Előadó

Inkognito

Borítókép forrása: Zilahi Csaba/Erdélyi magyaRock 1970-2010

Az erdélyi zenekar alapítói 1990-ben tizedikes osztálytársak voltak, akiket Sütő Dániel gitáros-énekes „toborzott”: Molnár Tibor (gitár), Imre Zoltán (basszusgitár) és Kozma Csaba (dob), akit később Kudelász Nóbel váltott fel. Az AC/DC, Iron Maiden, Scorpions, Edda és Pokolgép hatása alatt születtek meg az első Inkognito-számok. Néhány amatőr felvétel után 1991-ben a Marosvásárhelyi Rádiónál rögzítették az Inkognitóban vagyok című saját szerzeményüket.

1993-ban Sütő Dániel újjászervezte a zenekart. Ebben a felállásban az Inkognito kétszer nyert - 1993-ban és 1994-ben - a Diákegyüttesek Országos Találkozóján (DEOT), sikeresen koncerteztek nemcsak a székelyföldi városokban, de Magyarországon is. Az első kazettájuk 1993-ban készült el, és tíz angol nyelvű, saját szerzeményt tartalmaz, amelyekben pszichedelikus, jazz-rock és rhythm and blues elemeket ötvöztek. Miután Sütő Dániel bekerült a brassói konzervatóriumba az együttes lassan szétesett.

Hároméves szünet után 1998-ban alakult újra az Inkognito, Ezúttal kizárólag magyarul írták a számaikat. Egy újabb DEOT-sikerrel (3. hely) stúdióidőt nyertek a Marosvásárhelyi Rádiónál. Azonban a zenekar 2000-ben felbomlott. Sütő Dániel ebben az évben Németországba költözött, hogy folytassa zenei tanulmányait, és megalakította a Sarastro progresszív rock együttest. Ezzel egyidőben megszünt Sütő másik projektje, az 1999-ben alakult Kentucky Old Boys nevű, ír népzenét játszó formáció is.

HZ

Forrás:

  • Zilahi Csaba, Erdélyi magyaRock 1970-2010, Újságcikkek, interjúk, tények és vélemények az erdélyi magyar rockzenekarokról, 2022
Frissítve: 2024-3 , Hőgye Zoltán