Az ezredfordulón szintén az Ando Dromból kiváló Juhász Miczura Mónika (1972) jó pár év készülődés, útkeresés, kísérletezés után 2003-ban jelentette meg első önálló albumát (Mitsoura), melyre végül saját bevallása szerint a legkedvesebb dalait énekelte fel.

„Ezek a dalok különböző cigány tradíciókból – a lovári, collár, gulvári, romungro – zenei hagyományokból származnak. Édesanyám dalai, a család dalai, a közös ünnepek, a temetések dalai. Gyűjtések idős cigány emberektől, akik olyan tehetséggel énekeltek, ahogyan én talán sohasem fogok. Eléneklem a dalokat, melyek körülölelik az életem” – írta a sajtóanyagba a nagylemez megjelenésekor Mitsou. Ezeket a tradicionális dalokat két különböző világból érkező muzsikus, Monori András és Moldvai Márk (Neo) hangszerelte újra. Monori hozta a maga letisztult etnikus megszólalását, Moldvai pedig a szintén rá jellemző elektronikus effekteket, ritmusokat, zörejeket. És a számok atmoszférája még e mesterséges környezetben is megmaradt autentikusnak. Ráadásul az előadásokon a vizuális világ is hangsúlyos volt: egy folyamatosan változó körben indiai motívumrendszerek és cigány festőművészek alkotásai által ihletett animációk váltogatták egymást.

2005-ben Miczura másfajta projekttel is koncertezett: az elektronikus zenei szövetű Mitsourához képest hagyományosabb, autentikusabb, teljes egészében akusztikus hangszerelésű programmal, melyben főként a jazzben és a cigány népzenében egyaránt járatos fiatal muzsikusok kísérték. De aztán inkább megmaradt a Mitsouránál, mellyel 2008 végén jelentette meg második albumát (Dura Dura Dura), és rajta továbbra is arra tett kísérletet, hogy bebizonyítsa, igenis létezik átjárás az ősi cigány, magyar, keleti dallamok és az elektronikus világ között. Aztán 2011-ben úgy érezte, abból a felállásból mindent kihoztak, ami benne feszült, és hibernálta a projektet, amelyet 2018 tavaszán – részben új társakkal – élesztett újjá.