplőjeként is találkozhatunk vele. 2021-ben a Retro Páholy című produkcióval országos turnéra indultak Kovács Katival közösen.
Az, hogy 1972 óta többnyire a magyar könnyűzene első vonalában tudott lenni, önmagáért beszél. A legsikeresebb korszaka a Neoton Famíliában töltött évek voltak. Csak a számok alapján: az együttessel, valamint saját kis- és nagylemezeivel külföldön összesen 144, Magyarországon 86 kiadványa jelent meg. A Neoton Família albumaiból közel 6 millió példány fogyott itthon, és 1,5 millió külföldön. Éva produkcióját több díjjal is jutalmazták (Yamaha Grand Prix Tokio, 1983; Seoul Song Festival - előadói díj, 1986; EMeRTon-díj, 1987; Elnöki Aranyérem, 2000)
A Pestszentlőrincen született lány óriási karriert futott be, és ezt nem kis részben saját szorgalmának és elhivatottságának köszönheti. Szülei fizikai munkások voltak, akik sosem jártak külföldön. A család szerény körülmények között élt. Elmondása szerint ez nagyon rányomta a bélyegét az önbizalmára. A mai napig úgy érzi, minden egyes fellépésén bizonyítania kell - neki személyesen és az egész zenekarnak-, hogy nem Erdős Péter miatt váltak sikeressé. Bántja a „popcézár” menedzser - egyben Éva volt élettársa - ellentmondásos megítélése, és igyekszik megvédeni őt. Szerinte a zenekar a mai napig az ő tanácsaiból él, és az együttműködésből mindenki profitált.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/Csepregieva.official.site/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/Csepregieva.official.site/?locale=hu_HU</a>
<a href="https://www.instagram.com/evaneoton">https://www.instagram.com/evaneoton</a>
<a href="https://csepregieva.hu/">https://csepregieva.hu/</a>

Csepregi Éva

A magyar poptörténetben az 1970-es évek népszerű popzenekara, az Apostol futotta be talán a legkacskaringósabb pályát.
Zeneművészeti főiskolások, jazz tanszakra járó zenészek alapították 1970-ben, a Chicago és a Blood, Sweat &amp; Tears nyomvonalán haladó jazz-rockos szerzeményeikkel az 1971-es salgótarjáni országos könnyűzenei fesztiválon diadalmaskodtak, majd Georgie Fame-mel és Alan Price-szal léptek fel a Kisstadionban. A hetvenes évek elején sokszor léptek fel külföldön (NSZK, Svájc, Svédország), ekkoriban Magay Klementina, Kassai Katalin, és Babits Marcella énekeltek velük. Azt követően azonban, hogy 1973 végén a nagy kalapos, nagy szakállas Meződi József (1942, ének) is belépett az időközben teljesen átalakult zenekarba, a szórakoztató pop irányába mozdult el az együttes.
A hetvenes évek második felében – a kemény rock tündöklése idején – szinte futószalagon szállították az olyan könnyed, de igényesen hangszerelt slágereket, mint az Okosabban kéne élni, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni, a Nekem a tenger a Balaton, az Út, ahol már régen jártam, a Halld a szívek dallamát, a Neked adom azt is, ami nincs vagy a Nem tudok élni nélküled.
A jazz-irányzatot képviselő zenészek 1979-ben végleg otthagyták az együttest, mely ezután Meződi József, Németh Zoltán (zongora), Baranski László (gitár), Szaniszló Lajos (trombita), Pete László (harsona), Veszelinov András (dob) felállásban működött tovább. 1980-ban az Egyesült Arab Emirátusokban vendégeskedtek, 1981-től a Rock Színház házizenekaraként játszottak.
Hosszú kihagyás után 1999-ben Demis Roussosszal közösen koncerteztek a Budapest Sportcsarnokban, ahol öt évvel később, 2004. november 13-án önállóan is felléptek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 228–229.
<a href="https://www.facebook.com/apostolegyuttes/?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/apostolegyuttes/?locale=hu_HU</a>

Apostol

Az első televíziós tehetségkutatók (Ki mit tud?)
Az 1962-ben induló, 1996-ig összesen tíz alkalommal megrendezett tehetségkutató sorozat, a Ki mit tud? a hatvanas évek végére a Magyar Televízió legnézettebb műsora lett. A döntő nézettsége – a korabeli kezdetleges statisztikai módszerek szerint – elérte a 88 százalékot, többen nézték, mint az esti Híradót.
A Magyar Televízió 1961. december 22-én hirdette meg a fiatal amatőrművészek számára az első Ki mit tud?-ot. Több kategóriában lehetett jelentkezni, és a helyi, a járási, a megyei és a területi döntők után a legjobbak 1962 nyarán a televízió nyilvánossága előtt mérhették össze tudásukat. Az első vetélkedő kategóriagyőztesei: Németh Imre (versmondás), Gloviczky Péter (bűvész), Bakacsi Béla (ének), Benkó Dixieland Band (zenekar); különdíjasok: Angyal János (parodista) és Hacki Tamás (füttyművész); a közönség kedvencei: a két gézengúz (Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes), valamint a Pintér Gábor-Kern András parodista pár. A győztesek jutalma: helsinki utazás és szereplés volt a világifjúsági találkozón. A legnagyobb elismerést azonban a közönség szeretete és az ezzel járó népszerűség jelentette, amely a mai napig elkíséri az első és a későbbi győzteseket.
Ez a korszak volt a magyar televíziózás hőskora, és benne a Ki mit tud? az első „össznépi műsor”. Akkoriban mindössze 325 ezer televíziókészülék üzemelt az országban, ennek ellenére az egész ország a fiatalok produkciójára volt kíváncsi, az elsők között volt Zorán is, aki egy malőr miatt nem került képernyőre.
A hatvanas években még három alkalommal rendezték meg a vetélkedőt. Az 1963. évi győztesek: Supala Kolos (ének), Keveházi Gyöngyi (zongora), Mlinarik József (versmondó), Sztevanovity Zorán (dalénekes), Szegedi Molnár Géza (parodista) és a Szilágyi Erzsébet Gimnázium kamaratriója, a XIII. kerületi Dixieland Band (Express). 1965-ben többek között a pécsi Bóbita bábegyüttest, Ungár Anikó bűvészt, Kovács Kati énekest, Gálvölgyi János parodistát ismerhette meg a közönség. Az 1968-as Ki mit tud? azonban még az előzőeken is túltett, és többek között olyan zenekarokat dobott a köztudatba, mint a Hungaria, a Neoton, a ZéGé, a Tolcsvay vagy a Rangers. Az 1968-as sorozat arról is híres, hogy a Táncdalfesztivál mellett ez volt a legnagyobb nézettségű műsor, és a nézők a szavazataikkal ugyanúgy „gyakorolták a demokráciát”, mint a táncdalénekesek esetében.
A Ki mit tud? későbbi népszerűségére jellemző, hogy míg első alkalommal minden tizenegyedik jelentkező juthatott a kamerák elé, addig 1963-ban már csak minden huszonharmadik, 1965-ben minden ötvenedik, 1968-ban pedig csupán minden századik versenyzővel találkozhattak a nézők a képernyőn. A produkciókat szigorú zsűri ítélte meg, de a közönség is tovább juttathatott versenyzőket. Az első Ki mit tud? alkalmával közel harmincezer, a másodikon közel hetvenezer, a harmadikon kilencvenezer, a negyediken már háromszázötvenezer szavazat érkezett, és mindvégig a táncdal és tánczenekar kategória versenyzői szerepeltek az első helyen.

Ki mit tud?

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

A rendszerváltozás után a korábbi monolitikus, felülről beszabályozott, vertikálisan tagolódó poprockkultúra helyét Magyarországon is egyre inkább a több pólusú, horizontális, erősen differenciálódó popkultúra vette át. Ennek az egykori megtűrt underground vagy a támogatott mainstream éppúgy részét képezte, mint a tiltott, marginalizálódó rétegkultúrák vagy a késő Kádár-korszakban születő új ifjúsági szubkultúrák. A kilencvenes években jól elkülönülő fő ág jött létre: az értékorientált, új zenei-ideológiai törekvéseket magába foglaló alternatív kultúra (újhullám, kortárs rock, világzene, grunge, újprogresszívek), a piacorientált, popularitásra törekvő, fogyasztói kultúra (diszkó, house, euro-dance, szintipop, fiú és lányzenekarok, rap), valamint az agresszív, szélsőséges, ezért marginalizálódó kultúra (skinhead, hardcore). 
                     
Nem jött létre önálló alternatív közeg
A popkultúrának ezek az egymástól markánsan elkülönülő irányzatai már a kádári puha diktatúra utolsó éveiben is léteztek. Akkor egyértelműen úgy tűnt, hogy a beatgeneráció tagjainak pozíciókba kerülésével, az egyre szélesedő, új középosztályának létrejöttével, az iskolarendszer átalakulásával, kiterjedésével összhangban az alternatív kultúrából lehet az új mainstream. Aztán a rendszerváltozást követően hamar nyilvánvalóvá vált, hogy egyrészt az alternatív kultúra régebbi és újabb képviselői nem tettek komoly kísérletet arra, hogy a mainstreamtől eltérő kulturális-zenei-piaci-média közeget hozzanak létre, másrészt nem állt szándékukban a létező, elavult struktúra átalakítása sem.
Bár a rendszerváltozás idején a megalakult kis kiadóknál számos alternatív produkció kapott nyilvánosságot, a remélt áttörés, az országos ismertség nem következett be. Csupán annyi történt, hogy megjelentek a régóta kiadásra váró vagy korábban parkolópályára kényszerített produkciók, amelyek a beatkorszakkal ellentétben már nem nemzedéki, hanem csak szűk – igaz, véleményformáló – értelmiségi-baráti-egyetemi-főiskolai-újságírói körben terjedtek, hatottak.
Csaknem hasonló sorsra jutottak (leszámítva a legendásodás folyamatát) a nyolcvanas évek második felében startoló, tehetségkutató vetélkedőkön, kis klubokban felbukkant előadók. Az alternatív létből kellő nyilvánosság, közönség- és médiatámogatás hiányában ők sem tudtak továbblépni a születő újkapitalizmus szigorú törvényei között. 
Bár kezdetben a magyar alternatív rockzenekarok is szép számmal szerepeltek a multik üzleti terveiben, ezeket később módosították, mert a kiadók portfóliójában – a nemzetközi trendeket és a piaci logikát követve – mindinkább a profitorientált produkciók kerültek előtérbe. A kilencvenes évek elején már csak azok jöhettek számításba (Kispál és a Borz, Tankcsapda, Nyers, PUF, Quimby), akik átküzdötték magukat a hazai vadkapitalizmus akadályain, és eközben kellő népszerűséget is szereztek ahhoz, hogy érdemes legyen szerződtetni őket.
Az alternatív kultúra kibontakozásának és áttörésének esélyeit rontotta, hogy bár a nyolcvanas évek végén nálunk is megjelentek a kortárs rockkal szimpatizáló darkok, gothok, rapperek, újromantikusok. Magyarországon ezek a csoportok társadalmi méretekben jelentéktelenek voltak azokhoz a tinédzser tömegekhez képest, akik körében már a piackonform magatartásforma és gondolkodásmód, a fogyasztásra szocializálódó kapitalizmus vált általánossá. 

Trendkövető tinédzserek
A nyolcvanas években az új technikai innovációk, a CD, a videóklip és a VHS-kazetta megjelenése alapvetően alakította át a poptermelés és -fogyasztás szerkezetét. Magyarországon ezek a változások – a szokásos sokéves fáziskésésnek köszönhetően – épp a rendszerváltozás idejére estek. Amikor 1988 őszén megjelent az első CD, hivatalosan még csak pár száz lejátszó készülék volt az országban. Elsőként az Omega és a Neoton albumát nyomták ki 2-2000 példányban, amelyeket először az őszi BNV-n árusítottak 550 forintért. Aztán Székesfehérvárott – Kelet-Európa első CD-gyárában – nagyban is megkezdték a termelést. Bár a termékek 80 százaléka eleinte a nyugat-európai piacra készült, a VTCD 1990 óta hazai CD-k kiadásával is foglalkozott. Eleinte évi 12-15 kiadványt vállaltak fel ezer-ezer példányban (olyan előadóktól, mint a Bikini, az Első Emelet, a Hungaria, Katona Klári, Komár László, Koncz Zsuzsa, Máté Péter, a Napoleon Boulevard, a Neoton, az Omega és Szécsi Pál), de Koltai Róbert Sose halunk meg című filmjének zenéje már tömegsikert aratott (20 ezret adtak el belőle).
A változásokat elősegítette, hogy a nyolcvanas évek fordulóján ezek a műfaji, üzleti, technológiai változások nálunk egybeestek a nemzedékváltással. És a nagy többség számára a pop is fogyasztási cikk lett. A kilencvenes évek elejétől a hazai popüzlet már különböző stílusokba, trendekbe sorolva szállította a fogyasztásra szánt termékeket, sztárokat. Az új tizen- és huszonéves korosztály pedig hamar a kereskedelmi rádiók és televíziók befolyása alá került, a kommersz popcorn-kultúra (vagy hazai megfelelőjének) fogyasztója lett. A kereskedelmi szempontok szerint kialakított kínálatba nem fértek bele sem a hazai, sem a külföldi alternatív vagy progresszív zenei törekvések sem. A world music sokáig éppúgy periferiális jelenség maradt nálunk, mint a grunge vagy a hip hop.

Válságban a koncertszervezés
A kilencvenes évek elején a közönségigények átalakulását, a piaci változásokat, a tradicionális rockzenei stílusok, formák, üzletágak iránti érdeklődés csökkenését már jelezték a különböző listák, nézőszámok, mutatók. 1991-ben az eladott lemezek alapján készülő sikerlistát már a Bonanza Banzai vezette, Gergely Róbert, a Manhattan, az Edda és Szandi előtt, miközben a Top 10-be még olyan előadók és formációk fértek be, mint a Locomotiv GT, Demjén Ferenc, Zámbó Jimmy, a Republic és a Rapülők. 
Aztán 1992-ben a Magyar Hírlap közölte az ország egyik leglátogatottabb vidéki nyári koncerthelyszíne, az Agárdi Popstrand statisztikáját, ahol 150–260 forintos jegyárak mellett a legtöbben (4000-en) az Edda fellépésére váltottak belépőt, ezt követte a Manhattan (1500), a Pa-Dö-Dö (1400) és az R-Go (1400). Miközben Demjén Ferenc és a Republic 1000–1000, az AD Stúdió, Deák „Bill” Gyula, az Exotic, Vincze Lilla és Zorán mindössze 300–400 nézőt vonzott. A Neotonra Pécsett 3000 fős koncerthelyen 400-an voltak kíváncsiak, az Eddára és a Pokolgépre 1000 fős bulihelyen 630, illetve 560 néző váltott jegyet, ugyanakkor az R-GO 70–100 fős jegyeladásokkal turnézott. 
A Tavaszi Fesztivál-on Koncz Zsuzsa három telt házas koncertet adott a Budapesti Kongresszusi Központban, amelyeknek az összköltsége 803.200 forint volt. A jegyeladásokból, reklámból származó bevételek 864.000 forintot tettek ki, így tehát a vállalkozás koncertenként 20-20 ezer forint nyereséget hozott. Demjén Ferenc viszont hiába töltötte meg az Erkel Színház nézőterét, lemezbemutató koncertjének összbevétele csak 366.400 forint volt, ugyanakkor a fellépés költsége 409.800 forintra rúgott. Vagyis ebben az esetben a telt ház is 43.400 forint ráfizetést eredményezett. Szponzor nélkül ezért a továbbiakban már a legnagyobb sztárok sem koncertezhettek.
Az alternatívoknak és a feltörekvőknek ennél jóval rosszabbul ment. A 800 ezer forintos költségvetésű, háromnapos HungaroCarrot fesztivál például 400 ezer forint veszteséget hozott a Petőfi Csarnokban. Ugyancsak hasonló nagyságrendű bukás volt a Ring Kiadó reprezentatív gálája, amelyen A Rock gyermekei és a Csillag születik akció legtehetségesebb zenekarai vonultak fel, és amelyre 520 néző váltott jegyet.

A sztárcsinálók
Magyarországon a rendszerváltozás idején a nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező zenészek – menedzserként, művészeti vezetőként, igazgatóként – leszerződtek a megalakuló hanglemezkiadókhoz (Nívó, Proton, Rákóczi, Magneoton, Rózsa, Craft), majd a multinacionális cégek betelepülésével elfoglalták azok felkínált igazgatói, ügyvezetői székeit. (Szigeti Ferenc – Zebra, Universal, Benkő László – Hungaroton, Pásztor László – Warner)
A kilencvenes években a nagy öregek mellett megjelentek a hazai show bizniszben azok a zenész üzletemberek is (Környei Attila, Berkes Gábor, Pierrot, Hauber Zsolt, Tabár testvérek), akik pályájukat a nyolcvanas évek végén sikeres vagy kevésbé sikeres zenekarokban kezdték, és gyorsan kifutó karrierjük után a kilencvenes évek elejétől producerként vagy menedzserként kívánták hasznosítani tapasztalataikat, kapcsolataikat. Mivel a multik egyre kevesebb figyelmet fordítottak a magyar előadókra (inkább a készárut vették át a beszállítóktól), ezeknek a független lemezkiadóknak, producereknek, zeneszerzőknek még nagyobb tér nyílt felfedezetteik befuttatására.

Marcellina

Kapcsolatok

Marcellina előadói fotók

Marcellina

Magay Klementina

Kócbabák

Csepregi Éva

Apostol

Ki mit tud?

Táncdalfesztivál

90s mainstream pop

Gombos Géza

Marschalkó Zoltán

Temesvári András

Fábián Éva (popzene)

Alone

Szaxi Lady - Best of Marcellina

Sax, sax, sax

I love sax

Liebe ist

Elmegyek

Fohász a szerelemért

Marcellina 4.

Gyújts fényt!

A szerelem útjain

A sztár csak te vagy!

Napfényt hozz és szerelmet

Ne sírj szaxofonom

Szexy Lady

Fohász a szerelemért

Újságárus Lady

Te vagy a sztár