Band/name

Kertész Kornél (1910–1983) zongorista, jazz-zenész, zenetanár.
1928 és 1931 között a Zeneakadémián tanult zongorázni (Stefániai Imrétől) és zeneszerzést (Siklós Albertnál). Glenn Miller, Artie Shaw, Benny Goodman és Stan Kenton muzsikájának hatására kötött ki a jazz mellett. Ugyanakkor foglalkoztatta Bartók, Hindemith, Stravinsky, Honegger zenéje is.
Több mulatóhelyen zongorázott, részben egyedül, részben zenekarral. Így a Savoy Bárban, 1958-tól az Astoria Szálloda bárjában muzsikált, ahová többek között Gonda János, Pernye András és Garay Attila is eljárt az Astoria Quartet miatt (Kertész Kornél zongora, Káldor Péter vibrafon, Rahói Ernő bőgő, Várnai Tibor dob).
Az ötvenes évek végére váltak  rendszeressé váltak a jam sessionök, melyek az új jazzgeneráció legfontosabb összejöveteie lettek. Egyrészt a jelenlegi Centrál Kávézó helyén található Metró Klubban, másrészt az Oktogonon a mai Burger King helyén működő Savoyban, harmadrészt az Astoria pincebárjában. Utóbbi két helyre a később a Dália Klub elindításában  elévülhetetlen érdemeket szerzett Kertész Kornél szervezte az örömzenéléseket, melyek kizárólag szájhagyomány útján terjedtek, de roppant hatékonysággal, hisz tódultak rá a zenészek és az érdeklődő civilek. S ezeket az eseményeket látva és átélve sokaknak lehetett az a furcsa érzése, mintha Magyarországon ténylegesen lenne jazzélet.
Miként Turi Gábor Azt mondom: jazz című 1983-as könyvében Kertész Kornél nyilatkozta „Az ötvenes évek végén még az Astoriában is volt konfliktusom. Minden szerdán jazz sessiont rendeztünk a zenésztársakkal, amit a közönség nagyon szívesen fogadott. Az Astoria engedélyezte. Egyik alkalommal odajött hozzám egy illető és felszólított: Kornél, ha itt szerdán jam session lesz, vedd tudomásul, hogy rendőrkordont  vezényeltetek ki. (…) Az üzletvezetővel behívattak a kerületi tanács szabálysértési előadójához, aki megkérdezte, hogy miről van szó. Elmagyaráztuk neki a jam session lényegét, hogy ezért nem kapunk  pénzt, és a többi, de láthatólag nem értette. Azt válaszolta, majd ítéletet hoz, ha megkapta a bővebb információkat. Mint később hallottam, az Astoriát megbüntették 500 forintra, engedély nélküli  műsortartás címén.”
Kortész Kornél 1962-től megszűnéséig vezette a Dália Jazz Klubot. 1967-ben felhagyott az aktív zenéléssel, attól kezdve az oktatásra (Bartók Béla Zenei Szakközépiskola) koncentrált.
JBSz

Kertész Kornél

Kertész Kornél fotók

Zongorista, zenepedagógus, zeneszerző. A jazztanszak megálmodója és létrehozója
A hazai jazzélet egyik doyenje. Halk szavú, megfontolt, akkurátus ember, aki egész életében küzdött a műfaj magyarországi meg- és elismertetéséért. Zeneszerző, zongoraművész, zenetudós, szervező és nem utolsósorban pedagógus. Az általa 1965-ben létrehozott jazztanszakon nemzetközi díjas muzsikusok sora végzett.
A Zeneakadémián 1958-ban – Szabolcsi Bence és Bartha Dénes tanítványaként – előbb zenetudomány szakon diplomázott, majd 1961-ben – Solymos Péter és Horusitzky Zoltán tanítványaként – elvégezte a zongoraművész-tanárképző szakot is. Ezt követően került a Magyar Hanglemezgyártó Vállalathoz, ahol zenei rendezőként 1964-ig dolgozott. S mindenekelőtt beindította a műfajtörténeti jelentőségű Modern Jazz lemezsorozatot. Ennek első albumát akkori zenekara, a Qualiton jegyezte. 1965-ben és 1972-ben Ausztráliában vendégszerepelt, miközben folyamatosan koncertezett és tartott előadásokat, kurzusokat Európa-szerte.
Zeneszerzőként elsősorban jazzdarabokat komponált, de emellett számos filmzenét, pantomim- és balettzenét, valamint szimfonikus jazzművet is írt.
1965-ben megszervezte, és 1998-ig vezette a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakát. A műfaj ekkor kapott első ízben helyet az állami zeneoktatásban. 1990-ben a tanszak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékévé alakult át.
1972–1984 között a Nemzetközi Jazz Föderáció alelnöke volt, 1984-től az oktatási ügyeket intézte. Létrehozta, majd vezette az 1990-től 2000-ig működő tatabányai Nemzetközi Kreatív Zenepedagógiai Intézetet. 1990–1991 között a Magyar Jazz Szövetség elnöke, 1991 óta örökös tiszteletbeli elnöke. 1994–1998 között a Zenetanárok Társaságának elnöke volt. Jelenleg alkalomszerűen ad hangversenyeket szólóban vagy trióban (Berkes Balázzsal és Kőszegi Imrével), komponál, tanulmányokat és szakcikkeket ír, valamint a Zeneakadémia Doktori Iskoláján tart kurzusokat.
Munkásságáért 1974-ben Erkel-díjat, 1992-ben Szabó Gábor-díjat, 2011-ben Pernye András-díjat, 2012-ben pedig Széchenyi-díjat kapott.
Albumai: Modern Jazz I (1963), Sámánének (1975), Vonzások és választások (1980), Keyboard Music (Kruza Richárddal és Pleszkán Frigyessel, 1985), Képek, emlékek (1999)
Könyvei: Jazz – Történet, Elmélet, Gyakorlat (1965, 1979), Mi a jazz? (1982), A populáris zene antológiája (1994), A rögtönzés világa I.–III. (1996–1997, 2003–2005), Jazzvilág (2004)
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 94–95.

Gonda János

A Szakcsinál és Vukánnál közel egy évtizeddel idősebb, a modern magyar jazz egyik legnagyobb ígéreteként induló zongorista-zeneszerző Garay Attila (1931–2013) játékát és kompozícióit a leginkább a Modern Jazzsorozat korongjai őrizték meg az utókornak. Garay korábban éveken át zenélt Törökországban, s voltaképpen azokban az ankarai bárokban mélyült el igazán a jazzben, ahol többek között Dave Brubeck és más híres muzsikusok is megfordultak. Hazatérte után a Club kávéházban játszott Chappyvel és Hardy Tamással, majd 1962-ben triójával besöpörte az első alkalommal megrendezett Karlovy Vary-i Jazzfesztivál első díját. De valahogy sosem találta meg a tehetségének megfelelő közeget és társakat.
Garay Attila: „[A Karlovy Vary-i fesztiválon – a szerk.] Szudy János és Scholz Péter voltak a kísérőim; ők később klasszikus zenei pályára mentek. Nem voltak igazi jazz-zenészek, s már ekkor éreztem azt a problémát, hogy nem találok partnereket, egy olyan ritmusszekciót, amellyel azt a lebegést érezném, mint amit Törökországban Joe Morellóval éreztem. Ez persze kényes ügy, nem lehet megmondani az embereknek. Kínlódtam, próbálkoztam ezzel is, azzal is. (…) Láttam, hogy Skandináviában elég jó élet van, jól keresnek a zenészek, gondoltam, ha kimegyek, kapcsolatba kerülhetek a jazzkörökkel, s ki tudja, hogy nem sikerül-e valami. Lett is egy óriási élményem. Stockholmban egy jazzétteremben játszott Kenny Dorham, a bop-korszak egyik legnagyobb trombitása. Oda beestem egy este, és fölismert a direktor, aki a jazzfesztivál egyik szervezője volt, s nagyon tetszett neki a produkcióm. Pumpolt, hogy üljek be játszani, mert Dorham nincs megelégedve a svéd zongoristával. Be is ültem, s néhány napig együtt muzsikáltunk. Maradhattam volna tovább is, de aláírt szerződés kötelezett Dániába. S mindig ilyen becsületes marha voltam: fel kellett volna bontani a dán szerződést és elmenni Dorhammel, aki szívesen vitt volna magával. Ő állandóan turnézott a világban, de a magyar útlevelemmel nem tudtam volna vele lépést tartani, mert mire megkapja a vízumot az ember... Úgyhogy elmentem Dániába, megint a vendéglátóba, kommersz zenét játszani.”
A pódiumtól Garay egész életében viszolygott – abban hitt, hogy a jazznek a klubban a helye. S bár a vendéglátózást kizárólag munkának tekintette, állítása szerint a jazzből nem tudott megélni, ezért rendszeresen haknizott külföldi szórakozóhelyeken. Bizonyos időszakokban teljesen eltűnt a hazai zenei életből. Később pedig – jobb híján – jazzéneklést tanított a jazztanszakon.
Garay Attila: „Nálunk valahogy úgy alakult, hogy egyfelől van a dixieland, másfelől a nagy modernkedés, s mintha köztük semmi nem volna. Mintha azt mondanánk, preklasszikusok, klasszikusok és modernek igen, de Chopint, Lisztet és az összes romantikust dobjuk ki a szemétre, mert nincs szükség rájuk. Itt elfelejtkeznek arról, hogy a hatvanas években a hard bop irányzat nagy elődje, a cool milyen óriási zenei értékeket hozott létre. Ha az ember most megalakítana egy cool-jellegű kvartettet, lecikiznék. Pedig a ciki nem az, hogy valaki régebbi stílusú zenét játszik, hanem ha rosszul játszik. Sokkal cikisebbek azok, akik rosszul és stichesen játsszák a modern jazzt és hangversenyeznek, és az a győztes, aki egy perc alatt több hangot tud kifújni. Szóval ez kicsit szélmalomharc, én mindig távol maradtam ettől.”
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 106–107.

Garay Attila

Jazzkezdetek

Modern jazz

Bár a nagyközönség a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-metro-6269">Metró</a>ból ismerte meg, az ötvenes-–hatvanas években még a modern jazz bűvöletében zongorázott. <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kertesz-kornel-111131">Kertész Kornél</a> köréhez tartozott, részt vett a Savoyban és az Astoriában tartott jam sessionökön, később rendszeresen fellépett a Dáliában is.
A hatvanas években főként <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pege-aladar-8768">Pege Aladár</a> együtteseiben játszott, mígnem 1970-ben – Schöck Ottó távozása után – a Metro tagja lett. Alkalmanként fellépett a Török Ádám vezette Minivel, 1974 és 1980 között a Csík-–Fogarasi-–Jávori Trióban zenélt (ennek dokumentuma az 1977-es Csík Gusztáv és együttese című Hungaroton-album), majd ismét a popzene felé fordult (Olympia), illetve az Atléta Trióval adott elő zenei paródiákat.
1990-től zenetanárként dolgozott, egyik alapítója volt a Kőbányai Zenei Stúdiónak. 1995-ben működött közre újra jazzlemezen (Berki Sings Jazz). Első saját albuma egy évvel halála előtt, 2011-ben jelent meg: az A Kind of Taste húsz zongoradarabot tartalmaz a jazz fénykorából.
JBSz
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd: A magyar jazz története, Budapest, Kossuth Kiadó, 2014, p. 114.

Fogarasi János

Alig egy évvel az Ifipark megnyitása után jelentették be a Budapesti Ifjúsági Jazz Klub – népszerűbb nevén: a Dália Klub – megalapítását, amely az Ifipark téli helyiségében, a Bajcsy-Zsilinszky út és az Alkotmány utca sarkán álló Dália presszóban kapott helyet. A jazzisták törzshelyét 1962. október 25-én nyitották meg, és fennállása másfél esztendeje alatt a könnyűzenei élet minden rendű-rangú prominense eljárt oda. 
Többek között: Bajtala János, Benkő László, Bergendy István, Deseő Csaba, Frenreisz Károly, Garay Attila, Gonda János, Huzella Elek, Latzin Norbert, Laux József, Pege Aladár, Pernye András, Szakcsi Lakatos Béla, Szentkuthy Pál, és Szörényi Levente (utóbbi „szünetzenekarként” itt mutatkozott be először nagyobb közönség előtt). A klub feletti védnökséget pedig olyan nagy tekintélyű szakemberek vállalták, mint Bágya András, Bánki László, Beck László, Deák István, Farkas Jenő, Pernye András, Petrovics Emil, Szepesi György vagy Szinetár Miklós. 
Mint a védnöki névsorból is kiderül, a Dália létrejötte 1962-ben ügy volt. A klub népszerűségére jellemző, hogy az első évben 800 tagsági igazolványt osztottak ki, és a programok – lemezbemutató, előadás, koncert és jam session – mindig zsúfolt ház előtt zajlottak. A klub fontos bemutatkozási fórum lett. Fennállása alatt csaknem harminc együttes mutatkozhatott be itt a főként zenészekből álló közönségnek, de ide járt Budapest fiatal értelmiségének – képzőművészek, egyetemisták, főiskolások, írók, újságírók – számos képviselője is. A jazz szeretete, támogatása 1962-ben állásfoglalást, hovatartozást, a korral, a nemzetközi jazzélettel való lépéstartást jelentett, szellemi izgalmat, a bennfentesség érzését, a kívülállás mítoszát.
A Dália létrejöttével együtt a jazz más fórumokon is szabad utat, sőt támogatást kapott. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat 1963-ban indította el a Modern Jazz Antológia sorozatát, amelynek első lemezén Gonda János zenekarának, a Qualiton Jazz Együttesnek a felvételei kaptak helyet. A Magyar Rádióban is megtört a jég, amikor a zenetudós Pernye András tartott zenetörténeti előadásokat a Könnyűzenei Híradó-ban, melyek 1963-ban könyv alakban is megjelentek. A közszolgálati intézményben emellett új műsort indítottak A jazz kedvelőinek címmel, az ORI jazzkoncerteket szervezett, a Dália vezetősége pedig lehetőséget kapott arra is, hogy az Ifjúsági Jazz Klub Híradója címmel egy 16 oldalas, nívós lapot jelentethessen meg, amely hazai és külföldi témájú cikkeket, tudósításokat, rövidebb tanulmányokat, információkat közölt.

Kapcsolatok