Előadó

L’art pour l’art Társulat

Borítókép forrása: MTVA, Nemzeti Fotótár

A popparódiák történetében külön vonulatot képviselnek az angol abszurd humor hazai meghonosítói.

A L’art pour l’art Társulat „jogelődje”, a Laár pour Laár Társulat ötlete egy KFT koncerten merült fel, ahol Laár András a dalok között nem hagyományos összekötő szövegeket mondott, hanem szellemes, groteszk, abszurd verseit szavalta. Mire Galla Miklós felvetette, hogy ezekre építve hozzanak létre egy abszurd színházi estet. Ehhez hívták társnak Dolák-Saly Róbertet, majd Bálint Beát, mondván, egy nő is erősítse a társulatot.

A formáció 1986. május 21-én mutatkozott be a Pinceszínházban. Ezt követően klubokban, egyetemi színpadokon lépett fel frenetikus sikerrel, mert teljesen új színt hozott a hazai humor és a színjátszás területén. Főleg az angol abszurd humorból merítettek, de saját szófacsaró ötleteik is igen újszerűen hatottak. 1988-ban Bálint helyére Nagy Natália került a csapatba. Az együttes akkor lett országosan népszerű, amikor 1991-ben bemutathatták a Vastyúk is talál szeget című műsorukat.

Ettől kezdve évekig a legnépszerűbb sztárok közé tartoztak, előadói stílusuk, látásmódjuk, szóvicceik, valamint a Besenyő család című abszurd televíziós szappanoperájuk milliós nézettséget biztosított számukra. 1996 végén szakmai nézeteltérések miatt Galla Miklós, majd 1997-ben Nagy Natália is kilépett a csapatból, de a helyükre érkező Pethő Zsolttal (Satöbbi), majd az addig íróként közreműködő Szászi Mónival töretlenül folytatta működését a társulat.

A L’art pour L’art Társulat nevéhez fennállása eddigi harminchárom éve alatt tizennyolc önálló színházi est fűződik. A legutóbbit Mintha elvágták vol címmel mutatták be. Dalaikból a kilencvenes években négy CD (Vastyúk is talál szeget, 1995, Lila Liba, 1996, Winnetou, 1997, A három testőr és a jeti, 1999) jelent meg.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 412–413.

Frissítve: 2024-1 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János