Az 1980-as évek budapesti undergroundjának egyik legfontosabb zenekara.

A gimnáziumi barátságból indult, 1980 nyarán formálódott, de csak szilveszterkor a Wahorn-stúdióban debütáló társulat energikus, punk-rockos zenekarként indult. Pomázon mindenkit meglepett a produkciójuk és Nagy Feró állítólag az egész zenekarát levitte az egyik Kassák-bulira, hogy „tanuljanak”. Majd Bárdos Deák Ágnes révén megjelent körükben Müller Péter, hozta az ötleteit és a szövegeit, s az új számok (például A zene mindenkié, A rock and roll egy állat) már ezekre készültek.

Müller személyében egy rendkívül agilis, gyakorlati dolgokban is tapasztalt és dörzsölt tag került közéjük, aki minden tekintetben átalakította és kibővítette a lehetőségeiket. (Ez mindenekelőtt a filmmel kapcsolatos munkákra vonatkozott: Müller Mi jut eszedbe az énekesnőről című főiskolás filmjének főszereplője Bárdos volt, és a zenekar többi tagja is szerepelt benne.)

A nagyobb nyilvánosság előtt 1981. szeptember 27-én a Budai Ifjúsági Parkban – a Hobo Blues Band előzenekaraként – már ebben a felállásban, és az új dalokkal mutatkoztak be, a bluesrajongók viszont igen heves ellenérzéssel fogadták őket. Az első sorok végig kiabáltak és köpködtek, mire Bárdos Deák Ágnes visszakiabált és visszaköpött, és ez nem feltétlen segítette a helyzetet. Valójában mindenki megkönnyebbült, amikor a Hobo Blues Band végre színpadra lépett.

Többszörös tagcserék, kibeszélések és három hónapnyi intenzív próba után 1982 februárjában vadonatúj programmal tértek vissza a koncertpódiumokra. Ebben az időszakban születtek meg talán a legfontosabb Kontroll-dalok: Besúgók és provokátorok, A félelem háza, Jöjj drágám!, Ma háború van, holnap béke, Kis piros bombázó, Ez a fajta már kihalt.

Kétségkívül ebben az évben értek a csúcsra. Új otthonukban, a mátyásföldi Ikaruszban tudták megvalósítani azt, amire igazán már a kezdetekről törekedtek: a zene, a látvány, a színház, a hang- és a fénytechnika harmonikus egységét. A Zeneakadémiára járó Hajnóczy Csaba dalszerzői kreativitása, Bárdos és Kistamás amatőrszínházas múltja, illetve Müller filmes ambíciói és a szinte csapattagnak tekintett két technikus, Lehoczky László és Kóczán Károly révén jöhetett létre az a produkció, melynek igazi premierjét 1982. február 28-án az Ikaruszban tartották. Ekkortól kezdtek el plakátozni is (tervezés: Kistamás László),

Az év folyamán folyamatosan koncerteztek. A legemlékezetesebb bulit júliusban Gödöllőn, a művelődési ház udvarán a Bizottsággal közösen adták, „Kontroll a Bizottság előtt, Bizottság Kontroll alatt” címmel. Wahornék a színpadon elhelyezett asztaloknál ülve, kommentárokkal tűzdelték meg Hajnóczyék dalait, míg a kontrollosok párokban inzultálták a Bizottság előadását, mint műszaki karbantartók, orvosok, belügyesek és tanácsiak. A hatalmas sikerű koncert végén pedig a két zenekar közösen adta elő a Nem vagyok ideges, fő a nyugalom című régi slágert.

Néha eléggé komikus helyzetek alakultak ki koncerteken. Az egyik Ikarusz-beli bulin a frissen elhangzó Besúgók és provokátorok című daluk közben például, amikor Müller elkezdte énekelni, hogy „a magunk módján mi is figyeltetünk, aki előttetek áll, aki mellettetek áll, aki mögöttetek áll, az a mi emberünk”, bizony egyesek elkezdtek ijedten forgolódni. De a koncertek betiltására a Kontroll Csoport csak kétszer került sor: egyszer hiába utaztak Miskolcra, nem engedték fellépni őket, egy Kassák-beli koncert szintén elmaradt – ezért kellett később különböző álneveken (Antibaby, Ági és a Fiúk) fellépniük. Meg amikor Bárdos Deák Ágnes az egyik fellépésükön beszólt a rendőröknek, akkor Müllerrel együtt bevitték az őrsre, meg járhattak utána kihallgatásra. De ennél több sosem történt.

A Kontroll Csoport az 1982/83-as klubszezonban a diák-értelmiségi körben már mitikus, bálványozott zenekarnak számított. A tömegkommunikáció és sajtó viszont alig vett tudomást a létezésükről. Bár az év végén a Hanglemezgyár képviseletében Wilpert Imre már azt nyilatkozta, hogy zenéjüket érdekesnek találja, s tárgyalni fog velük, végül ebből sem lett semmi.

„Amikor a Bizottság Start-közelbe került, tőlük megtudtuk, hogy a legfőbb illetékesnek, Wilpert Imrének lényegében fogalma sincs rólunk – emlékezett vissza a nyolcvanas évek közepén írt, de ki nem adott tanulmányában Hajnóczy Csaba. – Így bemutattuk neki az 1981-es demoanyagunkat, amiről személyes találkozásunkkor, 1982. decemberében rendkívül lelkesen nyilatkozott. Három lehetőséget ajánlott: kislemezt azonnal, közös nagylemezt az Európa Kiadóval (ezt javasolta a legmelegebben), illetve önálló album. Mi az utóbbit választottuk. A 20 számot egy tanácsadó Bizottság bírálta el, amelynek többek között Presser, Bródy, Victor Máté és Göczey Zsuzsa volt a tagja. Hivatalos véleményt sosem kaptunk. Wilpert Imrével még egyszer találkoztunk, 1983. áprilisában. Beszélgetésünknek ekkor egyetlen kézzel fogható konzekvenciája volt: várni kell. Április 30-án az Egyetemi Színpadon a közönség soraiban felfedeztük Bors Jenőt és Erdős Pétert. Ennek eredménye lehet, hogy Wilpert júniusban egy magánbeszélgetés során azt mondta, hogy egyelőre jobb hallgatni a dologról. Bors Jenő ugyanis nehezményezte, hogy a koncert anyaga nem fedte a demo-kazettáét.”

A Kontroll Csoport nagylemezének ügye persze később sem mozdult előre. Pedig a nyolcvanas évek underground zenekarai közül a legösszetettebb, egyben legnyitottabb zenéje kétségkívül nekik volt. A punktól a sanzonon át a repetitív zenéig mindenféle műfajból merítettek és mindenféle műfajban írtak dalokat. A leginkább eklektikus repertoárral rendelkeztek, de egyben az egyik legegyedibb hangvétellel is.

Nem meglepő, hogy amikor 1983 nyarán feloszlottak, a legtöbb életerős hajtás (Kampec Dolores, Balkán (Fu)Tourist, Sziámi Sziámi, Ági és Fiúk, Keleti Fény) ebből a csapatból sarjadt.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 58–63.