Előadó

Hungaria

Borítókép forrása: Fortepan / Gábor Viktor

A legismertebb és legsikeresebb rock and roll-együttes, mely kétségkívül az 1980-as évek elején futotta legjobb köreit. 

A Hungaria 1967 augusztusában alakult, amikor egy balatonfüredi bálra a rendezőknek sürgősen szükségük volt egy zenekarra. Erre a haknira alapította a Syconorból kivált Fenyő Miklós: „Annak idején eljártam a Horizont tánciskolába, ahol a Helikon játszott. Velük társultam. Ők saját számokban gondolkoztak, nekem pedig már voltak kész dalaim. A szövegek írója, S. Nagy István elintézte a hanglemezgyárban, hogy készíthessünk kislemezt. Közben megváltoztattuk a zenekar nevét Hungariára, és már így neveztünk be a Ki mit tud?-ra, ahol elsők lettünk”.

A Fenyő Miklós (1947, orgona, ének), Csomós Péter (1944–2013, ritmusgitár, ének), Klein László (1947–2009, basszusgitár), Matlaszkovszky Miklós (1945, szólógitár), Láng Péter (szaxofon, trombita), Tóth József (dob) felállású együttes októberben már elkészíthette első kislemezét (Ne vedd el az időm / Percekre eláll a szavam). Az 1968-as Ki mi tud?-ot egy tőlük szokatlan stílusú, „magyarosch beatdallal” (Nem bújok én többé már a subába) megnyerték, és ezzel beindult az évtized végén páratlanul gyorsnak mondható karrierjük. Nagy slágereiket 1968 áprilisától a Qualiton sorra kiadja kislemezeken (Csavard fel a szőnyeget / Rémlátomás, Nem bújok én többé már a subába / Eltakarod a napot, Egyszer vagy fiatal / Balatoni nyár, Repül a varázsszőnyeg / Húzd rá a vizes lepedőt, Csepeg az eső / Ha szól a rock and roll, Utazni jó / Elvarázsolt lélek titka). Az 1969-es Táncdalfesztivál-on ismét közönségkedvencek voltak (Egyszer vagy fiatal), ami tovább erősítette a szakemberek hitét, hogy a Hungaria lehet az új sztárzenekar. Az év végi közönségszavazáson az Illés és az Omega mögött a harmadik helyen végeztek.

A hetvenes évek hajnalán kiadott újabb kislemezeik (Csim-bumm cirkusz / Ha hív a fény, Eredeti rubin / Ítéletnap, 1970, Rohanok hozzád / Hol van az a mennyország, Egy régimódi bál / Ha sejtettem volna, 1971) szintén jól fogytak, akárcsak a gyors egymásutánban megjelent két albumuk (Koncert a Marson, 1970, Hungaria (Tűzveszélyes), 1971). Utóbbi LP három különböző borítóval került a boltokba, ezek ma becses ritkaságoknak számítanak. Viszont nem sokkal a második korong után a Hungaria szétesett. Barta Tamás (1948–1982, gitár) az akkor induló Locomotiv GT-hez csatlakozott, Csomós Péter, Sipos Péter és Tóth József a Juventus együttesbe igazoltak, Fenyő Miklós pedig új tagokkal – Fekete Gyula (ritmusgitár), Szűcs Antal Gábor (gitár) és Fekete Gábor (dob) – folytatta. És ezzel megkezdődtek a mellőzöttség évei, melyek egészen az 1980-as nagy rock and roll revivalig tartottak.

Amikor is Fenyő Miklós megteremtette a magyar Rockandrolliát, sosem volt aranykorunk világát a maga zenéivel, öltözékeivel, utcaképeivel, bulijaival, amelyek majdnem olyanok, mintha eredetiek volnának, miközben azok a pálmafák mégis valahol itt Budapesten a Vasas-pálya környékén, Angyalföldön nőttek.

A Hungaria 1980 tavaszán robbant be a köztudatba. Az új felállás - Fenyő Miklós (ének, zongora), Dolly (ének), Novai Gábor (basszusgitár, ének), Kékes Zoltán (gitár, ének), Fekete Gyula (szaxofon, gitár, ének), Szikora Róbert (dob, ének) – márciusban mutatkozott be az E-Klubban, májusban már a Pesti Műsor tehetségkutató versenyének sztárzenekaraként léptek fel a Budai Ifjúsági Parkban. A Hungaria műsora igazi revelációként hatott, pályája a továbbiakban diadalmenetben folytatódott. Előbb a nagy egyetemi klubokban koncertezett, aztán országjáró turnéra indult, majd következett az első nagylemez (Rock ‘N Roll Party), közben slágerbemutatók és kislemezek (Multimilliomos dzsesszdobos, Szexbomba rumba).

1981 nyarán indultak az újra életre keltett Pop- és Táncdalfesztivál-on, és lazán nyertek a Limbo-hintó-val (a kislemezből 250 ezer fogyott).  Három évig ők lettek aztán a csúcs-zenekar. Ezt bizonyították a lemezeladási adatok (Hotel Menthol, 1981, Aréna, 1982), a megnyert népszerűségi szavazások, az év kis- és nagylemezéért járó díjak. 1982 márciusában a Budapest Sportcsarnokban adtak koncertet 15 ezer néző előtt.

1982-ben kivált Szikora Róbert  és megalapította az R-GO-t (helyére Flipper Öcsi gitár, ének és Zsoldos Gábor (Dedy) dob érkezett), de a zenekar szekere egészen 1983 nyaráig szaladt. Amikor is Fenyő Miklós lényegében kirúgta a teljes zenekart, és ezzel hivatalosan is feloszlott a Hungaria. A még tavasszal elkészült felvéleteket pedig a Hanglemezgyár Finálé? címmel megjelentette.

1995-ben Fenyő a legsikeresebb felállással újra koncerteket adott (többek között a Népstadionban koncerteztek), illetve új dalokat írt, melyek Ébredj fel Rockandrollia címmel CD-n is megjelentek.

JBSz–SJ

 

Forrás:

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 1 (1960–70-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 146–147.

JÁVORSZKY Béla Szilárd, SEBŐK János: A magyarock története 2 (1980–90-es évek), Budapest, Kossuth Kiadó, 2019, p. 14–17.

 

 

Frissítve: 2024-12 , Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János

Kapcsolatok