Előadó

Kentaur (Erkel László)

Az 1982 és 1988 között a Satöbbi énekeseként jeleskedő Kentaur első szólólemezének (Új világ, 1988) dalait – P. Bogár és Nati Krisztián álnéven – a Presser-Dusán szerzőpáros írta. A rendszerváltozás körüli zűrzavarban azonban a kiadási-menedzselési problémák miatt ez a tuti sikerkorong elkallódott, pedig nem sokra rá Rókás Lászlóval és Lengyel Péterrel színpadi produkció változatban is előadták. Ezzel egy időben Bartha Andreával Pankrátor Balett Akciócsoport néven performance-okat és happeningeket tartott.

A kilencvenes évek első felében Kentaur a színházi világban díszlettervezőként, grafikusként, festőként szerzett hírnevet, majd újabb nagylemezzel (Valaki az eltűnt városból, 1996) jelentkezett, de hiába az előzőhöz hasonló igényesség, a média nem igazán vett róla tudomást, így szélesebb körben nem lett ismert.

Újabb tíz esztendőnek kellett eltelnie, hogy új produkcióval (Urban Stigma, 2005) jelentkezzen, amely újfent kiemelkedett a hazai szólisták produkciói közül, de Kentaur számára ezek a munkák csak kirándulást jelentettek, megmaradt inkább a színház világában.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 386–387.

Frissítve: 2023-6 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok