Előadó

Little G. Weevil

Szűcs Gábor (1977, Budapest), alias Little G. Weevil egyike a legjobb bluesmuzsikusoknak, aki hosszasan élt és alkotott a műfaj őshazájában, az Egyesült Államokban

Szűcs 1998-ban tűnt fel a Palermo Boogie Gang volt énekese-szájharmonikása, Szabó Tamás csapatában, a Spo-Dee-O-Dee-ban. Két sikeres albumot (Drinking Wine Spo-Dee-O-Dee, 1999, Boogie Woogie Barber Shop, 2000) készített velük, évente több száz koncertet adtak, de a zenekar kereteit idővel Szűcs már szűknek érezte, ezért 2001-ben megalapította saját együttesét, a Pure Bluest. Amolyan igazi hazai blues szupergroup jött ezzel létre, hisz a gitáros-énekes mögött a Palermo Boogie Gang egykori, idővel legendássá nemesedett ritmusszekciója, Kepes Róbert (basszusgitár) és Mezőfi István (dob) adta az alapot, a zongora/orgona mögött pedig generációja legtehetségesebb billentyűse, Nagy Szabolcs ült.

A Pure Blues kétségkívül az ezredforduló egyik legjobb hazai bluesbandája volt, rendszeresen szerepeltek a honi és nemzetközi fesztiválokon. Végül 2004-ben jelentették meg az első (és azóta egyetlen) CD-jüket, melyen Szűcs Gábor mintegy tisztelegni akart az őt inspiráló elődök előtt. Kedvenc kilenc dalát játszotta fel rá, némiképp megdolgozva őket, plusz két sajátot tett melléjük, s ezzel a hazai bluesfelhozatal egyik legerősebb és legszerethetőbb albumát tette le.

Little G. Weevil azonban ezzel a koronggal idehaza nem találta meg számításait, így lemez megjelenése után nem sokkal a műfaj őshazájába, az Egyesült Államokba költözött, ahol – miközben civil munkákból tartotta el magát – évek kitartó munkájával, mondhatni, befutott. A 2008-as Southern Experience-t az Egyesült Államokban, Európában és Kanadában is bemutatta, a 2011-es The Teaser-t a neves brit Mojo magazin az év tíz legjobb albuma közé választotta, 2013 januárjában pedig megnyerte a Blues Foundation International Blues Challenge versenyét szóló/duó kategóriában. Azóta további öt remek hangulatú és színvonalú CD-t (Moving, 2013, Three Chords Too Many, 2016, Something Poppin, 2017, Back In Alabama, 2018, Play On, 2020) jelentetett meg.

JBSz

 

Az előadó weboldala: https://gweevil.com/

Az előadó Facebook-oldala: https://hu-hu.facebook.com/littlegweevil/

 

Frissítve: 2023-9 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok