Előadó

Kéknyúl

A számtalan zenekarban (Triton, Barabás Lőrinc Eklektric, Smárton Trió, Qualitons) megforduló Premecz Mátyás (1982) régóta olyan hangszert (B3-as alkatrészekkel tuningolt Hammond B2-es orgona) használ előszeretettel, amely már akkor is divatjamúlt volt, amikor ő született. Generációja talán legaktívabb billentyűse sosem kedvelte a műfaji határokat, hiába a klasszikus alapképzés, hiába a progresszív rock szeretete, hiába a jazztanszak, ő mindig is a leginkább a határterületeken érezte jól magát.

2008-ban hívta életre saját formációját, mellyel – miként a Népszabadságban nyilatkozta – „olyan zenei világot szeretnék képviselni, amit nem nagyon hallok a hazai zenekarok között. Jazzes, funkos, instrumentális bulizene, vállaltan egyszerű témákkal és sok játékkal, hülyéskedéssel, improvizációval, váratlan fordulatokkal. Sokáig neve sem volt, aztán – hirtelen ötlettől vezérelve – egy kék színű puha sál után neveztem el. Szeretem, hogy nem sokat árul el. Hogy nem determinál. A koncerteken úgyis megtelik tartalommal.”

Premecz több gitárost kipróbált, mire létrejött a bemutatkozó nagylemezen (Nahát Babám, 2011) hallható szextett felállás – Premecz Mátyás (billentyűsök), Zádor Tamás (gitár), Ávéd János (tenorszaxofon), Jász András (altszaxofon), Bognár Attila (harsona) és Badics Márk (dob) –, mellyel részben saját szerzeményeket játszotta, részben Jimmy Smith, Reuben Wilson és Lonnie Smith kompozícióit. Miként Premecz az említett interjúban hangsúlyozta: „nem tartom magam zeneszerző alkatnak, nehezen és lassan írok, de nagyon élvezem azt a pillanatot, amikor a zenekar megszólaltatja egy-egy ötletemet.”

A kifejezetten instrumentális örömzeneként indult, a saját helyét kimozgó Kéknyúl pályáján az évtizedek óta Budapesten élő amerikai színész-énekes, Andrew Hefler (1971) csatlakozása hozott újabb lendületet, akinek karakteres éneke azóta is meghatározza a Kéknyúl hangzását. Már vele készült a 2014-es The Wind Plays Me és az egy évvel későbbi Crowded Universe, melyeken továbbra is a hetvenes évek soul- és funkzenéjében gyökerező urbánus tánczene dominál. Andy szenvedélyes éneke mögött a mindent betelítő Hammond-szőnyeg fölött vérbő fúvósszólamok és remek gitármenetek (Csókás Zsolt) sorjáznak, a hazai zenei életben manapság egyedülállóan sok vokállal színezve.

Csak azzal a bizonyos, évek óta készülő harmadik stúdióanyaggal maradtak azóta is adósak. 2020 karácsonyára ugyan kiadtak egy koncertlemezt (Live Live Live), rajta négy vadonatúj dallal, de továbbra is úgy gondolják, hogy a zenekar valódi arcát az energikus koncerteken mutatják meg. 2022 áprilisában a Magyar Zene Házában léptek fel, mely alkalomra egy limitált példányszámú kislemezt jelentettek meg.

JBSz



Kapcsolat:

https://keknyul.com/

https://www.facebook.com/keknyulband/

Frissítve: 2024-1 , Jávorszky Béla Szilárd

Kapcsolatok