Előadó

Maneszes Márton

Az egyik legismertebb prímás.

Magyarszováton született, elég későn, tizennégy éves korában kezdett hegedülni, miként ő fogalmazta, „a cigányoktól lopásból, hallásból eltanulni a dalokat”. 1963-ban elvégezte a kántorképzőt, így falujában a református egyház kántora lett. A Ceauşescu rezsimben két évre eltiltották még attól is, hogy kezébe vegye a hangszerét.

A rendszerváltozás után többször járt Magyarországon, számos felvételt készítettek vele, hívták táborokba tanítani. A Kallós Zoltán által szervezett válaszúti népzenei táborban rendszeresen tanít. Játékának különlegessége, hogy minden hangot külön-külön „kiszínez”. Állítása szerint „a hegedűjáték a díszítésekkel olyan kell legyen, mint a szépen felöltözött leány”. 2004-ben megkapta a Népművészet Mestere címet.

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 175.

 

Frissítve: 2023-12 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok