Előadó

Lord

Borítókép forrása: discogs.com

Szombathelyi hard rock/heavy metal-együttes- 

Az 1970-es évek elején alakult csapat két alapítója, Sipőcz Ernő (ének) és Sütő István (dob) a fáma szerint a szombathelyi Gyöngyös áruház kirakatában látta meg az elegáns kivitelű cigarettát, innen kapta a zenekar a nevét. Kezdetben a korszaknak megfelelő rockslágereket (Deep Purple, Nazareth, később Sweet, Slade, Led Zeppelin, Kiss) játszottak, az első Lord-dal (Rakétamotor) csak 1978-ban született meg. Zenéjük folyamatosan keményedett, a tagok állandóan cserélődtek, az alapítók közül 1980-ra már csak a basszusgitáros Vida Ferenc maradt.

1985-ben Ausztriában megjelent első korongjuk (Big City Lights), a következő évben bemutatkoztak a Pulzus című műsorban (Zaklatott fények), és csak ezt követően jelenhetett meg a zenekar első magyarországi kislemeze (Akarom őt! / Tépett álom [Csakis a lényeg]). 1986 nyarán a budapesti MTK stadionban ők melegíthették a közönséget Rod Stewart előtt.

Pályájuk Gidófalvy Attila (ex-Beatrice, ex-Karthago, ex-Fáraó) 1988-as csatlakozása után ívelt felfelé, vele három új nagylemezt készítettek (Szemedben a csillagok, 1988, Ragadozók, 1989, Lord 3, 1990), melyek közül különösen az első fogyott jól (hivatalosan 65 ezer példányban kelt el), és több olyan dal (Vándor, Kisfiú) is felkerült rájuk, amely szerepelt az első, Ausztriában kiadott – időközben hiánycikké vált – LP-n. Aztán Gidófalvy Attila és Gyurik Lajos még a Lord 3 megjelenése előtt távozott, az alapítók közül az utolsó mohikán, Vida Ferenc pedig az 1991-es album (Az utca kövén) után hagyta ott a zenekart.

A folyamatosan változó összetételű együttes a kilencvenes években is rendszeresen koncertezett és adott ki lemezeket, majd egy rövid leállás után 2000 tavaszán jött a feltámadás, és újra Erős Attila–Gidófalvy Attila–Gyurik Lajos–Pohl Mihály–Vida Ferenc felállásban léptek színpadra. Aztán 2005-ben Vida ismét összekülönbözött a többiekkel, Gidófalvy pedig 2017-ben újra búcsút intett nekik. Miközben a zenekar két újabb stúdióanyagot (Kifutok a világból, 2006, Örökké, 2010) publikált, időről időre továbbra is fellépnek, a zenekar fennállásának 45. évfordulóját pedig 2016 áprilisában egy közel három órás koncerttel ünnepelték meg a Budapest Sportarénában (ebből lett a dupla Lord 45).

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 398–400.

Kapcsolat:

https://www.facebook.com/LordZenekar/

lordzenekar.hu

 

 

Frissítve: 2023-8 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János