Előadó

Kormorán

Borítókép forrása: Kormorán Zenekar /Facebook

Versmegzenésítésekkel, illetve a környező országok népdalainak átdolgozásával kezdte pályafutását az 1976-ban megalakított Kormorán, amely kezdetben a Sebő- és a Kaláka-hagyományokat próbálta meg egyesíteni. A zenekar – Koltay Gergely (1952, fúvós hangszerek), Kiss Gábor (bőgő), Szunyogh Xavér (hegedű), Poliviosz Karajannopulosz (gitár, dob, buzuki), Grigorisz Papadimitriu (gitár) – a 25. Színház együtteseként a Holdfényt vetettem című műsorával mutatkozott be a közönségnek, és egy-egy gondolat köré csoportosítva, albán, lengyel, görög, török, délszláv és magyar népzenei motívumokat felhasználva „végigkalandozták” a magyar irodalmat, Csokonaitól Nagy Lászlóig. 1977-ben Egyforma szó a szánkban címmel újabb koncertprogramot állítottak össze, rendhagyó irodalomórákat tartottak, de zenéjükben még mindig az akusztikus megszólalás volt a döntő. Az 1978-ban, a Várszínházban bemutatott Békeviselt nemzedék című műsorukban azonban már a rock stílusjegyei is fontos szerepet kaptak. 

Bár az együttes több színházi produkcióban is közreműködött, mindinkább egy sajátos zenei világot képviselő koncertzenekarrá alakultak át. A sorozatos tagcseréken átesett csapat a nyolcvanas években sem volt képes áttörni e falakat, pedig számos fontos színpadi produkciónak (Kőműves Kelemen, István, a király) ők adták a zenei hátterét, a Hobo Blues Bandből kivált Deák Bill Gyulával is sokat koncerteztek, lemezfelvételeket készítettek. Az 1990-ben elkészült Rockqiem egy széteső és útját kereső Kormoránt mutatott, és a Koltay Gergely vezette, teljesen kicserélődött csapat ezután deklaráltan „zenei-nemzeti közszolgálatot képviselő zenekar” lett. 

JBSz

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar folk története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2013, p. 102.

Kapcsolat: https://www.facebook.com/kormoranzenekar/photos?locale=hu_HU

 

Frissítve: 2024-4 , Jávorszky Béla Szilárd