Band/name

A zenei tanulmányait a Magyar Rádió Könnyűzenei Stúdiójában végző énekesnő az 1967-es Táncdalfesztiválon gimnazistaként énekelte a Csuda jó fej című dalt, majd 1968 márciusában a Bajtala-trióval szerepelt először az 1+2 című tévéműsorban. 1971-ben a Neotonnal turnézott Afrikában, majd a következő években fesztivál-énekesnőként bejárta Európát. 1973–1974-ben a Piramissal vendéglátózott az NSZK-ban és Svájcban, majd szólistaként ismét megpróbált visszatérni a popzenei életbe (Repülj még, Fényt adj nekem, Miért nem árultad el? , Vágyódás, Nem hívsz, Miért nem éreztem meg, Hívjál) – kevés sikerrel. A Metronóm ’77 fesztiválon a Bolond mesék című dallal előbb a diszkóvonalon, majd férje, Som Lajos révén a rockervonalon próbálkozott. A Piramis szerzői jóvoltából jelent meg első nagylemeze (Figyelem, itt vagyok, 1981), de az élvonalba azzal sem sikerült bekerülnie.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 363.
Kapcsolat:
<a href="https://www.kardabea.hu/">https://www.kardabea.hu/</a>

Karda Beáta

Karda Beáta előadói fotók

Szigeti Ferenc (1949, Budapest) a magyar rockélet egyik legaktívabb szereplője, zenészként a Corvina, a Karthago, a Känguru és a Krokodyl vezetője, aki a nyolcvanas évektől producerként is egyik meghatározó személyisége lett a műfajnak. 1982-től az 1.2.3…Start válogatássorozat zenei producere, mintegy hetven lemez létrejöttében közreműködött. 1985-től a Magyar Rádió és a Hungaroton zenei rendezője. 1988-ban egyik kezdeményezője A rock gyermekei tehetségkutató akciónak, ő szervezte az azonos nevű táborokat Tokajban. 1989-től a Proton Zeneműkiadó Kft. igazgatója, a MAHASZ egyik alapítója, több rádió és televízió műsor (A rock gyermekei, Vasárnapi turmix, Halló Vasárnap, Képes nóták, Rockstúdió, Sztárszáj, Premier Plan) vezetője, a Zebra Kiadó cégvezetője, 1993-tól a Magyar Polygram Hanglemezkiadó Kft. művészeti igazgatója. 19 arany- és platinalemezt jelentetett meg. Sikerprodukciói: 100 Folk Celsius, Dolly Roll, Groovehouse, Hobo, Irigy Hónaljmirigy, KFT, Ladánybene 27, L’art pour L'art Társulat, kitalálója és producere volt a több százezres eladású Supra Hits, a Summer Hits, a Sztárkarácsony, a Legszebb TV-filmslágerek, A '60-as évek legszebb dalai és a Teenager Party című válogatásoknak. Két szólólemeze (Érzelem húrjain, 2002, Örök Karácsony, 2004) jelent meg.
Kőbányán nőtt fel, nyolcadikos koráig zongorázni tanult, azután kezdett énekes-gitárosként együttesekben játszani. 1966-ban került a Sigma zenekarba, amely akkor az Egyetemi Színpadon futó zenés darabokhoz adta a kísérőzenét, de kéthavonta önálló fellépést is tarthattak ott. Az együttesnek egy kislemeze jelent meg, amelynek egyik oldalán Szigeti Ferenc instrumentális szerzeménye volt Nyári emlék címmel, Shadows-szerű gitárjátékkal. Ez volt az akkor 17 éves zenész első stúdiófelvétele.
Időközben Szigeti Ferenc „civilben” híradástechnikai szakközépiskolát végzett, majd pedig közgazdász diplomát szerzett.
1969-ben hagyta el a Sigmát, ugyanis Soltész Rezső elhívta őt a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-corvina-rangers-307">Corvina</a> zenekarba szólógitárosnak. 1972-ig rengeteg fellépésük volt, többnyire táncdalénekeseket (Aradszky László, Koós János) kísértek vidéki haknikon, de az együttesnek voltak önálló külföldi turnéi is - hónapokig játszottak a Szovjetunióban. Az 1972-es Táncdalfesztivál hozta meg számukra az igazi áttörést, az Egy viharos éjszakán című dalukkal (zene: Szigeti Ferenc, szöveg: Soltész Rezső) harmadik helyezés értek el, és egy ország megismerte meg őket. Nagylemezeik jelentek meg, és immár Nyugat-Európában is voltak fellépéseik. A Corvina egy sikeres popzenekar volt, egészen az 1978-as megszűnéséig, ami Szigetit nagyon rosszul érintette, elmondása szerint utána tíz évig nem állt szóba Soltész Rezsővel, de aztán újra jóbarátok lettek.
A gitáros meghallva az idők szavát, 1979-ben egy kemény rockot játszó bandát hozott össze, a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-karthago-9325">Karthago</a> együttest, amely időnként tartott ugyan leállásokat, de mind a mai napig létező formáció, méghozzá - ami nagy ritkaság - 1979 óta ugyanaz az öt zenész játszik együtt. Extrém színpadi megjelenés, igényes muzsika west-coast beütéssel - ez tette a Karthagót a 80-as évek egyik legnépszerűbb rockzenekarává. Legalábbis a közönség számára, a kritika nem volt annyira „elájulva” a zenéjüktől. Szigeti Ferenc szerzőként is kivette részét a sikerből, többek között ő írta a legnépszerűbb Karthago-dal, a Requiem zenéjét.
A zenekarvezető Szigeti Ferenc ujjbalesete miatt 1985-ban leállt a Karthago, és csak 1990-ben léptek újra színpadra. Szigeti pedig új formációkban próbálta ki magát. 1986-ban összehozta a Duran Duran ihlette, <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-kanguru-11941">Känguru</a> névre keresztelt fiúzenekart. Az együttes azonban hamar megszűnt, de előtte felvettek egy rockosabb hangzású lemezanyagot, ami sohasem került kiadásra. Ezután Szigetinek Krokodyl néven volt egy duója a későbbi Republic-énekessel, az azóta elhunyt Bódi László „Cipő”-vel, aki már a Kängurunak is írt dalszövegeket. A Krokodylnak egyetlen felvétele készült, a Számolj el tízig című dal.
Szigeti Ferencnek a 80-as évek közepétől sok más elfoglaltsága is van a zenei életben, azért a Karthago időről-időre összeáll néhány nagy koncertre. Így volt ez 2009-ben a 30., majd a 40. születésnapjukon 2019-ben. Legutóbb 2022-ben adtak ki lemezt, amelyet régi zenész barátjuk, Máté Péter (1947-1984) szerzeményeiből állítottak össze.
Szigeti Ferenc 2015-ben kiemelkedő művészi pályájának elismeréseként megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. 2021-ben - megosztva a Karthago együttes tagjaival - Máté Péter-díjban részesült.
JBSz, HZ
 
<a href="https://www.facebook.com/FerencSzigeti1/">https://www.facebook.com/FerencSzigeti1/</a>

Szigeti Ferenc

1964-ben alakult, végig trió formációban játszó együttes, amely jazzes, improvizatív, majd soulos hangvételű zenéjével messze megelőzte a korát. 1965-ben megnyerte az amatőrzenekarok versenyét, de nem követte a gitárzenekarok által teremtett új zenei divatot. Ray Charlestól Stevie Winwoodon át egészen a Chicagóig, mindig az igényes popzene sztárjai voltak rá nagy hatással. Felállás: Bajtala János (1944–, zongora, orgona, ének), Vigyázó László (basszusgitár), Szigeti Béla (dob). Bajtala mellett változó felállással – többek között Lakatos „Bögöly” Béla (basszusgitár, ének), Csáky Béla (dob) – a trió a hetvenes évekig az egyetemista-főiskolás közönség (Eötvös klub) egyik kedvence volt. 1965-ben Cigánylány című daluk hangvételével, előadásmódjával kakukktojásnak számítottak a korabeli beatmezőnyben. 1969 januárjában az Illéssel és a Tolcsvay-trióval négy koncertet adtak a Zeneakadémián. 1970-ben külföldi szerződést vállaltak, aztán a tagok külön próbáltak szerencsét. Bajtala János 1972 óta Londonban él, zenészként és zenei rendezőként dolgozik. Sajnos nem maradtak ránk felvételek, amelyek sikeres dalaikat (Elégia egy barátom halálára, Minden éjjel, minden nap, Ne menj el, Kisegér) őriznék.
JBSz–SJ
 
Forrás:
JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 44–45. Cikkeink: <a href="https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/11/atlantis-echo-dogs-bajtala-kex-zene-egyuttes/">https://index.hu/kultur/popkult/2023/01/11/atlantis-echo-dogs-bajtala-kex-zene-egyuttes/</a>

Bajtala

Az 1977 júliusában megrendezett Metronóm ’77 fesztivál mindenesetre már érzékeltette, hogy mire számíthatnak a műfaj rajongói a következő években. A modern szelleműnek szánt táncdalfesztivál egyrészt a tömegek nyári szórakoztatását volt hivatott szolgálni, másrészt az MHV ezen a seregszemlén akarta tesztelni új diszkó- és rock sztárjelöltjeit.
A Magyar Televízió könnyűzenei versenyének meghirdetett eseményen – július 9-től öt estén át (három elődöntő, döntő, nemzetközi gála) – a legnagyobb sztárokat (Locomotiv GT, Skorpió, Omega, Fonográf) leszámítva szinte a teljes magyar élmezőnyt felvonultatták. „A hetvenes évek második felének korszerű tánczenéjét halljuk, amelyhez nem illik a nagyestélyi és a látványos díszletezés sem” – olvashattuk az előzetes nyilatkozatban, de a rendezők hiába változtatták meg a versengés címét, formáját, hiába hagyták el a látványos kellékeket, díszleteket, hiába jelöltek ki a zsűri mellé a tíz nagyvárosban társadalmi döntnököket valójában nem sok minden változott a hatvanas évekhez képest.
A szakmai zsűriben Adamis Annán és Szörényi Leventén kívül a korszerű könnyűzenét Fényes Szabolcs, Gyöngy Pál, Körmendy Vilmos és Vámosi János reprezentálta, rajtuk kívül táncművész, színész, koszorús költő, komolyzene-szerző és a hivatalok néhány illetékese döntött a versenyről. Persze, nem egyszerűen a táncdalfesztiválok életre keltéséről volt szó, hisz már az első elődöntő után nyilvánvaló volt, hogy ezúttal a modern diszkóhangzás lesz az uralkodó. Jól felkészített sztárjelöltek kerültek képernyőre, akik többségükben az előző években a rádió táncdalstúdiójában képezték magukat.
A döntő dalai, alfabetikus sorrendben: Color: Fényes kövek, Corvina: Álmaimban, Delhusa Gjon: Érintsd meg a szívem, Hungaria: Boldogan élj, Ihász Gábor: Múlnak a gyermekévek, Illés: Hogyha egyszer, Karda Beáta: Bolond mesék, Kati és a Kerek Perec: Egy dal neked, Katona Klári: Tíz percet az évekből, Máté Péter: Együttlét, Neoton Familia: Hívlak, Szűcs Judith: Táncolj még!
A győztesek: 1. Illés, 2. Color, Katona Klári, 3. Neoton, Corvina
Az elhangzott dalok negyede-harmada a diszkó jegyében született, és aligha véletlen, hogy a díjazott előadók között ott szerepeltek a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat sztárjelöltjei. És hiába írtak róluk negatív kritikákat az újságok, az offenzív vállalati politika jegyében Borsék jelöltjeikből (akik mellé csatlakozott Zoltán Erika és a Kati és a Kerek Perec) előbb itthon csináltak diszkósztárokat és diszkókirálynőt, majd nekivágtak velük a világpiacnak.

Metronóm '77

Élet A Dal előtt

A beatzene országos nyilvánossága (táncdalfesztiválok)
A hatvanas évek közepéig a beatzene elsősorban Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, egyetemi központokban volt ismert. A rádió, a televízió csak ritkán szerepeltette az együtteseket, előadókat, az esztrádműsorokban, turnékban még nem kaptak helyet az „ifjúsági zenekarok”, és a lapokban sem cikkeztek se róluk, se a jelenségről. Az idősebb generáció számára az új zene az első Táncdalfesztivál révén vált ismertté.
A táncdalfesztiválok ötlete Bánki Lászlónak, a Magyar Televízió rendezőjének a fejéből pattant ki, aki 1965-ben a Kisstadionban megrendezett Gitárpárbaj-on szemtanúja volt a tinédzser közönség zajos tüntetésének a hagyományos táncdalokat éneklő előadók ellen. Ez a botrány sugallta neki az ötletet, hogy egy reprezentatív, látványos műsorral rehabilitálják ország-világ előtt a tánczenét. A mintát a San Remó-i fesztivál kínálta, amelynek dalait, előadóit (Bobby Solo, Gigliola Cinquetti, Domenico Modugno, Sergio Endrigo) a rádió és a televízió már korábban is előszeretettel népszerűsítette.
Az első Táncdalfesztivál-t 1966 nyarán hatalmas propagandával rendezték meg. Már az elődöntők idején ott szorongott az egész ország a képernyők előtt. A tánczene váratlanul téma lett, a lapokban a fesztivált nagy horderejű kulturális eseményként tálalták. A műsorban helyet kapott a beat is, de a harmadik elődöntőbe sorolt, ott fellépő négy beatzenekar csalódást okozott. A kritika nem is volt kíméletes a kedvencekkel: „Vártuk sokáig, mikor szólal meg végre az igazi, gitáregyüttesekre elképzelt modern szám. De egyértelműen csak a zsűri legmagasabb pontszámával jutalmazott utolsó számot (Még fáj minden csók), az Illés együttes és Szörényi Levente előadásában sorolhatjuk ide.” 
A kudarcért azonban nem a zenekarok voltak a felelősek. A beatzenészeknek – a fellépési lehetőségért cserébe – hangszerelésben, előadói stílusban, öltözködésben egyaránt alkalmazkodniuk kellett a rendezők elvárásaihoz. Szörényi például az elődöntőben „jellegzetes beatrángatózással, eksztatikus átéléssel”, a klubokban akkor már megszokott előadásmóddal énekelte el a dalát, e szokatlan fellépés viszont megütközést váltott ki az idősebbek körében. A tévénézők méltatlankodó levelek ezreit írták, aminek eredményeként a döntőben a zenekar konszolidáltabb fellépése már kevésbé különbözött a táncdalénekesek előadói stílusától.
1967-ben, a második Táncdalfesztivál megrendezése előtt az érdekellentétek, a szórakoztató zene belső világának ügyei – Szörényiék jóvoltából – a sajtóban, rádióban, televízióban is némi visszhangot kaptak. Márciusban a Magyar Televízió Show-hivatal című műsorában Vitray Tamás Szörényi Leventével beszélgetett, aki elhatárolta magát a fesztiváltól, és bejelentette, hogy az Illés együttes az 1966-os sikerei ellenére nem indul el az 1967-es Táncdalfesztiválon, mivel „idegennek érzik magukat ebben a közegben, a fesztivál ugyanis a táncdalnak szólt, nem a beatnek”. A vitát végül Vitray azzal zárta le: „Nem a Táncdalfesztivál lesz szegényebb, ha az Illés nem lesz ott rajta.” (Bár sokan úgy gondolták, hogy a később megjelent Ne gondold című Illés-dal valódi címzettje Vitray Tamás volt, Bródy János – saját bevallása szerint  – valójában nem gondolt konkrét személyre, inkább csak egy jól helyezkedő káder figurájára.) A beat képviselői ezen kívül is hangoztatták azt a véleményüket, hogy Angliában például jól megfér egymás mellett a sikerlistán Tom Jones és a Beatles, külön fesztiválokat rendeznek a tánczenének és az ifjúsági zenének, de nem kényszerítik versenyzésre a különböző stílusú előadókat.
Szörényiék engedetlensége nyomán 1967-ben a közreműködők közé csak ismert slágergyárosokat hívnak meg (S. Nagy István hét, Szenes Iván hat dallal szerepelt), a beatzenekarok (Omega, Metro, Atlantis, Syrius, Dogs) csupán kísérő-közreműködő feladatokat kaptak. Az énekes sztárok, díjazottak ugyancsak a régi motorosok közé tartoztak (Aradszky László, Bakacsi Béla, Fenyvesi Gabi, Kovács József, Máté Péter, Mátrai Zsuzsa, Németh József, Poór Péter, Szécsi Pál, Toldy Mária) kiegészülve a három beatlánnyal és pár, beatzenekarból kiemelt szólistával (Neményi Béla, Zorán). Az elhangzó slágerek közül néhány: Nem várok holnapig, Ádám, hol vagy?, Drága bakter úr!, Rövid az élet, Utánam a vízözön, Annál az első ügyetlen csóknál. Mindez abban az évben, amikor a Beatles már elkészítette a Bors őrmester albumát, és Jimi Hendrix, Janis Joplin, a Jefferson Airplane, a Pink Floyd, a Cream fellépései aranyozták be a hippik nyarát a nagy amerikai fesztiválokon vagy a londoni klubokban.
Az éjfél utánig tartó elődöntőkben a közönség nem tudott betelni a dalokkal. Kovács József (később már csak a „mi Józsink”) Jöjj vissza hozzám! című szentimentális slágere eufóriába kergette az idősebbeket, akik ugyancsak zajosan tüntettek kedvenceik (Sárosi Katalin – Lassan bandukolva, Szécsi Pál – Csak egy tánc volt, Toldy Mária – Rövid az élet, Aradszky László – Annál az első ügyetlen csóknál, Poór Péter – Utánam a vízözön, Korda György – Bocsánat, hogyha kérdem) mellett. A fiatalok viszont saját bálványaikat (Neményi Béla – Drága bakter úr!, Pápay-Faragó László – Tranzisztori, Zorán – Végre, itt van az óra, Zalatnay Sarolta – Nem várok holnapig) éltették, függetlenül az előadott számok milyenségétől.
A döntőben a 15 dalra nem kevesebb, mint 19 díj jutott (a győzelmet Toldy Mária és Zalatnay Sarolta szerezte meg), és jellemző módon ekkor már a legnagyobb üzleti sikert elért dalt is díjazták. A fesztiválról kiemelt terjedelemben cikkezett a sajtó. A Valóság című folyóiratban Breuer János 649 008 című írásában foglalkozott a fejleményekkel. A cím a fesztiválzsűrihez érkezett szavazatok számára utalt, és a szerző megállapítása szerint már önmagában ez a tény is jelezte, hogy a nyári játéknak, felhőtlen szórakozásnak indult kezdeményezés elgondolkodtató társadalmi jelenséggé és mindinkább elmérgesedő szakmai háborúvá fajult. Erre kritikai vélemények is figyelmeztettek („Beathangzás nem volt. Friss ötletek híján egyet jelent a mostani táncdalfesztivál a több évtizedes, régi stílusokba való teljes és indokolatlan visszasüppedéssel.”).
Az 1967-es Táncdalfesztivál további következménye lett, hogy miután a közönség heves ellenérzésének adott hangot Kovács József táncdalénekes lepontozása miatt, attól kezdve a televíziós közvetítés jó pár éven keresztül félórás csúsztatással követte „élőben” az eseményeket. 
1968-ban a harmadik Táncdalfesztivál-t ismét a régi szellemben, a gigantománia jegyében rendezték meg. Először Farsang a Hajdúságban címmel Debrecenben rendeztek háromnapos minifesztivált, amelyen az Illés kivételével a teljes élgárda szerepelt. A szereposztás: Omega (+ Wittek Mária, Kovács Kati), Pannónia (+ Magay Klementina, Payer András), Syrius (+ Ambrus Kyri, Poór Péter), Atlantis (+ Fenyvesi Gabi, Szécsi Pál), Echo (+ Harangozó Teri, Bakacsi Béla), Thomastic (+ Dékány Sarolta, Máté Péter). A győzelmet az Omega-csapat szerezte meg a Pannónia-csapat előtt, és a gálán fellépett a Metro–Aradszky László összeállítású alkalmi együttes is.
A Táncdalfesztivál a magyar közönség tudatában már az év legfontosabb eseményei közé tartozott. Ebben az évben 1350 pályamunka érkezett a zsűrihez. Az 1968-as év – a „Nyugat-majmolás” ellensúlyozására – a népieskedés és a magyarkodás jegyében telt el a hazai könnyűzenében. Nemcsak a fesztiválon volt szinte kötelező egyenruha a hímzett mellény, a bő ujjú ing, nemcsak itt léptek fel matyó babának öltözött énekesnők, nemcsak az itt elhangzott dalok címei (A csongorádi kisbíró unokája, Beates magyar úr, Sose fájjon a fejed), hanem a hangszerelése, előadásmódja idézte a tschikos, fokosch, gulasch, puszta, paprika álromantikáját. Az Omega ez évben készült angol lemezére is felkerült a Kállai-kettős, az Illés pedig Red Roof Hoovels (Piros nádfedeles kunyhó) néven vendégszerepelt Ausztriában, és az 1968-as Ki mit tud?-on feltűnt Hungaria tagjai is magyaros lajbiban, bokájukat csapkodva énekeltek arról, hogy nem bújnak többé már a subába, és nem húzzák a köcsögöt a karóra.
A fesztivált ismét népünnepéllyé alakították. A díszletek a Broadway-musicalek világát idézték, a fellépők ruháját Rotschild Clara tervezte, a zsűrit messze földről toborozták, egyszóval mindent megtettek, hogy a fesztivál színvonalát európai rangra emeljék. Műsorfüzetét például – szavazócédulával – több százezer példányban már hetekkel a bemutatók előtt árulták, és juttattak belőle a környező országok magyar lakta területeire is.
Kétségtelen, Magyarországon ezen a nyáron tetőzött a táncdalmánia. Egy korabeli felmérés szerint akkoriban minden tíz gimnazista lányból hét táncdalénekesnő akart lenni. Táncdalszerzőnek lenni 1968-ban az egyik legirigyeltebb mesterség volt hazánkban. 
1967-ben ebből az össznépi szemfényvesztésből az Illés kimaradt. 1968-ban viszont – nagy meglepetésre – ők is indultak az Amikor én még kissrác voltam című dallal. Az okokról ezt nyilatkozták: „Külföldön a modern tánczenének külön fórumai vannak. Itthon csak egyfajta fesztivál van. Ilyen. Mi elhatároztuk, hogy részt veszünk, és lassan a magunk fesztiváljává tesszük.”  Illéséken kívül a többi beatzenekar (Pannónia, Atlantis, Omega, Metro, Expressz, Hungaria, Syrius) szintén szerepelt, de a „beatszentháromság” tagjait kivéve megint csak kísérőszerepre kényszerítették őket.
A fesztivál körüli felhajtás augusztus 18-án, az Erkel Színházban megrendezett döntőn érte el a csúcspontját, amely az Illés diadalát hozta. A 11 díjból ötöt kaptak meg, és bár ezt a szokatlan nagylelkű elismerést a beatpártiak lelkes ünneplése kísérte, a döntő éjszakáján a csehszlovák határ mentén már készültségben álltak azok a csapatok, amelyek két nap múlva bevonultak a szomszédos országba, végleg szétfoszlatva a demokratizálással kapcsolatos álmokat.
A következő Táncdalfesztivál-t aztán az Illés és az Omega is bojkottálta, de a második vonal képviselői, azok, akik életben akartak maradni, ismét elindultak. Nem túl erős dalaikkal (Bergendy – Te vagy a lexebb, Atlas – Segítség, Metro – Régi kép: szobrok, Zorán – Fehér sziklák, Express – Alagút, Non-stop – Egyszer volt) azonban nem arattak átütő sikert.
A fesztivál rendezői ezúttal új sztárok indításával is próbálkoztak. A Magyar Ifjúság címlapján 23 sztárjelölt – adminisztrátor, lakatos, fodrász, kárpitos – fényképe mosolygott. A színpadon aztán volt csodálkozás. A 25 tagú nemzetközi zsűri igazán bölcsen döntött, amikor egy itthon alig ismert énekesnőnek (Késmárky Marika – Egy fiú a házból) ítélte oda a fődíjat.
A korábban lelkes sajtó hangvétele is megváltozott, „állami pénzen finanszírozott ízlésrombolásról”, „rosszízű magyarkodásról” írtak, és a rendezők levonták a tanulságot, 1970-ben nem rendeztek Táncdalfesztivál-t. Miközben 1969-ben a Magyar Hanglemezgyár tízezres példányban préselte a kislemezeket, a Képzőművészeti Alap 300 ezer példányban dobta piacra az előadók fényképeit, hasonló példányszámban kerültek forgalomba a kottás-dalos füzetek, a szövegmellékletek, és nemcsak a szerzők, hanem a televízió és a rádió is profitált a legnézettebb, leghallgatottabb műsorokból.
1971-ben aztán ugyanazokkal a módszerekkel, eszközökkel és előadókkal rendezték meg az újabb slágerparádét. Kivétel csak az Illés volt, amely az előző két év büntetései, majd eltiltása után egy bűnbánatot sugalló dallal (Elvonult a vihar) tért vissza. A fesztivált Zalatnay Sarolta egy hagyományos, fesztiválstílusban megírt slágerrel (Fák, virágok, fény) nyerte, a többi sikeres előadóra és dalra (Koós János – Kapitány, Korda György – Ne sírj, Delhusa Gjon – Hegyek lánya, Aradszky László – Eleonóra, Tolcsvay – Csak egy kékszínű virág, Kovács Kati – Pesti férfi) pedig már a döntőt követő hetekben a feledés homálya borult.
Az utolsó, 1972-es fesztivál „méltó” lezárása volt a többéves eseménysorozatnak. A győztes dalokon (Kovács Kati – Add már uram az esőt, Bergendy – Úgy szeretném, Corvina – Egy viharos éjszakán) kívül nem született említésre méltó produkció, a kulisszák mögött folyó élethalálharcra pedig később Somló Tamás, a Non-stop együttes tagja világított rá: „Az 1972-es Táncdalfesztivál-on a Szép Margit című nótával az elődöntőben voltunk, és elhatároztuk, ha nem megy másképp, csalunk. Összedobtunk 10 ezer forintot és bevásároltunk levelezőlapot, bélyeget, megszavaztuk magunkat. Mindenki a családjával éjszakákon át töltötte ki a lapokat, majd öten az ország hat irányába szétszéledve dobáltuk be őket. Azt tudni kell, hogy már 9000 szavazattal bejutottunk volna a döntőbe. De kiderült, valami nem stimmel: a Non-stop közönségszavazatainak a száma hivatalosan 4078 vagy 5001 lett, már nem emlékszem pontosan, elég, hogy kibújt a »bunda« a szákból. Ezek után abban maradtunk, hogy akkor viszont óvunk, egy újságcikkben felfedjük a gerillaakciót, mert már úgy sincs veszíteni valónk: a pénz a postáé. De az akkori zenekarvezetőnk nem merte felvenni a kesztyűt a »szervekkel«.” 
A Táncdalfesztivál-t ezt követően – ebben az „össznépi formában” – nem rendezték meg, de magát az üzleti vállalkozást más-más nevekkel (Metronom) időről időre felújították, majd a rendszerváltás idején a hazatelepülő Dobos Attila megpróbált életet lehelni a szerinte szép emlékű rendezvénybe. De vállalkozása kudarcot vallott.

Táncdalfesztivál ’66
1. díj – Kovács Kati: Nem leszek a játékszered (Gyulai Gaál) és Toldy Mária: Más ez a szerelem (Bágya–G. Dénes)
2. díj – Illés: Még fáj minden csók (Szörényi–Bródy), Zalatnay Sarolta: Hol jár az eszem (Auth–Halmágyi), Tárkányi Tamara: Idegen utakon, Koós János: Annyi ember él a földön (Lovas–Halmágyi)
Előadói díj – Kovács Kati, Koós János, Toldy Mária
MHV különdíja – Vámosi János
KISZ KB különdíja – Koncz Zsuzsa 	
Közönségdíj – Bakacsi Béla 	

Táncdalfesztivál ’67
1. díj – 	Toldy Mária: Rövid az élet (Majláth–Fülöp), Zalatnay Sarolta: Nem várok holnapig (Majláth–Fülöp)
2. díj – 	Aradszky László: Annál az első ügyetlen csóknál (Dobos–Szenes), Poór Péter: Utánam a vízözön,(Tomsits–Halmágyi), Szécsi Pál: Csak egy tánc volt (Vadas–Varga)
3. díj – 	Ambrus Kyri: Nappalok és éjszakák, Fenyvesi Gabi: Ádám, hol vagy?
Előadói díj – Ambrus Kyri, Korda György, Aradszky László, Toldy Mária, Zalatnay Sarolta
Hangszerelői díj – Körmendi Vilmos, Bágya András, Presser Gábor
KISZ különdíj – Dobos Attila
Közönségdíj – Kovács József

Táncdalfesztivál ’68
1. díj – 	Illés: Amikor én még kissrác voltam (Szörényi–Bródy), Koós János: Kislány a zongoránál (Lovas–Szenes), Mary Zsuzsi: Mama (Dobos–Szenes)
2. Sztevanovity Zorán: Fehér sziklák (Fényes–S. Nagy), Harangozó Teri: Sose fájjon a fejed (Deák–Fülöp), Koncz Zsuzsa: Színes ceruzák (Szörényi)
Előadói díj – Mary Zsuzsi és az Illés, Harangozó Teri és az Omega, Koncz Zsuzsa és a Syrius, Koós János
Közönségdíj – Mary Zsuzsi, Korda György

Táncdalfesztivál ’69
1. díj – 	Késmárky Marika: Egy fiú a házból (Bágya–S. Nagy), Koós János: Nem vagyok teljesen őrült (Lovas–Szenes)
2. díj – Harangozó Teri: Szeretném bejárni a földet (Majláth–Kalmár), Metro: Régi kép: Szobrok (Schöck–Sztevanovity)
Arany Mikrofon díj – Harangozó Teri
Előadói díj – Koncz Zsuzsa
Hangszerelői díj – Wolf Péter

Táncdalfesztivál ’71
1. Zalatnay Sarolta: Fák, virágok, fény
2. Non Stop: Lélegző furcsa hajnalon, Illés: Elvonult a vihar, Szécsi Pál:Pillangó
3. Koncz Zsuzsa: Rég volt, szép volt

Táncdalfesztivál ’72
1. díj – Kovács Kati: Add már, uram, az esőt! (Koncz–Szenes)
2. díj – Koncz Zsuzsa: Mondd el, ha kell! (Illés–Bródy), Bergendy: Úgy szeretném (Latzin–Demjén)
3. díj – Corvina: Egy viharos éjszakán (Szigeti–Soltész)
Előadói díj – Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa, Katona Klári
Közönségdíj – Generál

Táncdalfesztivál

Az 1970-es évek sok szempontból konszolidációt hozott a hazai popéletbe. Mindenekelőtt középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes popdalokat. Bár nagyon nem alkotnak homogén tömböt, mégis azt kell mondanunk, hogy a klasszikus popban ők lettek az etalonok.  Ennek az évtizednek az első felében futotta legfényesebb köreit az egyik legrégebben létező, és legváltozatosabb életművet jegyző <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-bergendy-326">Bergendy</a> és a nemzedéki ikonná emelkedő <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-koncz-zsuzsa-66">Koncz Zsuzsa</a>, miközben az évtized végén újjászületett <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-zoran-6270">Zorán,</a> felbukkant <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-cserhati-zsuzsa-11337">Cserháti Zsuzsa</a> és <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-katona-klari-7156">Katona Klári,</a> a számos tagcserét és stílusváltást megélt <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton</a> pedig sikeresen lovagolta meg a diszkóhullámot. 
Az első évek viszonylag szabadabb légköre után az 1968-as csehszlovákiai bevonulás és az annak nyomán kiéleződött kül- és belpolitikai helyzet miatt az állambiztonság fokozottan ellenőrzése alá vonta ügynökeivel és besúgóival a beatmozgalmat. Az egyetemeken uralkodó élénk vitalégkörnek, a klubokban kialakult szabad szellemnek vége szakadt, a korábban engedékenynek látszó hivatalok visszakoztak.
Ezek a társadalmi-kulturális életben mutatkozó változások egybeestek a nemzedékváltással. A beatzenét ügynek tekintő, felemelő, diadalra juttató, a zenészekkel a hatvanas évek elején-közepén induló Nagy Generáció kiöregedett a tizenéves korból, és tanulmányait befejezve munkába állt, belevetette magát a lakásszerzés, a munkahelyi beilleszkedés, a családalapítás problémáiba. 1971-ben disszidálási hullám jelezte, hogy vannak, akik perspektívátlannak ítélik a helyzetüket, egy másik kisebbség a kívülállást, a szabadúszást választotta, a nagy többség azonban különböző munkahelyekre vonult vissza, és az előző évek utópiáitól eljutott a napi realitásokig.
Magyarországon a hetvenes évek elején a pop- és rockzene tehát újabb fordulóponthoz érkezett. Olyan átalakulási hullám söpört végig a zenei életben, amelyre azóta sem volt példa. Az Illést kivéve gyakorlatilag minden élvonalbeli zenekar stílust és/vagy tagságot váltott ebben az időszakban, de a másod-harmad vonalban is rengeteg mozgás történt a különböző formációk között.
A hatvanas-hetvenes évek fordulóján a nemzetközi popéletben trenddé formálódó middle of the road pop (a szakmában a hagyományos tánczenére is használt kifejezés, magyarul talán középutas popnak fordítható) viszonylag gyorsan tért hódított Magyarországon. Az irányzatot középtempójú, jól táncolható, könnyen befogadható, kellemes dallamok jellemzik és nálunk ennek hátán kerültek az élvonalba a pályájukat a hatvanas években kezdő, akkoriban a második-harmadik vonalhoz tartozó előadók (Bergendy, Gemini, Neoton, Non-Stop, Corvina), amelyek a hetvenes évek első felében a hazai supergroupok mellett uralták a sikerlistákat.
JBSz

Klasszik pop

Som Lajos (1947-2017) basszusgitáros, zeneszerző, a Piramis zenekar alapítója és vezetője. Együttese volt az 1970-es évek második felének legnépszerűbb hazai rockcsapata.
Budapesten született, gyerekkorában kezdett zenélni. Első hangszere a szájharmonika volt, aztán jött egy orosz tangóharmonika, majd a zongora, a cselló, a nagybőgő és végül a basszusgitár. Som a magyar könnyűzenei életben a 60-as évek közepén jelent meg. 1964-ben, 17 évesen már zenekarban játszott.
1965-ben megalapította a Dogbeaters együttest, majd egy évvel később jött a Fekete-Fehér, aztán 1968-69-ben a Record zenekarban zenélt. A Gyapjúforgalmi Vállalat Révay utcai kultúrtermében volt állandó klubjuk.
1970-ben játszott a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-tuzkerek-6765">Tűzkerék</a> első felállásában, ahova Radics Béla hívta. Ez volt az első magyar zenekar, amelyik Led Zeppelin-dalokat adott elő. Aztán az évtized legelején zenélt még a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-pannonia-6723">Pannóniá</a>ban, majd 1972-ig a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-neoton-6654">Neoton</a> tagja volt. A zenekar első nagy slágereinek egyike volt a Kell, hogy várj, ebben a dalban Som Lajos csellózott.
1972-ben Balázs Fecóval, Radics Bélával és Brunner Győzővel megalapította a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-taurus-6766">Taurus</a>t, a rövid életű, ám korszakos jelentőségű hard-rock zenekart. A formáció 1972. május elsején mutatkozott be a nagyközönség előtt, szeptemberben pedig Som Lajos helyét Zorán vette át.
Som Lajos és Köves Miklós dobos 1974-ben Svájcban és Nyugat-Németországban vendéglátózott, és közben határozták el, hogy új rockzenekart alapítanak. 1975 januárjában megszületett a <a href="https://popkulturalis.hu/eloado-piramis-9305">Piramis</a>. A gitáros Závodi János volt, Köves Miklós dobolt, a két billentyűs pedig Gallai Péter és Lévay Tibor voltak. Akkor egy Hammond és egy Fender orgona, egy basszus-, egy szólógitárral és a dobbal álltak fel. Igaz, ekkor már érezték, hogy kellene egy frontember, hívták is Révész Sándort, de várniuk kellett, míg lejár a szerződése a Generálnál. Aztán 1975 októberében Lévay Tibor távozott a zenekarból, viszont megérkezett Révész Sándor énekes-gitáros, és így kialakult a Piramis klasszikus felállása. És ami ezután következett: aranylemezek, teltházas koncertek, hisztérikus rajongás – röviden ez volt a társadalmi vitákat is kiváltó Piramis-jelenség. A zenekar népszerűsége az eget ostromolta. És ehhez a sikerességhez nagyban hozzájárult Som Lajos zenekarvezetői munkája. Céltudatosan és „dörzsölten”, kapcsolatait felhasználva intézte a Piramis ügyeit. 1981-ben Révész Sándor elhagyta a zenekart, amely ezután még kiadott egy lemezt (Piramis Plusz, 1982, Gallai Péter énekével), aztán feloszlottak.
Som Lajos 1985-ben a Senator nevű együttes alapítója és basszusgitárosa lett, amelyben - mások mellett - Takáts Tamás énekessel és Szekeres Tamás gitárossal játszott együtt. Egy nagylemezük jelent meg, majd 1987-ben befejezték a közös zenélést.
1992-ben a Piramis újra összeállt, öt koncertet adott a Budapest Sportcsarnokban. A zenekar legközelebbi fellépésén, 2006-ban már egészségi állapota miatt Som Lajos csak a koncertek elején és végén állt színpadra.
Első felesége Karda Beáta énekesnő volt, akivel 1977-1988 között voltak házasok. Som Lajost 1982-ben azzal gyanúsították meg, hogy aranyat csempészett a Szovjetunióból. Emiatt három hónapot előzetesben töltött, majd felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Az esetről 1989-ben könyvet írt, Piramis-vádirat címmel. Jelent meg „futballszurkolói” kiadványa (Ferencvárosi hooligans, 1995) és önéletrajzi elemekkel teletűzdelt alkotása is (A boldogság kék madara, 2006). Ez utóbbiban vallott arról, hogy életének volt egy súlyos szenvedélybetegséggel terhelt időszaka. A függőségből 2003-ban sikerült kigyógyulnia.
2015-ben egy lapinterjúban beismerte, hogy a hetvenes években beszervezték, és (Professzor néven) jelentéseket adott az állambiztonság munkatársainak, bár saját bevallása szerint nem volt túl buzgó ügynök. Utolsó éveit nagy szegénységben, öregek otthonában, kerekesszékben töltötte. Hosszan tartó súlyos betegség után 2017. október 30-án hunyt el Budapesten. A zenész, aki háromszor is elnyerte az Év Basszusgitárosa címet, és akinek a nevéhez tucatnyi rocksláger fűződik 70 évet élt.
HZ

Karda Beáta

Kapcsolatok

Karda Beáta előadói fotók

Szigeti Ferenc

Bajtala

Metronóm '77

Táncdalfesztivál

Klasszik pop

Som Lajos

She came from Hungary! 1960s Beat Girls from the Eastern Bloc

Figyelem, itt vagyok!

Vágyódás

Miért nem árultad el?

Fényt adj nekem

Repülj még