Band/name

Az egyik legismertebb prímás.
Magyarszováton született, elég későn, tizennégy éves korában kezdett hegedülni, miként ő fogalmazta, „a cigányoktól lopásból, hallásból eltanulni a dalokat”. 1963-ban elvégezte a kántorképzőt, így falujában a református egyház kántora lett. A Ceauşescu rezsimben két évre eltiltották még attól is, hogy kezébe vegye a hangszerét.
A rendszerváltozás után többször járt Magyarországon, számos felvételt készítettek vele, hívták táborokba tanítani. A Kallós Zoltán által szervezett válaszúti népzenei táborban rendszeresen tanít. Játékának különlegessége, hogy minden hangot külön-külön „kiszínez”. Állítása szerint „a hegedűjáték a díszítésekkel olyan kell legyen, mint a szépen felöltözött leány”. 2004-ben megkapta a Népművészet Mestere címet.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 175.

Maneszes Márton

Miközben a beat/rockzene területén a hetvenes évek elején látványos visszaesés figyelhető meg, a vele érintkező más zenei területeken újszerű kezdeményezések tapasztalhatók. A hatvanas években kibontakozó folklór reneszánszából ekkor született meg a táncház-mozgalom, Cseh Tamás ekkor adta elő először nyilvánosan Bereményi Gézával közösen írt dalait, és megjelent a színen a jazz-rock második hulláma.

Tiszta forrásból – a folkreneszánsz
A hatvanas években kibontakozott folklórreneszánsz elég széles spektrumot fogott át: az Arany Páva népdalversenytől a folk-rock formációkon át az önálló, sajátos hangzásvilágú magyar népzenét a beat/rockkal ötvöző nagyobb színpadi művekig ívelt. Nem beszélve arról az újjászületésről, ami a – világzene globális térhódításával – a kilencvenes években a táncház-mozgalom révén végbement.
De vissza a hatvanas évek végére: fiatalok egyes csoportjai – elsősorban egyetemisták és fiatal értelmiségiek – egyfelől az akkoriban felgyorsult városiasodás, az egyre gyorsuló technikai haladás és a hozzá kapcsolódó életmód- és szemléletváltás, másrészt az addigra kiüresedő beat formái, jelentéstartalma helyett új kifejezési formákat, új közösségeket, új azonosulási lehetőségeket kerestek. És ihletért a tiszta forrásokhoz, a népdalhoz, a paraszti zenéhez nyúltak vissza. Nem a múltat akarták fátyolos szemekkel felidézni, hanem a múlt értékeiből eleven valóságot teremteni, és a folklórból merített zenei és magatartásformákkal, a költőktől átvett, tehát megtámadhatatlan versekkel, szövegekkel kívántak szólni generációjuk problémáiról. Egyesek, mint például Sebőék és később a Muzsikás, az eredeti parasztzene artisztikusabb másolásával, a Kaláka versmegzenésítésekkel, az Orfeo mozgalmi-politikai indulattal, külföldi életformaminták adaptálásával. És a hetvenes évek elején egy szűk, nagyvárosi, illúziót kereső réteg rá is kapott a friss zenei-szellemi táplálékra, melynek hatására 1972-ben életre kelt a mai napig eleven, időközben nemcsak Európában, hanem Amerikában és részben Japánban is elterjedt táncházmozgalom. 
Az egykor a Liszt Ferenc térről indult szűk szakmai kezdeményezés ma tízezreket vonz világszerte. Újabb és újabb generációk fedezik fel, és csak kevesen hagyják el. Követőit nevezték nacionalistának, néha irredentának, sokan sokféle szándékkal megfordultak benne, a többség azonban hű maradt a bartóki elvekhez. És bár többen többször temették, múltidézőnek, korszerűtlennek bélyegezték, ma is eleven valóság, mi több, exportképes magyar termék.

A folk élő, saját törvényei szerint kibontható anyag
Maga a táncház kifejezés erdélyi eredetű, máshol batyubálnak, mulatságnak, taposóbálnak, csűrdöngölőnek, fonóbálnak hívják. Mint hely és szórakozási forma a Kolozsvárhoz közeli Széken maradt fenn a legépebben, a maga tiszta és teljes egészében. Benne a városi fiatalok számukra ismeretlen szórakozási formával és különleges közösségteremtő erővel találkoztak.  Rádöbbenhettek, hogy a folklór nem elsősorban múzeumba való, hanem élő, saját törvényei szerint kibontható anyag. 
A népzenei új hullám megszületésében és kibontakozásában két mérnökhallgatónak, Sebő Ferencnek (1947–) és Halmos Bélának (1946–2013) volt úttörő szerepe. Miként Halmos emlékezett vissza később: „A hatvanas évek végén egy nemzetközi régészeti táborban a szerb, a szlovák, a német és a bolgár diákokkal kizárólag a dalokon keresztül értettük meg egymást. És ahogy hallgattam őket, rádöbbentem: csak mi magyarok nem tudunk közösen énekelni. Elkezdtünk Sebő Ferivel gitárakkordokat tenni a népdalok és a versek alá, majd szólóban és duóban beneveztünk a Röpülj, pává!-ra. A nemzetiségi zenével azonnal kiestünk. A magyar népdalokkal viszont egyéniben a döntőig jutottam, ahol nyertem egy hétnapos NDK-utat és egy táskarádiót. A Magyar Rádióban Sárosi Bálint sorozatában hallottam először a Le is szállnak, fel is szállnak című széki lassút. Márk József helyi lakos énekelte, Ádám István zenekara kísérte. És akkor már tudtam, hogy mit keresek.”  
A hangszeres népzenével Halmos és Sebő elsőként a néptánckutató Martin György (1932–1983) lakásán találkozott, aki – látva fogékonyságukat és lelkesedésüket – elküldte őket a Bartók Táncegyütteshez, ahová Martin mostohafia, Éri Péter (1953–) szintén velük tartott. S hogy miért az erdélyi hangszeres népzene volt az, amire a hetvenes évek elején a fiatalság fogékony volt? Egyszerűen másképpen szólt, másfajta művészi erőt adott, más volt a kisugárzása. Ősiségében is korszerűen hangzott. Virtuóz, de sallangmentes, ugyanakkor ritmikus, funkcionálisan tánchoz való.

Klasszik folk

Folk és világzene

„Árus” Ferenc nem csak mérai prímás volt, de egyben a magyar néptánckutatás egyik legfontosabb forrása.
Fiaival, Ferenccel és Bélával, valamint Tóni Rudival az öreg Árus zenekarában kezdett játszani.
Miként Bob Cohen írta róla: „A velük készült régi felvételek a világ legjobb népzenei felvételei közé tartoznak. Feri bácsi megőrizte édesapja repertoárját, de mindenkinek megvallotta, hogy ő maga nem olyan jó hegedűs mint az apja volt. »Fontos a technika, de innen kell játszani« – mondta gyakran a szívére mutatva. Feri bácsi szegénységben élte le az életét és mégis nagy felelőséggel viselte gondját családjának, kilenc unokájának, Béla testvérének és a mérai közösség számos más tagjának. Annak ellenére, hogy rengeteget szenvedett élete során, az utolsó napokig sikerült megőriznie fiatalosságát, frissességét, kielégíthetetlen kíváncsiságát és kedves segítőkészségét.”
JBSz
 
Forrás:
 
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 174–175.

Berki Ferenc „Árus”

Testvére, Kodoba Márton mellett a leghíresebb palatkia prímás. 
Magyarpalatka a Mezőség egyik legjelentősebb zenészközpontja. Az itt élő cigányzenész dinasztiák nem csak saját falujuk, hanem számos környező település (például Báré, Kötelend, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Visa) zenei igényeit is kielégítették. A Kodoba Márton és Kodoba Béla vezette Magyarpalatkai banda magyar, román és cigány népzenét egyaránt játszott. Benne a zenészek szinte mind rokonságban állnak egymással, tudásuk generációról generációra öröklődik.
Az utóbbi évtizedekben a faluban két zenekar működik, melynek ugyan vannak közös tagjai, mégis elkülönül egymástól. Ahogy ott mondják, van az „öreg” és van a „fiatal” banda. Az „öreg” az aktívabb, ők járnak többet külföldre, így Magyarországra. Amióta viszont sokat hívják őket, a helyiek már képtelenek megfizetni őket. Ezért a hírek szerint a falu táncélete erős hanyatlásnak indult.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 175–176.

Kodoba Béla

Testvére, Kodoba Béla mellett a leghíresebb palatkia prímás. 
Magyarpalatka a Mezőség egyik legjelentősebb zenészközpontja. Az itt élő cigányzenész dinasztiák nem csak saját falujuk, hanem számos környező település (például Báré, Kötelend, Mezőgyéres, Mezőkeszü, Vajdakamarás, Visa) zenei igényeit is kielégítették. A Kodoba Márton és Kodoba Béla vezette Magyarpalatkai banda magyar, román és cigány népzenét egyaránt játszott. Benne a zenészek szinte mind rokonságban állnak egymással, tudásuk generációról generációra öröklődik.
Az utóbbi évtizedekben a faluban két zenekar működik, melynek ugyan vannak közös tagjai, mégis elkülönül egymástól. Ahogy ott mondják, van az „öreg” és van a „fiatal” banda. Az „öreg” az aktívabb, ők járnak többet külföldre, így Magyarországra. Amióta viszont sokat hívják őket, a helyiek már képtelenek megfizetni őket. Ezért a hírek szerint a falu táncélete erős hanyatlásnak indult.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 175–176.

Kapcsolatok

Klasszik folk

Folk és világzene

Berki Ferenc „Árus”

Kodoba Béla

Kodoba Márton