Előadó

Kati és a Kerek Perec

Az 1970-es évek első felében a Kati és a Kerek Perec volt – a Neoton Família mellett – az Erdős-féle diszkóvonal sztárjelöltje  

A zenekart Kerek Perec néven a Volán egykori tagja Kiss Ernő (1950, basszusgitár) alapította 1975-ben Fábián Attilával (gitár, fuvola) és Nagy Bélával (dob), majd az időközben átalakult együtteshez 1977-ben csatlakozott Nagy Kati (1956–2010, ex-Beatrice, ex-Vadmacskák), és aztán Kati és a Kerek Perec néven két éven át a dallamos diszkózene egyik elsőszámú hazai reprezentánsa lett. 1978-ban és 1979-ben Nagy Kati és Kiss Ernő mellett Végvári Ádám (ének, gitár, basszusgitár) és Bardóczi Gyula (dob) volt a zenekar tagja.

A Metronóm ’77 fesztiválon az Egy dal neked című szerzeményükkel indultak, ezt követően gyakran szerepeltek a Magyar Rádióban és a Magyar televízióban (45 perces show-műsorokkal). Diszkóritmusban írt slágereiket (Hinta, Jókedvű nap, Egy kölcsön álom, Csillagszórós éjszaka, Tizenöt nyár, Ő az a cigánylány, Fátyoltánc, Üvegszív, Csak egy képregény, Titanic) kedvelte a közönség, a kritika azonban nem volt velük kíméletes: „Ez a zenekar vidám, kedves hebehurgyaságú nótákkal örvendeztette meg az ifjúságot és az ilyen muzsikára fogékonnyá vált idősebb korosztályok tagjait.” A Pesti Műsor szerint pedig a zenekar sikerreceptje: „szentimentalizmus és gyerekesség a szövegekben, délies napfényes hangulatok a zenében, egyszerű dallamvezetés és a refrének kellő ismételgetése.”

A Kati és a Kerek Perec karrierjében végül nem a kritika, hanem Erdős Péter döntése okozott törést, amikor 1980-ban Végvárit és Bardóczit elvitte a Neoton megerősítésére. A diszkódivat múltával a zenekar csillaga gyorsan leáldozott. Második nagylemezük (Szerpentin, 1982) megjelentetése ellen már az MHV szakmai zsűrije is tiltakozott, mondván, a dolognak alul is van határa. Úgyhogy a zenekar 1982 őszétől külföldi vendéglátós munkákat vállalt.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 436–437.

Frissítve: 2024-11 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János