Band/name

A hatvanas évek második felének egyik legendássá vált – kora egyik legkeményebb hangzású – zenekara, amelynek végül 2006-ban jelent meg az első nagylemeze.
Az 1964-ben alakult külvárosi zenekart kezdetben „kis Beatlesnek” nevezték, mert farmert viseltek, magas nyakú garbóval, és a Beatlest másolták.
Felállás: Túry Árpád (ének), Pintér Dénes (ének), Szendrődi Zsolt (szólógitár), Varga László (basszusgitár), Szabó Lajos (ritmusgitár), Homonnay Zsombor (dob). Szabó Lajos helyére 1966 őszén Pataki László érkezett. A dobos poszton Homonnay Zsombort előbb Balla Lajos, majd 1967 tavaszán Merczel András váltotta fel. Túry kiválásával 1967-ben kvartettben játszottak, majd jöttek a Demjén testvérek. A frontember Túry Árpádról elsőként terjedt el, hogy „kábítós”, pedig csak a zenétől jött a fellépéseken extázisba. A zenekar játszott divatbemutatókon és a balatoni hobo-hippi találkozón egyaránt.
1968 elejétől a „nagy felállásban” – Demjén Ferenc (ének, basszusgitár), Demjén István (ének), Szendrődi Zsolt (gitár), Pataki László (orgona), Merczel András (dob) – Hendrix-, Cream-, Traffic-, Nashville Teens-, Spencer Davis-dalokat játszottak a Bem rakparton és a Danuviában. 1968 végén Pataki kivált, helyére Szabó Mihály (ex-Nivram) érkezett. 1968-ban a Táncdalfesztivál-on Nagy Évát kísérték (Ez az utolsó randevúnk), de lemezfelvételen (Mi lesz velem ezután?) Koncz Zsuzsával is dolgoztak. Nyáron két hónapos balatoni turnéra indultak a Slágerhullám című ORI-műsorral, illetve az Express Ifjúsági és Diákutazási Iroda Expres Koktél című műsorában léptek fel. Jutalomként Bulgáriába utaztak vendégszereplésre.
A zenekar 1968 végén oszlott fel, amikor Szendrődi, Szabó és Merczel átigazolt az Olympiába. Szendrődi 1970-ben önállósította magát, előbb Lottó, majd Unió néven alakított együttest, amelynek 1971-ben kislemeze jelent meg (Bíborszárnyú alkonyat / Mondd el kedvesem) 1973-ban pedig Úton című dala szerepelt a slágerlistán.
Az 1965 őszéről fennmaradt koncertfelvételüket Liversing: 1965 – Rhythm and Blues Madhouse in Hungary címmel 2006 elején a Moiras kiadó dupla borítós LP formájában megjelentette.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 193–194.

Liversing

Liversing zenekari fotók

Kezdetben az ő karrierjét is Majláth Júlia zeneszerző egyengette, majd a könnyűzenei stúdióban Balassa P. Tamás tanítványa lett. Ő volt az első, aki a mozdulatlan, mikrofon mögé cövekelt előadók között megmozdult a színpadon és karaktert adott egyéniségének. A nők között az első komolyan vehető sztáralkat, aki igazi entertainerként kifejezte, megjelenítette az előadott szám érzelmi tartalmát, hangulatát. Nevét az 1965-ös Látod, ez a szerelem című dal tette ismertté. Fellépett és kislemezeket is készített beatzenekarokkal (Scampolo, Atlantis, Liversing). További slágerei: Pletykálnak rólad, Élj vele boldogan!, Pattanj fel!. 
Állandó résztvevője volt a táncdalfesztiváloknak; valamennyin indult, ám egyiken se kapott díjat. A hatvanas évek végétől a hazai showbiz ünnepelt sztárjaként a Maxim Varietében, a Kamara Varietében, a Béke Szállóban és különböző ORI-műsorokban lépett fel.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 113–114.

Mátrai Zsuzsa

A Liversing és a Dogs feloszlása után 1968 végén alakult, progresszívnak mondott rhythm and blues zenét játszó, rövid életű underground supergroup volt. Felállás: Demjén Ferenc (ex-Liversing, basszusgitár, ének), Vadnai László (billentyűsök), Tőricht György (ex-Dogs, szólógitár), Benkő Róbert (basszusgitár), Bertalan „Güzü” István (ex-Dogs, dob) és a legelején Demjén István „Százlábú” (ex-Liversing, ének). A zenekarnevet Rózsi később átadta a zalaegerszegi Cyklonból Budapestre költözött Tóth János Rudolfnak, aki más muzsikusokkal egy ideig folytatta. Mígnem Demjén Ferenc beajánlotta őt a Bergendybe.
A korábbi példákból okulva a kemény vonaltól némileg eltávolodva popos hangvételű saját dalokat is játszottak, ezek közül kettő megjelent kislemezen. 1969-ben A gárdista című daluk (B oldal: Kívánj te is nekem szép jó éjszakát) az év egyik nagy slágere volt. A Sakk-Matt elcsábította tőlük a progresszív zenéért rajongókat, a slágerbeat képviselői közé pedig szintén nem sikerült bekerülniük, így néhány hónap után feloszlottak. (Aztán a Sakk-Matt is, mely 1969 decemberéig működött.)
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 195.

Meteor

Demjén Ferenc (1946, Diósgyőr) dalszerző, énekes, basszusgitáros, a magyar populáris zene egyik kimagasló egyénisége, aki közel 60 éves zenei pályafutása alatt végig nagy népszerűségnek és elismerésnek örvend.
Egy négygyermekes családba született harmadikként. 1951-ben költöztek Budapestre, tanulmányait már itt végezte, vegyésztechnikus lett, de nem dolgozott a szakmájában. Gosztonyi János orgonaművésztől tanult zongorázni, aki gyakran elvitte őt a Zeneakadémiára, ahol orgonán is gyakorolhatott. Ebben az időben ismerkedett össze Cseh Tamással a BVSC vívószakosztályában, és hamar megtalálták a közös hangot. A barátság és a kölcsönös tisztelet évtizedeken át kitartott. A klasszikus művekben villámgyorsan haladó Demjént az angolszász beatzene távolította el a zongorától, amelynek a gitár a hangszere, és amely az első pillanattól lenyűgözte őt.
1964-ben alapította testvérével, Demjén Istvánnal a Számum beategyüttest. A nála 8 évvel idősebb Istvánnal 1969-ig minden zenekarukban együtt játszottak, Ferenc énekelt és basszusgitározott, István énekelt. Karrierjük kezdetén bátyjával közösen saját maguk készítettek gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették hozzá. Első hangfalaikat édesapjuk rakta össze. A Számum zenéjében erős Rolling Stones-beütés volt, de hatott rájuk a Shadows és a svéd Spotnicks is. Ez a kezdeti időszak igazából tánczenének számított, a közönség – amely nem kis részben munkásfiatalokból került ki – táncolni járt a koncertekre. Demjén István szervezte a zenekari dolgokat, játszottak vidéken is, nem csak pesti klubokban léptek fel.
A Demjén-testvérek 1966-ban a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dogs-6802">Dogs</a> zenekarba léptek át, amelynek a Népstadion melletti Gumigyári Klubban volt az állandó helye. Még abban az évben megjelent egy négyszámos lemezük, amelyen Demjén Ferenc első magyar nyelvű szerzeménye is szerepel, ez a Végre nálad lehetek. A koncertezéssel párhuzamosan Demjén vendéglátózott is. Míg a korai időszakban ötven forintot kaptak az együttesükkel egy estéért, a szállodák zenekaraiban százhúsz forint járt, és nem csak heti egy-két alkalommal. 1966-ban az érettségijére egy vidéki szálloda étterméből utazott vissza. A Dogs volt - a Liversing mellett - az első magyar zenekar, amelyik műsorára tűzte Jimi Hendrix dalait. És épp a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550">Liversing</a> lett az, ahová a Demjén testvérpár 1967 végén „átigazolt”. A korszak egyik legkeményebb zenéjét játszó Liversing tagjai mertek Magyarországon először őrjöngeni a színpadon. Egy sikeres korszak után 1968 végén a Demjén-testvérek kiléptek, és megalapították a rövid életű underground supergroupot, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-meteor-6817">Meteor</a>t.
Ekkorra már nagy ismertségre tett szert a zenészek körében, nem kis részben annak köszönhetően, hogy sok időt töltött azokon a szórakozóhelyeken, ahol a „szakma” is megfordult. Demjén Ferenc számára Orszáczky Jackie és Radics Béla volt a két legfontosabb zenész. És 1969-ben már együtt zenéltek Radics Bélával a nagy népszerűségű <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sakk-matt-6764">Sakk-Matt</a>-ban. Majd 1970-ben még egy rövid ideig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a>ben is énekelt, de közben a Moulin Rouge mulató zenekari árkában is zenélt és énekelt.
1970-ben Bergendy István meghívta őt együttesébe, mint basszusgitárost és énekest. Szövegíróként a Jöjj vissza vándor című dallal debütált, amelyet további slágerek követtek, Latzin Norbert és Demjén Ferenc szerzeményei. Bergendytől kapta a Rózsi nevet, amely innentől végigkíséri pályáján. A zenekar szombat esténként több ezer ember előtt játszott az E-klubban, szerepeltek a televízióban is, és ez meghozta az országos ismertséget. 1976-ban a Hanglemezgyár mindenható ura, Erdős Péter kijelentette, hogy Demjén Rózsi el van nyomva a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326">Bergendy</a>ben, ezért azt javasolta, hogy az együttes következő lemeze Demjén Ferenc-szólóalbum legyen. 1977-ben Demjén, mivel szerinte a zenekarban már túlságosan keveredtek a műfajok és nem tudtak újat hozni, valamint ő nem tudott fejlődni abban a formában, kilépett a Bergendyből.
1977-ben megjelent Fújom a dalt című önálló lemezének közreműködői gárdája egészen lenyűgöző névsor. A Bergendy zenekar mellet csak néhány - kiragadott - előadót megemlítve: LGT, Zalatnay Sarolta, Tátrai Tibor, Babos Gyula, Gőz László, Zorán, Papp Gyula. Ezen az albumon jelent meg Demjén Ferenc egyik legismertebb száma, a Presser Gáborral közösen írt Mikor elindul a vonat. Szólólemezének dalait már az 1977 őszén megalakult <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-vmoto-rock-9332">V’Moto-Rock</a> együttessel mutatta be. Demjén Rózsi mellett a V’73-ból Lerch István billenytyűs és Herpai Sándor dobos, a Ferm-ből pedig Menyhárt János gitáros rúgták be a V-Motort. És ez a négyes 11 évig együtt maradt. Játszottak az összes kelet-európai országban, koncerteztek Kanadában és Szibériában is. Aztán 1988-ban vége lett a V’Moto-Rock-nak. Demjén így emlékszik erre: „Egy kiadós vita végeztével felálltunk az asztal mellől, és a szó szoros értelmében mindenki elindult a saját feje után. Szétmentünk, de ezt nem követte sem hivatalos bejelentés, sem búcsúkoncert.” Azért 2008-ban még egyszer összeálltak néhány vidéki fellépésre és egy nagy budapesti koncertre.
1989-től indította újra szólókarrierjét. A szabadság vándora - rajta a Szerelemvonat-tal - még abban az évben megjelent. Egy kivételével minden számot Demjén Ferenc és Menyhárt János jegyez a korongon. Ezt követő sorlemezei (például: Tizenhárom, 1998; Álmok, csodák, szerelmek, 2001; Hívlak, 2003; Lelkünk most is vágtat, 2009; Túl a világvégén, 2013), és sportcsarnokokat megtöltő koncertjei mind-mind a mai napig sikeresek. A fellépésein napszemüvegben szereplő zenésznél tradícióvá vált, hogy minden évet egy nagy koncerttel zárja Budapesten, minden évben több mint tízezer néző előtt. Így lesz ez 2023 decemberének végén is. Már a címét is tudjuk az idei koncertjének: Ki marad majd a barátom?
Az évek során számos előadónak (Katona Klári, Zorán, Kovács Kati, Koncz Zsuzsa, Anita, Zalatnay Sarolta, Szűcs Judith) komponált dalokat, írt komplett lemezeket. Hallhattuk dalait filmekben (Szerelem első vérig, 1985; Szerelem második vérig, 1987; Moziklip, 1987; Honfoglalás, 1996; Sacra Corona, 2001).
Arra az újságírói kérdésre, hogy gondolt-e valaha is arra, hogy elhagyja ezt az országot, külföldön éljen és zenéljen, ezt válaszolta: „Soha nem akartam kint maradni és most sem tenném. … én ezen a nyelven beszélek, ezen énekelek és ebben az országban szeretnék még letenni valamit az asztalra. Máskülönben pedig a gyomrom sem bírja a külföldi kaját. Odakint mindig borzasztóan rossz az étvágyam.”
Elmondása szerint ő nem politizál, sem a színpadon, sem a dalokban. De a mellé a politikai vélemény mellé áll, amit a leginkább magáénak érez. Az utóbbi évtizedekben rendszeresen részt vett a Fidesz tömegrendezvényein, 2006-ban ő írta a párt kampánydalát (A Föld könnyei) is.
Számtalan elismerést kapott zenei pályafutása alatt, ezek közül a legfontosabbak: többszörös eMeRTon-díjas, Huszka Jenő-díj (1993), Artisjus-díj (2008), Budapest díszpolgára (2010), Petőfi Zenei Díj (2017), Miskolc díszpolgára (2018). Az állami kitüntetései: a Magyar Érdemrend tisztikeresztje (1996), a Magyar Érdemrend középkeresztje (2010), Kossuth-díj (2012).
Az Artisjus kétezres évek közepén készült kimutatása szerint a Magyarországon legtöbbet játszott tíz dal közül az első kettő az övé volt (Darabokra törted a szívem, Sajtból van a Hold). Több mint 800 dalt jegyez. Az eladott lemezeinek száma elérte a hárommillió példányt. Pályájának ötvenkilenc éve alatt „minden szinten” zenélt. Játszott underground beatzenekarban, vendéglátóhelyen, supergroupban és tánczenekarban. Szólókarrierje is a legjelentősebbek közé tartozik, és mindenütt hiteles tudott lenni, népszerűségét pedig a kezdetektől napjainkig sikerült megőriznie.
JBSz, HZ 
Kapcsolat: <a href="https://www.facebook.com/DemjenFerencHivatalos/">https://www.facebook.com/DemjenFerencHivatalos/</a>
<a href="https://www.instagram.com/demjen_ferenc_official/">https://www.instagram.com/demjen_ferenc_official/</a>
<a href="https://www.demjenferenc.hu/">https://www.demjenferenc.hu/</a> Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/08/cseh-tamas-kern-andras-csik-zenekar-demjen-ferenc-wellhello-zene/</a>

Demjén Ferenc

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

A hatvanas évek vége, hetvenes évek eleje fontos időszak a hazai populáris zene történetében. Sorra bukkantak fel az underground bandák (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mini-6779">Mini,</a> <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550">Liversing</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-dogs-6802">Dogs</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-meteor-6817">Meteor</a>), a stílusokra bomló zene új sztárzenekarokat dobott felszínre (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-sakk-matt-6764">Sakk-Matt</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a>), kísérletek történtek a jazz és a rock összeházasítására (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-rakfogo-7004">Rákfogó</a>, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">Syrius</a>). Ráadásként radikális előadás- és magatartásformák (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kex-6750">Kex</a>) és új közérzeti hangvételű dalok (<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cseh-tamas-6979">Cseh Tamás</a>) születtek.
Az 1968 és 1973 közötti időszak nálunk is kedvezett a kísérletező kedvű zenéknek. Ez az az időszak, amikor az irodalmi élet is erjedésnek indult. Megjelent az Üvöltés című beatantológia, hozzáférhetővé váltak a beatirodalom alapművei, Kerouac, Salinger, Ferlinghetti, Corso és Ginsberg alkotásai. Miközben a Modern Könyvtár sorozatban pedig sorra hozták ki a kortárs irodalom legjobb alkotásait, köztük Szolzsenyicin Ivan Gyenyiszovics egy napja című lágerregényét, amely az első magyar nyelven olvasható tudósítás volt a szovjet gulág rémségeiről (bár a művet később bevonták a könyvesboltokból). Megjelent egy új írónemzedék (Bereményi Géza, Csörsz István, Csaplár Vilmos), új életeszményeket igenlő novellákkal.
Ekkoriban indult be az új gazdasági mechanizmus, melynek vitái során addig megdönthetetlennek hitt ideológiai dogmákat kérdőjeleztek meg és vetettek el. Azz egyetemeken terjedtek az új baloldal nézetei, Marx mellett Mao és Marcuse neve is egyre gyakrabban szóba került a vitaesteken, valamint hódítani kezdett a Che Guevara-kultusz.
1968-tól az utcakép is átalakulóban volt. Feltűntek az első szakállas, Krisztus-arcú, zászlóhajú, ölelkező fiúk és lányok, a magyar hippik. Az iskolákban, munkahelyeken is egyre többen hordtak hosszabb hajat, farmert, egyre gyakoribb beszédtéma volt, hogy mi történik a nagyvilágban, a külföldi fesztiválokon, a prágai, párizsi, San Franciscó-i tüntetéseken. Az Egyetemi Színpad vitafórumain, a színházhoz közeli Kárpátiában, az Apostolokban, a klubokban kisebb-nagyobb társaságok vitatták meg az eseményeket, és ennek nyomán felerősödtek a radikális nézeteket valló, nálunk is változásokat sürgető, egyetemi reformokat, társadalmi átalakulásokat követelő hangok.
Cikkek, tanulmányok íródtak, felméréseket végeztek, a beat társadalmi ügy lett. Az Illés és más beatzenekarok filmek tucatjaiban szerepeltek, Kovács Katit számos filmszerepéért 1969-ben Az év filmszínésznőjének választották. Lakner László és Gyémánt László bemutatta jazz és beat ihletésű festményeit. Az írói műhelyekben készültek a hamarosan megjelenő regények, Czakó Gábor Megváltó-ja, amelynek hősét a Kex énekeséről, Baksa Soós Jánosról mintázta a szerző, Maróti Lajos Hippi akvárium-ja és a talán máig legjobb magyar beatirodalmi alkotás, Csörsz István Sírig tartsd a pofád című dokumentumregénye, amely az új ifjúsági szubkultúra mélyrétegeibe kalauzolta el az olvasót.
A beat eközben kapcsolatba lépett a társművészetekkel, illetve a népművészettel, és nemcsak társadalmi, hanem egyre jelentősebb művészi jelenséggé vált. Kapcsolódása nálunk is új előadásformákat teremtett, amelyek szokatlanságukkal, újdonságukkal, radikalizmusukkal ugyancsak kivívták a hivatalos szervek nemtetszését. Ahogy egy későbbi interjúban Bródy János megfogalmazta: „Az új mozgalom és a vele párhuzamosan terjedő művészi irányzatok sok tekintetben megtagadták az európai kultúra addigi eredményeit. Nem fogadták el a fennálló művészeti struktúrát, az ízlésvilágot, a klasszikus tekintélyeket, az akadémikus művészetet. Új műfajokat, új kifejezési formákat kerestek és találtak. Mindez legerőteljesebben a zenében jelentkezett és egész sor új minőséget hozott létre, amik semmiképpen sem voltak összeegyeztethetők a hagyományokkal”.
Az új magatartásformák, jelenségek, életminőségek feltérképezésére kísérletet tett a kritika és a szociológia. Először az Élet és Irodalom 1968. április 20-i számában Vitányi Iván ismertette, elemezte a beat címszóval összefoglalható jelenséget, majd szakfolyóiratokban, heti- és napilapokban is megjelentek a témával foglalkozó cikkek, és az új törekvések – elsősorban a dalaikba a népzenét is integráló Illés – mögé felsorakozott, a reformokkal szimpatizáló, változásokat sürgető értelmiség egy része. Vitányi Iván, Heller Ágnes, Konrád György, Kenedi János, Losonczi Ágnes és mások írásaikban igyekeztek rámutatni, hogy a felszíni, divatjelenségek mögött valójában komoly társadalmi problémák, kielégítetlen szükségletek, nemzedéki ellentétek, különböző világszemléletek húzódnak meg. A beat csupán tünet, amely születésével, létezésével és népszerűsödésével arra utal, hogy a társadalom életében valamilyen fontos változás történt.
Miközben a hatvanas évek végén sorra bukkantak fel az underground bandák (Mini, Liversing, Dogs, Meteor), a stílusokra bomló zene új sztárzenekarokat dobott felszínre (Sakk-Matt, Tűzkerék), kísérletek történtek a jazz és a rock összeházasítására (Rákfogó, Syrius), illetve radikális előadás- és magatartásformák (Kex) és új közérzeti hangvételű dalok (Cseh Tamás) születtek.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 170–171.

Klasszik underground

Túry Árpád

Demjén István

Pataki László (1946, Pilisvörösvár) billentyűs, zeneszerző, aki a magyar progresszív rock és jazz-rock történetének legfontosabb zenekara, a Syrius tagja volt 1968 és 1974 között.
Első jelentősebb együttese a<a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550"> Liversing</a> volt, ahol 1966-tól játszott – többek között a Demjén-testvérekkel, Ferenccel és Istvánnal együtt. A Liversing volt abban az időszakban az egyik legkeményebb hangzású és legnépszerűbb zenekar a budapesti klubéletben.
1968-ban lett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-korai-6713">korai Syrius</a> tagja. Az akkoriban slágerzenét játszó formációban a billentyűs Pataki László kezdett el kísérletezgetni, és próbált szokatlan dolgokat beletenni a szokásos zenei sablonokba. A Fáradt a Nap volt az első szám, amit a Syriusnak írt, mégpedig az 1969-es táncdalfesztiválra.
Baronits Zsolt 1970-ben újjászervezte zenekarát, és ekkor állt össze a „nagy ötös”, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-klasszikus-6771">klasszikus Syrius</a>. Pataki László volt az, aki kialakította az új koncepciójú együttes zenei arculatát. Egyetlen hivatalos nagylemezük volt, az 1971-ben Ausztráliában felvett Devil’s Masquerade, amely később idehaza is megjelent, immár magyar borítóval (Az ördög álarcosbálja). Az albumon szereplő zenék többsége a Hammond orgonán és zongorán játszó Pataki László szerzeményeként van feltüntetve a borítón.
A klasszikus Syrius végét az jelentette, hogy Ráduly Mihály, a zenekar egyik fúvósa 1973-ban Amerikába távozott, Orszáczky Jackie basszusgitáros-énekes pedig 1974-ben Ausztráliába disszidált.
Pataki László 1974-ben még tagja volt az ismét újjáalakuló <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-kesoi-89141">késői Syrius</a>nak, de aztán még abban az évben elhagyta a formációt és Ausztriába ment zenélni. Ezt követően évtizedeken át ingázott Bécs és Budapest között.
A „nagy” Syrius egykori tagjai - már Baronits Zsolt nélkül - még utoljára adtak egy nagy sikerű koncertet 2001-ben a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Orszáczky, Pataki és Ráduly hazajött a fellépésre, amelyen ott volt Veszelinov András dobos, valamint Tátrai Tibor is, aki 1972-től gitározott a Syriusban.
A klasszikus Syrius két élő tagja, Pataki László és Ráduly Mihály elhatározta, hogy megmenti a nagy korszak emlékeit. Támogatnak olyan formációkat (Zappa-Syrius Emlékzenekar, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-syrius-legacy-8297">Syrius Legacy</a>) amelyek bemutatják a fiatal, igényes muzsikát kedvelő generációnak azt a Zenét, amely valaha kitöltötte az ő életüket.
HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102">https://www.facebook.com/laszlo.pataki.102</a>

Pataki László

Merczel András

Szendrődi Zsolt (1943-2014) a magyar beatkorszak egyik legendás együttesének, a Liversingnek volt a gitárosa, majd ezután az Olympia zenekar tagja lett. Őt tartják a hatvanas évek egyik legkiválóbb hazai szólógitárosának.
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola hegedű-zongora tanszakán végzett. 1963-ban gitárosként alapító tagja volt a Shouters együttesnek, amely aztán 1964-től <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-liversing-6550">Liversing</a> néven folytatta. Óbudán a Lajos utcában, majd Zuglóban a Danuviában volt állandó klubjuk.
A zenekar botrányokat kavart azzal, hogy tagjai a 60-as évek közepén hosszú hajat és farmert hordtak, Rolling Stones- és Yardbirds-számokat játszottak, és a zene ritmusára a Liversing zenészei mertek először őrjöngeni a színpadon. Akkoriban a legkeményebb zenét nyomták idehaza, és nekik volt az egyik legkeményebb rajongótáboruk. Az Ifjúsági Parkban ezrek taposták egymást egy-egy Liversing-koncerten. 1967-ben azzal is beírták nevüket a magyar rocktörténetbe, hogy állítólag először ők játszottak itthon Jimi Hendrix-dalokat. De a népszerű együttes tagjai csak álmodhattak arról, hogy bejussanak a rádióba vagy a hanglemezgyárba, mindössze kísérőzenekarként készíthettek pár felvételt. Nem az akkoriban elvárt zenei irányzatokat követték, ők nem is gondolkodtak abban, hogy magyar nyelvű dalokat írjanak.
Szendrődi Zsolt - akinek gitártudását Radics Béláéval emlegették együtt - volt az egyetlen, aki mindvégig tagja volt a Liversingnek, amely 1968 végéig létezett. 1969 elején Szendrődi két zenésztársával együtt átigazolt Horváth Charlie csapatába, az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-olympia-6820">Olympia</a> együttesbe, ahol a gitáros 1970-ig játszott, majd önállósította magát. Megalapította az Unió együttest, ők már megjelenhettek - két kislemezzel és fél tucat rádiófelvétellel. 1973 egyik nagy slágere volt Úton című daluk, Szendrődi Zsolt énekével.
Utolsó nekifutásként az Unióból - szinte észrevétlenül - Lottó zenekar lett, de az áttörés ezúttal is elmaradt. A gitáros 1974-ben szakított az aktív muzsikálással, egyre inkább magába fordult, az életében rengeteg problémája volt. 1978-tól zeneszerzőként próbálta kiírni magából azt, ami szinte a kezdetektől megvolt benne.
Egykori zenésztársa, a Liversing énekese, Túry Árpád 2016-ban azt mondta róla, hogy Szendrődi nagyon rosszul viselte zenekara lemezgyári mellőzését. Mindent megpróbált, hogy sikerrel járjon, de hiába, a végén lelkileg teljesen tönkrement, és élete végéig a pszichiátrián élt. 2012-ben egy nosztalgia fellépésen egyetlen szám - egy Yardbirds-blues - erejéig még színpadra lépett az alkalomra összeálló Liversingben, aztán 2014-ben, 71 éves korában elhunyt a zenész, akinek - az egykori szem- és fültanúk állítása szerint - gitárjátéka igazi élményszámba ment, és Angliában érezhették magukat az őt hallgatók.
HZ

Szendrődi Zsolt

Homonnay Zsombor

Szabó Lajos

Pintér Dénes

Varga László (basszusgitár, Liversing)

Liversing: 1965 – Rhythm and Blues Madhouse in Hungary

Liversing: 1967 - Magnetic Depths And Electric Heights

Mondd el kedvesem

Bíborszárnyú alkonyat

Bem rakpart, Rockpart, Bem6. Bem Rockpart - mind Budapest egyik legmeghatározóbb közösségi terének megnevezései. Ómolnár Miklós és Rózsa Péter könyvet írt róla (Bem-rockparty), feltűnt A Szép leányok, ne sírjatok című film jeleneteiben is, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-torok-adam-6780">Török Ádám</a> pedig a Bem Rockpart 6 című dalban invitál az Andrássy-palotából lett szórakozóhelyre: „Nálunk összejön a sok jó barát. /Nálunk bőrdzseki a jó kabát. /Nálunk az idő úgy elszalad. /Vár az ősrégi Bem Rakpart 6." 
Az Andrássy Gyula gróf kérésére 1878-ban építettet villa budai rezidenciának készült, a későbbiekben kórházként, és fegyvergyárként működött, 1966-ban pedig az alsó két szintje művelődési házzá avanzsálódott Kuhajda Istvánné vagy ahogy mindenki ismerte, Margó néni igazgatósága alatt. Mindenki „Margó nénije” tekintélyt parancsoló, de vaj szívű asszony volt és nem ismert lehetetlent. Szívügyének érezte a fiatal tehetségek felkarolását és lehetőséget adott azoknak a zenekaroknak is, akik eltértek a megszokottól. 
Bár a nyitónap nem sikerült túl ígéretesre, ugyanis az <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-atlantis-6500">Atlantis</a> zenekar nem érkezett meg a koncertre, a hely nagyon hamar a fiatalok kedvelt szórakozóhelyévé vált. A progresszív, hard rock és a beatkoncerteknek is otthont adó Bem-rakpart a ‘70-as és ’80-es évek években virágzott leginkább: a kezdetekben fellépett itt többek között a Kék Csillag, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-radics-bela-6263">Radics Béla</a> és a Sakk Matt, de ide járogatott Török Ádám és Závodi János is a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-mini-6779">Mini</a> zenekar megalapítása előtt, később pedig itt alakult a Mini klub is. 1969. szeptemberében az együttes teltházas koncertet adott, amiről Török így mesélt: „1969. szeptember 15-én, teltházas koncerttel mutatkoztunk be a Bemrockparton, négy kanyart játszottunk. Szóval saját klubunk lett, mint a nagymenőknek, pedig a tojáshéj még a hátsónkon volt”. A Liversing, a Kex, az Illés, a Syrius, a Rákfogó, a Tolcsvay Trió mind többször felléptek itt, a 90-es évektől pedig megjelentek a világhírességek (Frank Zappa, Jethro Tull) is.
A free- és avantgárd jazz, az opera és a tánc műfajában alkotók is helyet kaptak a klubban. A koncertek mellett filmklubok, előadások, táncházak, vitaestek, tehetségkutatók tarkították a programot, így a zenészek mellett számos más művészeti ág képviselője is a Rockpart vendége volt, így Tandori Dezső, Latinovits Zoltán, Örkény István, Devecseri Gábor, Weöres Sándor is megfordult a helyen. 
A kétezres évek újabb változásokat hoztak, az épületet társasházzá nyilvánították, így a Bemrockpart-ban csak akusztikus koncerteket lehetett tartani, 2019-ben azonban a klub egy búcsú bulit követően végleg bezárt. 2021 februárjában a művelődési ház a Krisztina tér 1-be költözött és Márai Sándor Kulturális Központ néven működik tovább. 
BBB