Band/name

Ska és funky ritmusok, humoros szövegek – ez az 1996-ban alakult Malacka és a Tahó zenekar receptje. A muzsikusok között található egykori VHK-tag, de van olyan is, akit a Z’Zi Labor sessionzenészeként láthattunk egykor. Eleinte főként az akkori underground zenekarok repertoárjából játszottak, két-három évvel később kezdtek saját dalok írásába.
A maga történetét korszakokba rendező (Szopósmalac, Kismalac, Választási malac, Arany sertés) zenekar életében egy valami állandó volt, ez pedig a tagcsere. Számításaik szerint 1996 óta 31 zenész fordult meg az együttesben. Az állandóságot a frontember, Borovitz Tamás énekes-gitáros képviseli, aki a jelenleg 8 fős banda lelke.
Küldetéstudatukat jól példázzák lemezcímeik is: A sertés java (2001), Ez már röfi! (2004), 1 deka: ZSÍR! (2007), 15 Piggest Hits (2011). A zenekar huszadik születésnapjára, 2016-ban jelent meg a Malachúsz című album, amelyen többek között Víg Mihály, Maszkura és Torres Dani is közreműködött.
Erősségük a dalszövegekben rejlik. Az elején leginkább szomorkás, aztán vicces, de mondanivaló nélküli strófák születtek. Mostanra már nem csak humoros, de értelmes, tartalmas szövegeket írnak. Az együttes filmhez (Buhera mátrix) valamint sorozathoz (Munkaügyek) is készített már zenét, és máig koncertezik klubokban, fesztiválokon.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/malackaesataho">https://www.facebook.com/malackaesataho</a>
<a href="https://www.instagram.com/malackaesataho/?hl=hu">https://www.instagram.com/malackaesataho/?hl=hu</a>
<a href="https://www.malackaesataho.hu/">https://www.malackaesataho.hu/</a>

Malacka és a Tahó

Malacka és a tahó

Ha felmegyünk az űrbe - Malacka és a tahó

200% - Malacka és a tahó

Szahara - Malacka és a tahó

Ernő, te cudar - Malacka és a tahó

Brazil - Malacka és a tahó

Brainstorming - Malacka és a tahó

Bruce Willis - Malacka és a tahó

Move - Malacka és a tahó

Az Interpop ’86 Fesztiválon tűnt fel – mi több, nyert! – a Z’Zi Labor, amelynek tagjai – Janicsák István (1953, ének, ritmushangszerek), Turcsák Tibor (gitár), Berkes Károly (basszusgitár), Antal István (billentyűs), Győrffy István (fúvósok, billentyűsök), Orosz László (dob) – még 1985 augusztusában egy Svédország és NSZK között ingázó komphajóról hazatérve döntöttek úgy, hogy hazai pályán is kipróbálják magukat. Eleinte a Planetárium műsorainak zenei hátterét biztosították, majd A Z’Zi bolygó titka címmel fantasztikus zenejátékot írtak. Bemutatásához kibérelték a Petőfi Csarnokot és szereplőkben, showelemekben gazdag programot állítottak össze a Veresegyházi Asszonykórus, illetve Lőrincz Gabriella televíziós bemondó közreműködésével. Zenéjüknek már ekkor megvolt a folklorisztikus, népiesch jellege.
Az Interpop ’86 Fesztiválon az Utolsó tangó párizsival című dalukkal nyertek, melynek eredményeként nyáron a Népstadionban a Queen előtt koncertezhettek. Az ősszel a boltokba került első albumuk (Faképnél történő hagyás) – rajta talán legismertebb számukkal, a Rolling Stones Honky Tonk Woman című dalának sajátos feldolgozásával (a Veresegyházi Asszonykórus közreműködésével) – 365 ezer példányban kelt el, és ezzel a korszak legnagyobb lemezsikere lett. Ezt az elképesztő eladási számot a későbbi korongjaikkal megközelíteni sem tudták, már csak azért sem, mert a zenekar nem tudta eldönteni, hogy mit és kinek játszik. Az asszonykórus – színpadon, videón, lemezen – garantálta a sikert, de mivel ebből a keretből a Z’Zi Labor nem tudott kilépni, az évtized végére ráunt a közönség.
Saját dalaikból nem lettek igazi slágerek, sorlemezeik (Popmenyecskék, 1987, Ártatlan bájos férfiak, 1988, Naív rock, 1989) iránt egyre csökkent a kereslet, bár gyerekzenei albumaik (A Z’Zi bolygó titka, Zizi űrbázis jelentkezik, Csillagszemű robotok) korrektül teljesítettek. Előbb Lőrincz Gabriella, majd 1988-tól Sárközi Anita énekelt velük. A zenészek közül hárman megalakították a sikertelen Z’Zikó Factort, Janicsák előbb szólistaként folytatta, Anitának írt egy sikertelen nagylemezt, majd új zenekart szervezett Lakatos Gábor gitáros, Küronya Miklós basszusgitáros és Orosz László dobos társaságában, akikkel rhythm and bluest játszott, egészen 1994-ig.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 170–171.

Z’Zi Labor

Az 1980–1990-es évek egyik legegyénibb és legnépszerűbb underground/alternatív csapata. Stílusuk meghatározhatatlan, valahol a punk, a sámán- és a népzene között félúton. Ahogy egy 1992-es német fanzine-ben olvasható: sámánisztikus etnopunk.
A rendkívül sokfelől érkező és sokfelé ágazó zenei irányzatokat időlegesen egyesítő budapesti underground színtér igazi különutasa volt a Vágtázó Halottkémek. A csillagász-táltos Grandpierre Attila (1951–, ének) vezette csapat a hetvenes évek végétől a legfelkavaróbb társaságok egyikének számított Magyarországon, s a szokatlan külsőség, öltözék, színpadi viselkedés alapján a VHK-t besorolták az „ős-punkbandák” közé. Valójában a zenekar sem akkor, sem később nem tartozott egyetlen beskatulyázható stílusba, irányvonalba sem, hanem következetesen a maga „életzenéjét” játszotta, Grandpierre Attila énekes személyében pedig ugyancsak eredeti egyéniség és teoretikus bukkant fel a hazai rock világában, aki gyökereit az ősi mágikus népzenében kereste.
Grandpierre Attila eredetileg fizikából korrepetálta Ipacs Lászlót, közben mindenféle furcsa és vad krautrock felvételeket (Amon Düül, Ash Ra Tempel, Soft Machine, Blue Cheer), meg különböző ázsiai, afrikai és európai népzenéket mutatott neki, meg barátjának, Czakó Sándornak. Ezeket aztán házibulikon hajnalig hallgatták, elemezték, hogy kiben milyen érzéseket és képeket indítanak el. Baráti társaságuk néhány tagjának zenekara az országos hadseregbajnokság első díját elnyerve meghívta Grandpierre-t, aki úgy vélte, céljaik kifejezésére a Vágtázó Halottkémek a legjobb név (a halottkém „a végső azonosítás emberére”, a vágtázó meg a dinamizmusukra utal).
Grandpierre kezdettől jellegzetes, különleges hatású színpadi tánccal (pogózással) lepte meg a közönséget, ami saját bevallása szerint 16 éves korában egy Liversing koncerten tört rá először, és attól kezdve védjegyévé vált. (Erre a szokatlan „mozgáskultúrára” lett figyelmes egy Beatrice koncerten Bódy Gábor is, így került be aztán Grandpierre a Kutya éji dala című filmbe.)
A Grandpierre Attila , Czakó Sándor (1956–, gitár) és Ipacs László (1956–2022, dob) által 1975-ben alapított zenekar 1976 októberében lépett fel először az István Gimnázium egyik házi rendezvényén, de a beijedt szervezők a srácokat húsz perc után lezavarták a színpadról. A rendszeres koncertezést 1980 után kezdték el. Nyolcvanas évekbeli koncertjein a VHK nemcsak az ösztönből jövő folyamatzenéjével borzolta a konzervatívabb felfogásúak idegeit, hanem sokszor színpadi megjelenésével is. Grandpierre hol fűcsomókba varrva, hol madártollba mártott testtel, hol nyers húsokkal teleaggatott trikóban, indián harci színekben pompázva tolmácsolta látomásait, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy a gyakorta külsőségek alapján ítélkező hivatal igyekezett ellehetetleníteni a zenekart. Az is igaz, hogy a VHK üzenete még a velük szimpatizálóknak sem mindig jött le, a nyolcvanas években adott koncertjeiken többen csak végtelen energialöketet, agresszív zajkeltést és féktelen body actiont láttak-hallottak-érzékeltek.
A nyolcvanas évektől azonban felfigyeltek rájuk művészvilág-berkekben. A Filmgyár K szekciójának játékos vetélkedőjén első díjat nyertek a Bizottság, az URH, a Kontroll Csoport és a Neurotic előtt. Az évtized közepétől saját Rituális Színházuk előadásaival vezették be nagyobb koncertjeiket, és a társulattal gyakran szerepeltek nagy nemzetközi fesztiválokon, elsősorban Németországban.
A nyolcvanas évek közepére a VHK a középiskolások és egyetemisták egyik kedvencévé vált. 1983-ban az ELTE bölcsészkarán az egyik hallgató a szakdolgozatát a VHK zenéjéből írta. Grandpierre Attila pedig új, mágikus népzenéről beszélt nyilatkozataiban. Miként A Vágtázó Halottkémek és a népzene című, a Műcsarnokban tartott előadásuk kapcsán megjelent kiadványban olvasható: „Zenénk sok lényegi jegyben közös a hunok zenéjével: rendkívül ritmikus, az énekesek farkasok módjára üvöltenek, s a pentaton dallamvilág. A mi zenénk mágikus, mai népzene, letisztult állapotban, belső szükségszerűségből születik folyamatosan a színpadon, folyamatában váratlan újdonságokat hoz, megráz, felkavar, megtisztít – újra teljes életre ébreszt.”
Baksa Soós Vera segítségével a VHK egyik (mai füllel amúgy érdektelen) felvétele felkerült a Fix Planet újhullámos válogatásalbumra, és az évtized derekán már rendszeresen klubturnéztak Nyugat-Európában. Miközben idehaza egészen 1986-ig gyakorlatilag indexre voltak téve, a nyugat-európai magyar kulturális napoknak egy évtizeden át állandó vendégei voltak. Zenéjükről világszerte elismeréssel írtak. 1990-ben meghívták őket a New York-i New Music Seminar-ra, ahol nagy feltűnést keltettek.
A VHK életében az 1996-ban felvett, 1997-ben megjelent Az Éden visszahódítása I. több szempontból is új korszakot nyitott: friss erők érkeztek a csapatba, és a korábbinál lényegesen szélesebb zenei skálán mozogtak. Magyar, török és görög népzenei elemeket és számtalan akusztikus hangszert alkalmaztak, illetve olyan vendégeket fogadtak, mint a bőgős Lőrinszky Attila, a hegedűs Irtl Melinda, a citerás Bólya Mátyás, valamint a teljes Téka zenekar. Különösen ez utóbbiak jelenléte volt reveláció erejű, régi magyar táncot szólaltatnak meg a VHK-tagjaival, szilajul, se látva, se hallva, csak befelé figyelve.
Az Éden visszahódítása I.-gyel ráadásul a VHK a MAHASZ Top 40-be is betört (három hónapig ott is tanyáztak), sőt, egészen a 14. helyig kúsztak fel, ami mindenképpen azt jelezte, hogy a valamikor margóra szorított csapat a kilencvenes évek derekára befutott. Talán azért is, mert ez a sámánisztikus punkzene a korábban megszokottnál rendezettebb, strukturáltabb lett, a szabad folyamatzenében helyenként kifejezetten konvencionális rock- és metálsémák jelentek meg. Ráadásul Az Éden visszahódítása I.-en – tőlük eléggé szokatlan módon – a megírt dalok kerültek az előtérbe, így a spontaneitás már kevésbé jellemezte. Vágtázásaik követhető galoppá szelídültek, szabad szárnyalásaik, senkit és semmit figyelembe nem vevő vehemenciájuk ezáltal többeket érinthetett meg.
A hamarosan trilógiává bővülő Éden-sorozat középpontjában a kozmikus erő állt, a világösztön, Grandpierre Attila életművének talán legfontosabb eleme, amely szerinte minden emberben jelen van, és amelyen a természetes kozmikus emberi élet alapul. Az eltévelyedett nyugati civilizáció és a hozzá kapcsolódó társadalmi tudat teljesen háttérbe szorította ezt a világösztönt, hogy egy természetidegen elveket is tartalmazó normarendszert kényszerítsen az emberekre. Grandpierre szerint tudatos énünket sikerült szembefordítani kozmikus énünkkel, elszakítva ezzel saját belső világunktól és a kozmosztól. Az elszakadás, a manipuláció következményeként gyakran érezzük úgy, hogy nem azt az utat járjuk, amit valójában szeretnénk, és hogy nagyságrendekkel a képességeink alatt teljesítünk. A VHK a kapcsolat újrateremtésén fáradozott, ehhez a legrövidebb út megérzésük szerint a zenén és a „magasra vivő megtáltosodáson” keresztül vezetett volna.
A Vágtázó Halottkémek kétségkívül az Éden-trilógia idején ért népszerűsége csúcsára. A sorozat harmadik része, a Naptánc után azonban elfogyott a lendület, és 1999 végére végérvényesen elfáradt a csapat. Ahogy Grandpierre ma fogalmazza: megszűnt az egészet működtető varázslat. Addig minden próbán és koncerten született valami új, attól kezdve viszont már csak a tehetetlenségi erő sodorta őket. Bő egy évig. Majd Grandpierre úgy vélte, a legtapintatosabb a VHK-val szemben úgy lehet, ha kilép.
Grandpierre Attila előbb 2005-ben megalapította a Vágtázó Csodaszarvas zenekart, majd 2009-ben a Vágtázó Életerőt, mely „VHK idéző” címmel koncertet adott a VHK tiszteletére, a fellépés anyaga lemezen is megjelent. Majd 2012-től már ismét VHK néven jelent meg az újabb nagylemez (Veled haraptat csillagot). És innentől a Vágtázó Halottkémek név újjászületett, és azóta egy EP-t (A lélek mélyén, 2016) és egy CD-t (Életzuhatag, 2019) jegyeznek, miközben továbbra is folyamatosan koncerteznek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 76–80.
 Kapcsolat:
<a href="http://vhk.mediastorm.hu/">http://vhk.mediastorm.hu/</a> <a href="https://www.facebook.com/vagtazohalottkemek">https://www.facebook.com/vagtazohalottkemek</a>

Vágtázó Halottkémek (VHK)

21. századi altepop

Borovitz Tamás

Galambos Zoltán

Korona Levente

Kohut András

Szita Csaba

Volford András

Bencze Boglárka

Molnár Anett

György Andrea

Víg Mihály (1957, Budapest) a magyar könnyűzene történetének egyik kiemelkedő dalszerző-énekese, az 1 80-as évek alternatív kultúrájának egyik főszereplője, akinek pályafutását a Balaton és a Trabant számára írt dalok mellett többek közt a Tarr Béla-filmekhez szerzett zenék is fémjelzik.
Magyarországon az 1970-es, 1980-as évek kultúrpolitikája nem igazán tűrte a punkot és az undergroundot, de ennek ellenére vagy éppen ezért megjelentek kis csoportok, amelyek dalokban, képzőművészeti alkotásokban, filmekben, performanszokban megfogalmazták rendszerkritikus gondolataikat. Ebben az időszakban a legfontosabb magyar alternatív zenét játszó együttesek - Spions, Bizottság, URH, Európa Kiadó, Kontroll Csoport, Neurotic, Vágtázó Halottkémek - közé tartozott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balaton-trabant-10031">Balaton</a> (1979 - napjainkig) és a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-balaton-trabant-10031">Trabant</a> (1980-1985) zenekar is. Mindkét formáció tagjai között ott volt Víg Mihály gitáros-énekes is. A dalszerző, aki e közeg legérzékenyebb költőjeként tűnt fel.
Budapesten született, negyedik gyermekként egy zenész családban, édesapja népzenekutató volt. Gyermekkorától kezdve érdekelte a zene és a rajzolás. A középiskolát 15 évesen otthagyta - később esti tagozaton szerzett érettségit. 16 éves korától munkával tartotta el önmagát. Az irodalom, a képzőművészet és a színjátszás iránt érdeklődő fiút a barátai vitték el a Fiatal Művészek Klubjába, ahol ismeretségeket kötött alkotókkal. Avantgárd kiállításokra járt, és ott volt a - ma már legendás - <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-spions-9809">Spions</a> zenekar 1978-as budapesti koncertjein. Ezek az élmények megváltoztatták a zenehallgatási szokásait is. A másik inspiráció számára a zenélés felé Cseh Tamás és az ő dalai voltak. Lelkesedéssel próbálta eljátszani a számait, amelyekkel ráadásul komoly sikereket lehetett aratni házibulikon, kirándulásokon.
Aztán arra jutott, hogy mégiscsak jobb másokkal együtt zenélni. 1979-ben Hunyadi Károly (1958-2023) énekes-gitárossal megalapították a Balaton zenekart. Első koncertjüket az URH-val közösen tartották 1980 szeptemberében, majd ettől kezdve rendszeresen felléptek a korszak fontosabb underground helyszínein.
2022-ben mutattak be egy dokumentumfilmet Víg Mihályról (Ott torony volt, rendező: Kécza András). A dalszerző-énekes azt meséli a filmben erről az időszakról, hogy akkoriban, amikor mindenki nagyon hangos és kőkemény volt, amikor énekelt, ő valami csendeset és halkat akart csinálni. Ezt gondolta lázadásnak. Vagy legalábbis valami egészen másnak.
1982-ben Víg és Hunyadi beszállt a Trabantba. Kezdetben egyáltalán nem koncerteztek, a „szobazenekar” dalai - Víg Mihály és Lukin Gábor szerzeményei, Méhes Marietta énekével – másolt kazettákon váltak kultikussá. Befelé forduló, visszafogott zenéjük hűen tükrözte egy nemzedék hangulatát. 1984-ben került a mozikba Xantus János Eszkimó asszony fázik című filmje. Egyetlen önálló kiadványuk ehhez az alkotáshoz kötődik: kislemezen megjelent a filmben elhangzó hat daluk. A Trabant története 1985-ben ért véget, miután Méhes Marietta és Lukin Gábor is elhagyta az országot.
Víg Mihály a Balatonnal folytatta tovább a zenélést. Számaik a 80-as években hivatalos kiadványokon nem jelenhettek meg. Ennek az időszaknak a „lenyomatához” minőségi hanghordozón csak a rendszerváltozás után, a 90-es években juthatott hozzá a közönség, amikor a Bahia több akkori felvételüket is kiadta.
1987 és 1994 között Víg Mihály - és a Balaton zenekar - felfüggesztette zenei tevékenységét. Ebben az időszakban Víg egy vallási csoport tagja lett - ez néhány hónapig tartott - majd pedig magánéleti tragédiák tartották távol őt a színpadtól.
1994-től új felállásban, de ismét játszott a Balaton. A megalakulásuk után röpke 17 évvel, 1996-ban megjelent az első stúdióalbumuk (Fény közepe a sötétség kapujában). A napjainkban is aktív zenekar több mint tíz éve azonos felállásban játszik. 2011 óta kéthetente klubkoncertet tartanak a budapesti Hunnia Bisztróban - töretlen sikerrel. 2021-ben négy lemezen jelent meg a zenekar 44 dalt tartalmazó összegző kiadványa. Ugyanebben az évben az Óbudai Evangélikus Templomban mutatta be az együttes - vonósokkal kiegészülve - Ady című albumát.
Víg Mihálynak az évek során szólólemezei is megjelentek. Cigánydalok című 1998-as kiadványán édesapja, Víg Rudolf gyűjtéseiből származó dalokat dolgozott át. 2002-ben egy Petőfi és Ady-versekre épülő hangköltészeti kiadványt jelentetett meg (Egy elfeledett műfaj avagy nincs új a Nap alatt). 2009-ben rádiójáték formájában adta elő Irimiás siralmai című meditatív daljátékát.
A verseket, novellákat, forgatókönyveket és színdarabokat is szerző Víg Mihály legnagyobb - nemzetközileg is jegyzett – sikereit mint filmzenék szerzője érte el. Tarr Béla filmjenek állandó komponistája volt, a Sátántangó főszerepét (Irimiást, a szélhámos csavargót) is ő játszotta (1994). A londoni férfi című film zenéjéért 2008-ban Az év filmzeneszerzője díjjal tüntették ki Ausztriában, az EU XXL filmfesztiválon. A torinói ló című film zenéjének megkomponálásáért 2011-ben jelölték őt az Európai Filmdíj "legjobb zeneszerző" díjára. Tarr Béla mellett más hazai rendezőkkel - Xantus János, Szabó Ildikó, Szirtes András - is dolgozott együtt, mint zeneszerző. És a sikerek hatására több külföldi felkérést is kapott filmzenék komponálására. Színészként is láthattuk őt a mozivásznon, 2021-ben két alkotásban is szerepelt (Rengeteg - Mindenhol látlak; Eltörölni Frankot).
A zenésznek, aki az 1980-85 közötti időszakot tekinti a legkreatívabb zeneszerzői-szövegírói korszakának az utóbbi években közös előadásai vannak egy másik underground-ikonnal, Menyhárt Jenővel. Dalok a Balatontól az Európa Kiadóig, a Trabanton át Baksa-Soós Jánosig.
A zenésznek, aki kompromisszumok nélkül, következetes művészi programmal viszi végig a pályafutását, a szerzeményei ma is annyira átélhetők és élvezhetők, mint negyven évvel ezelőtt. Mert nem egy adott korszakról, hanem a létezés általános kérdéseiről szólnak, így örökérvényűek.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/balatonzenekar?locale=hu_HU">https://www.facebook.com/balatonzenekar?locale=hu_HU</a>

Kapcsolatok

Malacka és a tahó

Ha felmegyünk az űrbe - Malacka és a tahó

200% - Malacka és a tahó

Szahara - Malacka és a tahó

Ernő, te cudar - Malacka és a tahó

Brazil - Malacka és a tahó

Brainstorming - Malacka és a tahó

Bruce Willis - Malacka és a tahó

Move - Malacka és a tahó

Z’Zi Labor

Vágtázó Halottkémek (VHK)

21. századi altepop

Borovitz Tamás

Galambos Zoltán

Korona Levente

Kohut András

Szita Csaba

Volford András

Bencze Boglárka

Molnár Anett

György Andrea

Víg Mihály

Kiss András

Bíró Szabolcs "Maszkura"

Torres Dániel

A sertés java

Ez már röfi!

1 deka: ZSÍR!

15 Piggest Hits

Malachúsz

Szahara - Malacka és a tahó

Move - Malacka és a tahó

Ha felmegyünk az űrbe - Malacka és a tahó

Ernő, te cudar - Malacka és a tahó

Bruce Willis - Malacka és a tahó

Brazil - Malacka és a tahó

Brainstorming - Malacka és a tahó

200% - Malacka és a tahó

Malacka és a Tahó - Interjú 2020.