Manoya
Hanggyógyászat, spiritualitás, tanítás, rengeteg közreműködés és két szépséges nagylemez: ez Manoya. A „Buddha barátját” jelentő elnevezés Hodosi Enikőt (1981, Gyula) takarja, aki saját zenekari tapasztalatok után (Ragdoll, Fever) 2003 végén kapott meghívást Milkovics Mátyástól, hogy ő legyen a Moldvai Márk kilépése után újjáalakuló Neo dalszerző-énekes-frontembere, Kőváry Péterrel karöltve. A nagynevű, fél évvel korábban még Sziget Nagyszínpadon játszó zenekarban Enikő 2004 januárjában Miskolcon mutatkozott be, majd csaknem 15 évig maradt az együttes énekes-frontembere, olyan lemezek fűződnek a nevéhez, mint a Kontroll (2003), a Maps For A Voyage (2006), a Six Pixels EP (2010) vagy a The Picture (2011).
2006-ban Enikőt is felkérték, hogy az Underground Divas csapat tagjaként énekeljen Zagar Wings Of Love című dalában. A zenekar dobosa, Lázár Tibor szólólemezének (Occam: My Rorschach, 2011) elkészítésében énekes-társszerzőnek invitálta az énekesnőt. Ebből tartós együttműködés lett, hiszen 2011 áprilisától az Occam zenekar tagjaként is láthattuk őt a színpadon.
Ekkor kezdtek együtt dolgozni Enikő saját szerzeményein. A daloknak Lázár lett a társproducere, és kisebb-nagyobb megszakításokkal két év alatt készítették el a Manoya alteregót felvevő énekesnő debütáló albumát (Hundred Arms, 2012). A sokszínű, zömmel akusztikus alapú, visszafogott hangvételű produkció kiválóan ötvözi a sokfajta zenei és spirituális hatást, ami Enikőt érte az évek során. 2013-ban Fonogram-díjat nyert (Az év alternatív lemeze), és olyan slágereket tartalmazott, mint a rádiókedvenc Rebirth, a Shine, vagy a remixekkel megtámogatott In My Sleep. A formáció 2013-ban nagy sikerrel lépett fel az A38 hajón, az alábbi felállásban: Hodosi Enikő (ének, gitár), Lázár Tibor (Dobok), Hock Ernő (basszusgitár, nagybőgő), Kiss Árpád (billentyűs hangszerek, trombita), Oravecz Péter (gitár).
2016-ban következett a háromszámos The Battle Is Won EP, majd 2017-ben az új nagylemez, a már saját maga által producerelt Against All Odds & Against None, amely tartalmazza az első magyar nyelvű dalát (Mégis) és amely még visszafogottabb, még törékenyebb hangulatú, mint az elődje.
Enikőt ezután anyai örömök várták, a visszatérést pedig néhány kollaboráció (többek között az Apsürde együttessel felvett Depeche Mode-feldolgozás, a The Sun And The Rainfall) jelentette 2021-ben.
SzL
A zenekar Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/manoyamusic/