Az 1970-1980-as évek népszerű rockformációja.

Nemcsak zeneileg (amerikai west-coast), hanem harsogó színpadi megjelenésében is újat hozott a hazai rockzenébe a hetvenes évek alkonyán a korszak egyik legnépszerűbb és a sajtó által legtöbbet támadott „őszinte rockegyüttese”, a Karthago. A slágerzenében jeleskedő Corvina egykori gitárosa, a rockberkekben csak „Perselynek” nevezett Szigeti Ferenc (1949) vezette öttagú formáció életművének legismertebb dala kétségkívül a Requiem, melyet egy Karthago-koncerten meghalt tizenhat éves várpalotai fiú emlékére írtak, és amelynek korabeli médiatálalása jól jellemezte a Kádár-korszak drogügyekre jellemző struccpolitikáját.

A Corvina 1978-as feloszlását követően Szigeti Ferenc – érzékelve az idők változását – új társak után nézett, majd amikor egy Beatrice bulin meglátta Gidófalvy Attilát (1952), amint zoknival a fején, a földön fekve, onnét felnyúlva szólózott a Hammond orgonán, a koncert után azonnal megkereste. Mivel Gidó akkoriban már eléggé szűknek érezte Feróék zenei világát, bólintott, és attól kezdve együtt kerestek zenészeket tovább. Így találtak rá a jazzrocker gyökerű Kiss Zoltán Zéró basszusgitárosra és a rock felől érkező, később a 100 Folk Celsiusba tartó Kocsándi Miklós dobosra. Végül az egyik próbára elhívták a haknizenekar Forma 1 frontemberét, az akkor 22 éves Takáts Tamást, aki bemutatkozásként állítólag a Béreslegény, jól megrakd a szekered kezdetű népdalt énekelte el, majd közösen eljátszották a Proud Mary-t, és azonnal felvételt nyert.

A hetvenes évek vége idehaza a kemény rock mindent felülíró felfutásáról szólt, ehhez próbált a Karthago is igazodni. Igaz, nem a nálunk népszerű „döngölősebb” brit hard rockot képviselte, hanem az annál zeneileg cizelláltabb, de több szempontból jellegtelenebb amerikai west coast irányzatot (Kansas, Boston, Foreigner, Styx), amelyet a keményebb megszólalás mellett a dallamosság, a dúsabb, teltebb hangszerelés és a többszólamú vokál jellemzett.

Ráadásul a zenekar színpadi megjelenésében is elvált a hazai fekete bőrszerkós konkurenciától. A tagok extrém ruhák sorát öltötték magukra: Gidófalvy ablaktörlős hegesztőszemüvege, Szigeti szögecselt nyakörves Rubik-kockás mellénye, Kocsándi Zalatnay Cinitől „örökölt” balettruhája vagy Kiss Sandokán szerelése hamar a védjegyükké vált. Egyedül a farmeres-pólós Takáts maradt meg viszonylag természetesnek, ő viszont kellően bemozogta az egész színpadot. Ehhez jöttek a különböző hókusz-pókusz varázslatok (füst, köd, csillagszóró), és erre a szokatlan dilishow-ra már vevők voltak az akkori tizenévesek. Meg hát az aprólékosan kidolgozott, vérprofin előadott, de mégiscsak klisékből épülő zenére, és az ahhoz passzoló, sokszor megmosolyogtatóan közhelyes szövegekre.

A nyolcvanas évek elején a „zöldbozót harcos” Karthago mindenesetre az egyik legnépszerűbb rockzenekarnak számított idehaza. Folytonos déja vu érzéseket keltő albumaik rendre bearanyozódtak, telt házak előtt koncerteztek, dalaik felkerültek a slágerlistákra. Az 1982-ben egy székesfehérvári Karthago-koncerten meghalt fiú emlékére írt Reqiuem című számuk az év legnagyobb sikere lett.

A Szigeti ujjbalesete miatti 1985-ös leállásukig szinte valamennyi volt szocialista országban megfordultak, játszottak Ausztriában és Németországban, sőt két angol nyelvű albumuk is megjelent. De a Karthago zenéjéből lényegében mindvégig hiányoztak azok az elemek – őszinteség, eredetiség, invenció –, amely révén a hazai rocktörténet meghatározó együttesei közé emelkedhetett volna.

A zenekar először 1990. május 1-jén a Petőfi Csarnokban állt újra össze, azóta időről időre megint koncerteznek, számltalan koncert- és válogatás CD-t megjelentettek, sőt, 2004-ben és 2009-ben új stúdióanyagokat (ValóságRock, IdőTörés) is publikáltak, 2022-ben pedig Máté Péter dalait hangszerelték át.

JBSz–SJ

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 387–389.